Újabb négy évig a MEFS elnöke prof. dr. Kiss Ádám
Egyhangúlag fogadták el a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségének négy éves beszámolóját az ünnepi közgyűlésen, és az ezt követő tisztújító ülésen újraválasztották az ELTE professzorát.
A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tisztújító közgyűlését 2016. március 11-én délelőtt a Magyar Sport Házában rendezték, mely esemény kiemelt vendégei, Adam Roczek, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke, Kozmann György, a kétszeres olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok, Universiade győztes, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára, Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Margo de Lange, az Európai Egyetemi Szabadidősport Szövetség (ENAS) képviselője, Orbán Csaba, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának projektmenedzsere, Matjaz Pecovnik, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) főtitkára. A rendezvényen részt vettek továbbá a MEFS Tanácsadó Testületének tagjai, egyetemi és sportegyesületi vezetők és a sportirodák képviselői.
Az ELTE-t Bárdos György, egyetemi tanár, Simon Gábor BEAC ügyvezető igazgató, Ilyash Görgy sportiroda vezető és Móczik Alexandra ELTE HÖK sportreferens képviselte.
Postumus Aranyplakett elismerést adományozott a MEFS Ádám György a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club sakk szakosztályának vezetője részére a hazai és nemzetközi egyetemi sakk események szervezése, a sportág fejlesztése terén végzett munkássága elismeréseként. A díjat özvegye Horváth Olga vette át Prof. Dr. Kiss Ádámtól a MEFS elnökétől.
A díjak átadását követően a megjelent küldöttek egyhangúlag fogadták el a MEFS elnökségének négy éves beszámolóját. A közgyűlésen elismerték és megköszönték a leköszönő elnökségi tagok munkáját, többek között a HÖOK delegáltjaként 2012-2016 között e tisztséget betöltő Simon Gábor, Szabadidősport Bizottság elnökének és elnökségi tagjának munkáját is.
A MEFS tisztújító közgyűlésén a tisztségeket az alábbi jelöltek nyerték el:
Elnök: Prof. Dr. Kiss Ádám Alelnök: Dr. Bács Zoltán – Debreceni Egyetem kancellárja, Skultéty Tamás – Kutatópont Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Sterbenz Tamás - Testnevelési Egyetem rektorhelyettese. Elnökségi tagok: Dr. Freyer Tamás – Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője, Dr. Kovács Antal – olimpiai bajnok, MOB elnökségének tagja, Molnár Dániel – HÖOK jelöltje, Rakaczki Zoltán – Miskolci Egyetem Atlétikai és Futball Club ügyvezető elnöke, Tompos Balázs – HÖOK jelöltje, Vladár Csaba - Budapesti Corvinus Egyetem sportközpont vezetője.
forrás: mefs.hu