Több mint egymillió forintot gyűjtött a KEK!
Az ELTE és a BEAC által rendezett Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának (KEK) szervezői ez évben ötödik alkalommal szerveztek gyűjtést egy rászoruló határon túli magyar intézménynek
Az ELTE és a BEAC által rendezett futsal torna, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának (KEK) szervezői ez évben ötödik alkalommal szerveztek gyűjtést egy rászoruló határon túli magyar intézménynek.
Tavaly a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum után ismét Kárpátaljára kerültek az adományok. A rekordszámú, közel 700 sportolót megmozgató Kárpát-medencei Egyetemek Kupája zárásaként június 6-án kerültek átadásra azok az adományok, melyeket a játékosok, szurkolók és támogatók közösen gyűjtöttek össze egy határon túli magyar intézmény részére.
Idén a kedvezményezett a Péterfalvi Református Líceum lett, így immáron harmadik alkalommal kerültek egy kárpátaljai magyar közösséghez a jótékonysági programon belül összegyűlt felajánlások.
Az átadóra a Tisza Stadionban került sor, ahol a tribünön több mint száz diák gyűlt össze. Az átadó "ceremoniális" része után a KEK szervezői a líceum diákjaival közösen kosaraztak és fociztak.
Ezt követően a BEAC munkatársai segítségével az iskolai tanulói kipróbálhatták az új eszközöket: a kislabda- és gerelyhajítás mellett magasugrással is megpróbálkozhattak a fiatalok.
A támogatók felajánlásaiból az iskolai testneveléshez szükséges sportfelszereléseket kapott az intézmény közel 400 000 Ft értékben, és 600 000 Ft-ot pénzbeni támogatásként.
Köszönet a gyűjtésben résztvevő támogatóknak:
- résztvevő intézmények, egyetemi és öregdiák csapatok
- Országgyűlés Hivatala, Kövér László házelnök úr
- ELTE Szolgáltató Központ – Sportiroda
- Újbuda Önkormányzata, Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.
- Ferencvárosi Torna Club
- Nemzetstratégiai Kutatóintézet
- BEAC Kosárlabda Szakosztály
- BME FUTSAL
- ELTE PPK
- ELTE EHÖK
- ELTE SPORT Kft.
A szervezők a jövő évi rendezvény során is megszervezik a gyűjtést, így aki eddig is támogatta az ügyet, vagy esetleg lemaradt róla, 2018 tavaszán gyarapíthatja az adományok sorát!