088m

Trónra ült a Duatlon Királya!

2010. 10. 05.
088m

Október első hétvégéje igazi sportcsemegével szolgált. Az élvezetek szombaton kezdődtek, amikor Piliscsabán megrendezésre került Magyarország legnagyobb terepfesztiválja. Az ELTE-BEAC Polythlon sportolói négy érmet szerezve bizonyították, hogy a kerékpározás és a duatlon extrémebb formájában is megállják a helyüket…

A sikersorozatot Csere Gáspár (PPK) kezdte, mikor szeptember utolsó hétvégéjén Kaposváron az Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságon második helyen futott be a sprint távú (5 km futás - 20 km. kerékpár - 5 km futás) duatlon versenyen. Kriván András hasonlóan magabiztosan versenyezve korosztálya abszolút győzteseként csaknem egy percet vert a második helyezettre. A fiúk eredménye mindenképpen bíztató volt a következő hétvégére nézve is és be is váltották az „aranyos reményeket”.

A piliscsabai terepfesztivál nevéhez hűen valódi fesztivállá kerekedett, hiszen a hegyikerékpáros-, terepduatlon-, és crossfutó-társadalom az egészen fiatal gyerekekkel együtt egy napon és helyszínen versenyzett; egymásnak tapsolhattak a pálya szélén és a dobogón. Emellett számos színes kiegészítő programon vehettek részt, többek között távol-keleti harcmesterektől tanulhatták meg hogyan kell a különböző légzésgyakorlatok segítségével felkészíteni szervezetünket a nagy terhelésre.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem melletti erdőben a rendezők nagyon szép, kihívásokkal teli, helyenként igen veszélyes szakaszokat is tartalmazó pályát jelöltek ki. A délelőtt folyamán zajlottak a hegyikerékpáros versenyek, melyben az ELTE Farkas Zsolt (TTK) révén volt érdekelt. Zsolt a teljesítményével saját magát is meglepte, hiszen az erős felnőtt mezőnyben bronzéremig tekert. Sok ideje nem jutott a pihenésre, hiszen délután 1-kor rajtolt el a terepduatlon mezőnye, amelyet Koronika Judittal (TTK) váltóban teljesített. Nem is akárhogyan, hiszen a vegyes váltók kategóriáját megnyerték.

A terepduatlon egyéni, 5 km futás, 18 km hegyikerékpár és újabb 7 km futásból álló versenyszámában ismét két Polythlonosért – Margull Dánielért és Pálfy Mátéért (mindketten TTK hallgatók) – lehetett izgulni. A fiúk a természet adta nem kis nehézségekkel keményen megküzdöttek, bár a technikás pályán a kerékpározás során néhányszor mindketten – a mezőny nagy részével együtt – alulmaradtak a gravitációval szemben folytatott harcban. Ennek ellenére az U23-as kategóriában kettős győzelmet arattak, Máté teljesítménye aranyat, Danié ezüstöt ért!

Vasárnap Óbudán folytatódott a sikersorozat a Duatlon Egyetemi Bajnokságon illetve Diákolimpián. A verseny legnagyobb esélyese az idén májusban Duatlon Európa Bajnoki 20. helyet szerző Csere Gáspár (PPK) volt. A 4 km futás és 20 km kerékpár után az élboly egyszerre kezdte meg az utolsó 2 km-es futást, itt azonban Gáspár klasszis futóteljesítményének köszönhetően könnyen lerázta ellenfeleit, és szerezte meg nemcsak az egyetemi, hanem az abszolút elsőséget. Koronika Judit (TTK) jó csapattárshoz híven „leutánozta” Gazsi teljesítményét, ezzel az 5vös 5km és a szombati váltó után a héten immár a harmadik győzelmét megszerezve jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az ELTE Triatlon Klubja kisajátította magának a dobogó csúcsát.

A Polythlon utánpótlás csapata sem akart elmaradni a „nagyoktól”, Kriván András korcsoportjában diákolimpia győzelmet, Székely Benedek második, Székely Gellért pedig harmadik helyet ünnepelhetett. Kolos és Benedek pedig a híres Toldy Ferenc Gimnázium csapatával megnyerték a Budapesti Diákolimpia korcsoportos csapatbajnokságát.

A hét leglelkesebb sportolója, valamint az „ELTE Duatlon Királya” cím vitathatatlanul Margull Dánielt (TTK) illeti, aki 8 napon belül 4 versenyt teljesített: óriási egyéni csúcsot futott a budapesti maratonon, két napra rá az 5vös 5km-en volt a 7. leggyorsabb ELTE-s, a terepfesztiválon ezüstöt hozott el, ezek után pedig vasárnap is teljesítette a duatlon versenyt, ahol éppen csak lecsúszott a dobogóról.

Az őszi versenyszezon félidejében elégedettek lehetünk futóink és triatlonistáink teljesítményével, de még vár rájuk jó néhány fontos feladat. Ha kedvet kaptál te is a mozgáshoz, csatlakozz futó, úszó, duatlon vagy hegyikerékpáros edzéseinkhez és indulj el a jövő hétvégi hegyikerékpáros egyetemi-főiskolás bajnokságon (MEFOB – Etyek).

Pálfy Máté

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech