Úszó-futó sikerek a Triatlon szakosztályban
Olimpiai szintidőhöz közelít Burucs Ferenc, míg úszóink a MEFOB-on és a Szenior Úszó Országos Bajnokságon is helyt álltak.
Olimpiai szintidőhöz közelítő maratonfutás
Az ELTE Sashegyi Gepárdokkal készülő Burucs Ferenc a valenciai maratonon elért eredményével az idei hazai maraton ranglista második helyével büszkélkedhet a szintén BEAC-os Csere Gáspár mögött!
Nem pihent sokat Burucs Ferenc azt követően, hogy a valenciai félmaratonon nyújtott egyéni rekordjával a 2018-as hazai félmaraton ranglista élére került. Feri újra Valenciában állt rajthoz, ezúttal maratoni távon, amelyet 2:20:53-as eredménnyel, új egyéni csúccsal teljesített. Az országban nem sokan büszkélkedhetnek ilyen idővel: az idei ranglistán csupán – a szintén a BEAC színeiben versenyző – Csere Gáspár áll előtte, mintegy másfél perccel. (Érdekesség, hogy a ranglista top10 versenyzője között két további Sashegyi Gepárd is fellelhető Beda Szabolcs és Szabó Gábor személyében). Feri amatőr sportolóként átlagosan 3:20 perc/kilométeres tempóval teljesítette a versenyt.
Aki szeretne egy évzáró örömfutásban találkozni Ferivel és részt venni a Polythlon, illetve a Sashegyi Gepárdok futóival, azt szeretettel várjuk december 22-én a BEAC-on, ahol 2,5, illetve 75 kilométer között szabadon választott távot lehet futni.
A hazai úszóbajnokságokon is sikeresek a sportolóink
A tél beköszöntével az elmúlt hétvégéken leginkább a medencében tették magukat próbára Polythlon csapatunk tagjai. Az ELTE-BEAC Polyhlon ETK tagjainak közreműködésével az ELTE csapata negyedikként végzett az idei úszó MEFOB-on, míg a szenior úszó OB-n Palczertné Molnár Enikő két aranyérmet is begyűjtött.
Az Úszó MEFOB, azaz a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság november 24-én került megrendezésre a Tüske Uszodában, ahol a Polythlonos egyetemisták olyan neves úszókkal is versenyezhettek, mint Cseh László vagy Rasovszky Kristóf. Molnár Laura, aki az esti úszásokon a Polythlonnal együtt is készült, az igazolt versenyzők között mérkőzött meg, és minden számban, ahol elindult, pontszerző helyen végzett (50m gyors, 100m gyors, 100m mell, 100m pille, 400m gyors). Az amatőrök között induló tagjaink közül Vass Veronika (100m gyors), Molnár Bence (100m pille) és Balázs Fruzsina (100m pille, 400m gyors) gyűjtöttek pontokat az ELTE részére, akik mellett szintén tisztesen helyt állt Molnár Tamás, Danyi Balázs, Kalocsa Lilla, Lukács Gergely, Németh Bendegúz és Meleg András. Összességében – a Polythlon tagjainak közreműködésével – az ELTE csapata negyedikként végzett az összesített pontversenyben.
Szintén az elmúlt hetekben zajlott a hódmezővásárhelyi Szenior Úszó Országos Bajnokság, ahol ketten képviselték a BEAC-ot. Palczertné Molnár Enikő 6 éremmel is gazdagodott: országos bajnok lett 400 méter vegyes- és 200 méter pillangóúszásban, miközben ezüstérmet nyert az 50 méter pillangó, 50 méter gyors, 200m vegyes és 100 méter gyors számokban. Mellette Lukács Gergely nyolcadikként ért célba 800 méter gyors és hatodikként az 50 méter mell számokban.
Az úszás iránt érdeklődőket szeretettel várjuk edzéseinken: minden hétköznap este 19.00-tól a Tüske Uszodában (minden szint, Keresztesi Gittával), illetve kedd és csütörtök reggel 6.00-tól a Hajós Uszodában (főként haladó, Nyári Józseffel). Kapcsolat: [email protected]