Korkep mix cik Robi

Több fronton is sikeresek

2017. 02. 02.
Korkep mix cik Robi

Nem győztünk hírt adni a sportolóink mögött hagyott mozgalmas napokról: a Hepp Ferenc Emlékkupát hazai környezetben begyűjtő női kosáregyüttesünkről, valamint a vizsgaidőszak végi rendezvényekről, bajnoki meccsekről és díjátadóról.

Kupasikerben, elismerésekben és rendezvényekben bővelkedett a januári (vizsga)időszak utolsó periódusa! Heti hírcsokrunk élére kívánkozik Balogh Judit irányította női kosárlabdacsapatunk hazai környezetben elért Hepp Kupa-győzelme. Klubunk sportolói rendezvényről rendezvényre jártak az utóbbi két hétben: állomásul szolgált többek közt az ELTE PPK Kazinczy utcai épülete, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, a Pole Artistic Hungary videós selejtezője, valamint a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram díjátadója.

Asztalitenisz

Idegenbeli győzelemmel indították pingpongosaink a tavaszi szezont! Mészáros Bálint, Halasi Dávid, Kovács Tamás, Hertelendy Amadó összetételben asztal mögé lépő együttesünk a Budapest Bajnokság I/C osztályozós helyén tanyázó OTP SK II. vendégszeretetét élvezte. A két fél őszi összecsapása egyoldalú ELTE-BEAC győzelemmel ért véget, ami jó előjellel kecsegtetett fiaink számára. Küzdelmes, sportszerű mérkőzésen a hibátlanul teljesítő Hertelendy Amadó és a közösbe három sikert tevő Halasi Dávid teljesítménye meghatározta a bajnoki végkimenetelét. Ezzel a sikerrel fiaink megerősítették középmezőnybeli helyezésüket és már célba vették az élmenőket.

pingpong

(férfiak – Budapest Bajnokság I/A) OTP SK II. – ELTE-BEAC I. 5-11

Cheerleading

Ez lesz a VIII. KEK leglátványosabb betétprogramja: a fiúk körében garantált a negyedik alkalommal kiírt Cheer MEFOB sikere, persze, nem is csoda, ugyanis a parkettre álló lányok és fiú segítőik szédületes produkciókkal készülnek. Az Európában viszonylag újkeletű sportnak számító cheerleading épp emiatt rohamos léptekkel fejlődik: hazánkban évről-évre egyre több egyetem alapít csapatot. Nemcsak számbeli, hanem minőségbeli is az előrelépés: ha a tavaly megkezdett ívben emelkedik a produkciók színvonala, sokaknak tátva marad a szája.

Az idei MEFOB-ra minden eddiginél több sportoló nevezett, míg a palettát idén egy új kategória, a High Kick Team is színesíti. Ebben a kategóriában a versenyzők látványos tánckoreográfiát mutatnak be nagy létszámú csapatokban, az elnevezéshez hűen magas láblendítésekkel tarkítva. A többi kategória a rutinos szurkolók számára már ismerősek: a táncos vonalon haladva idén is lesz freestyle pom dance team és double, míg a klasszikusnak nevezhető akrobatikus változaton belül group stunt és partner stunt kategóriákban mérhetik össze tudásukat a sportolók.

A március 4-ei verseny nívóját tovább emeli, hogy a zsűri tagjai Ausztriából és Csehországból érkező, európai bírói végzettséggel rendelkező szakemberek lesznek. Sőt, a versenyzők között ott lesz az ELTE a tavalyi világbajnokságot is megjárt táncos párosa (Balogh Patrícia és Szabó Hanna), valamint több, a tavalyi Európa Bajnokságon ezüstérmet szerzett egyetemi hallgatónk is.

A szokásokhoz híven a verseny előnapján az ELTE csapatának edzői Miklós Mátyás és Kovácsik Rita szakmai képzést tartanak az érdeklődőknek. A képzés során a résztvevők megismerkedhetnek az European Cheer Union által hivatalosan elfogadott 2017-es szabályrendszer újdonságaival mind cheerleading (L3, L5 és L6 szintek), mind a Performance Cheerleading (Freestyle pom) kategóriákban.

NAZ_6989-1920x1272

Educatio

Riói olimpikonunkkal is találkozhattak az érdeklődők a 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon! Szinte az összes felsőoktatási intézmény kivonult a hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléjére, melynek ismét a budapesti Hungexpo adott otthon. A január közepi rendezvény kibővített programkínálata mellett tanulságos beszélgetéseket hallhattunk: szakemberek, egyetemi oktatók, a tanulás, a kutatás, továbbá a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó felsőoktatási hallgatók, híres zenész, tradicionális márkák képviselői, sikeres üzletemberek, és olimpikonok osztották meg élettapasztalataikat. Klubunk hosszútávfutója, Csere Gáspár a következő tanáccsal látta el a leendő egyetemistákat: "Ne féljenek a fiatalok, céltudatosak legyenek, legyen jövőképük, ami nagyon nehéz ebben a korban. A tanulás és a versenysport összehangolásáról beszélt, és arra biztatta a fiatalokat, hogy merjenek nagyot álmodni, célokat kitűzni, elsőnek egy kisebb célt. Mindig abban tartsanak ki, amiben vannak, és ha mégse tetszik a választott egyetem, később válthatnak. A pályaválasztás akár egész életen át tart. A hosszútávfutás unalmasnak tűnhet, de van ritmusa, ami az egész életet, köztük a tanulást is áthatja.

IMG_0976

Egészségfejlesztés

Testközelben az ELTE dolgozói! Sport- és egészségnépszerűsítő kampányunk Kapás Boglárkával közösen megtett első lépését újabb követte: félnapos előadássorozatot szervezett az ELTE PPK és a BEAC kimondottan az ELTE dolgozói számára. A Kazinczy utcai épületben megrendezett eseményre az egyetem szinte minden karáról és központi szervezeti egységéből érkeztek munkatársak: hatvan érdeklődő jelent meg Bárdos György, Köteles Ferenc, Berkes Tímea, Székely Mózes és Hevesi Krisztina előadásain. Prezentációikban több rendkívüli téma is napirendre került: a testi tudatosságtól kezdve a mozgás élettani hatásán át a szabadidősportok ismertetéséig számos lényeges és népszerű kérdésre kaptak választ a résztvevők. A rendezvény végén klubunk ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az ELTE és a BEAC vezetése elkötelezett a sportolási lehetőségek fejlesztésében, kiemelten a mindenki számára elérhető közelségben levő infrastruktúra fejlesztésében.

Futsal

eltebeacffifutsal

(férfiak – NB II., Közép-nyugati csoport) ELTE-BEAC – Magyar Máltai SE 8-1

(férfiak – NB II., Közép-nyugati csoport) Kelen SC – ELTE-BEAC 5-1

futsal-noi-eo

(nők – NB II., Nyugati csoport) ELTE-BEAC – KRSE 0-4

u20-ffi-futsal

(férfiak U20 – NB II., Észak-nyugati csoport) ELTE-BEAC – Airnergy FC 2-3

(férfiak U20 – NB II., Észak-nyugati csoport) ELTE-BEAC – Lukács DSE Győr 4-1

Kosárlabda

Hepp Kupa-győztes az ELTE-BEAC Újbuda! Idén sem szakadt meg Balogh Judit vezette együttesünk páratlan sorozata: 2013 és 2015 után ismét lányaink emelhették magasba a trófeát. Sikerük egy szemszögből mindenképpen emlékezetesebb a korábbiakhoz képest: ezúttal hazai környezetben, a kétnapos Final Fournak otthont adó Gabányi László Sportcsarnokban emelték magasba a trófeát legjobbjaink.

A szombati, TFSE elleni elődöntő ünnepélyes gesztussal kezdődött: Dr. Sterbenz Tamás, a TF rektorhelyettesének jelenlétében Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja végezte el a feldobást. Kettőjük párharca valójában előrehozott döntőnek is beillett: az Amatőr Nemzeti Bajnokság Nyugati csoportját vezető tesisek ellen presztízscsatára lehetett számítani. Meglepő vagy sem: az első félidőben felszínre bukkant a felek közti osztálykülönbség, s bár a folytatás egál eredményt hozott, a hétről hétre NB I.-es bajnokikon edződő hölgyeink 77-55-ös végeredménnyel jutottak másnapi döntőbe. Ott a Nyíregyházi Kosársuli várt rájuk, amely találkozóra a Hepp család is kilátogatott: a mérkőzés labdáját a névadó dr. Hepp Ferenc dédunokája, Harka Stefánia, utánpótlás csapatunk játékosa dobta fel.

A finálé első félideje kiegyenlített csatát hozott: csak az utolsó percekben sikerült ellépni ellenfelünktől, így 10 ponttal vezettünk a félidőben. A nyírségiek a 30. percig bírták a tempót lányainkkal: az utolsó játékrész azonban 8-0-ás hazai rohanással indult, innentől pedig már csak a különbség lehetett a kérdés. A 23 pontig jutó Suppán Anna, a 18 pontot termelő Pusztai Petra és a 17 pontos Lelik Réka vezérletével csapatunk egyértelműen az Amatőr Nemzeti Bajnokság Keleti csoportját vezető Nyíregyháza legjobbjainak tudtára adta, ki az úr(nő) a házban!

1

(nők – Hepp Ferenc Emlékkupa, elődöntő) TFSE – ELTE-BEAC Újbuda 55-77 (10-24, 15-23, 13-13, 17-17)

(nők – Hepp Ferenc Emlékkupa, döntő) Nyíregyházi Kosársuli – ELTE-BEAC Újbuda 79-58 (17-23, 24-8, 15-15, 23-12)

(nők – NB I.) VBW CEKK Cegléd – ELTE-BEAC Újbuda 79-58 (17-23, 24-8, 15-15, 23-12)

(nők – Amatőr NB I., Nyugati csoport) PINKK SE – ELTE-BEAC Újbuda U23 58-55 (19-12, 18-16, 10-13, 11-14)

(nők – Amatőr NB I., Nyugati csoport) Ajka – ELTE-BEAC Újbuda U23 61-103 (5-24, 13-26, 18-18, 25-35)

beac-ffi-kosar-nbii

(férfiak – NB II., Közép csoport) BC Csepel II. – ELTE-BEAC 74-82 (10-20, 18-21, 22-23, 24-18)

(férfiak – NB II., Közép csoport) ELTE-BEAC – Dunaharaszti MTK 77-69 (16-22, 15-18, 11-21, 35-8)

(nők – Budapest Bajnokság 'A' csoport) ELTE-BEAC – MAFC 39-59 (14-19, 5-17, 10-13, 10-10)

Labdarúgás

Várat magára labdarúgóink első diadala a Téli Nagypályás Torna elitligájában! Újabb komoly erőpróbát hozott Szabó András irányította együttesünk számára a felkészülési torna harmadik és negyedik játéknapja. BLASZ III-ban edződő fiaink két, egy osztállyal magasabban jegyzett ellenfél ellen léptek pályára a Siketek Sporttelepen. Túl nagy hátrányt szedett össze együttesünk a Szent Pál Akadémia elleni mérkőzés első félidejében, amely a térfélcsere után már hiába bizonyult egyenrangú ellenfélnek a játékban. Ez a lendület kitartott a Csep-Gól FC legjobbjaival vívott találkozóra is: a félidei döntetlent követően Flaskay Miklós találatával az ELTE-BEAC szerzett vezetést - igaz, az egyenlítésre sem kellett sokat várni. A hajrá már legényeink lábából elfogyott az erő, így két kései gól megpecsételte sorsunkat.

10

(férfiak – Téli Nagypályás Torna, 3. forduló) ELTE-BEAC – Szent Pál Akadémia 2-5 (0-3)

(férfiak – Téli Nagypályás Torna, 4. forduló) ELTE-BEAC – Csep-Gól FC 1-3 (0-0)

Polefitness

Sikersportág a láthatáron: a kezdő kategóriában induló Ivancsó Viktória és Resch Borbála is a Pole Artistic Hungary döntőjében folytathatja. Miként azt a megmérettetés elnevezése is érzékelteti, hölgyeink olyan versenyen szerepeltek, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a művészi produkciókra, előadásmódra, egyedi koreográfiákra. A videós előnevezéssel egyenértékű első körből már továbbjutottak hölgyeink, akik március 18-án már abban a tudatban lépnek színpadra, hogy a hat külföldit is felvonultató 14 fős mezőny legjobbika a nemzetközi Pole Heart Italy versenyre kvalifikálja magát.

FB_IMG_1485244614621

Röplabda

noi-ropi-ii

(nők – Budapest Bajnokság II., alapszakasz) HSE – ELTE-BEAC 0:3 (18-25, 19-25, 9-25)

ferfi-ropi-ii

(férfiak – Budapest Bajnokság II., alapszakasz) ELTE-BEAC – ÓSSC "A" 0:3 (17-25, 27-29, 17-25)

(férfiak – Budapest Bajnokság II., alapszakasz) Kertvárosi SE "B"– ELTE-BEAC 3:2 (22-25, 26-24, 25-22, 22-25, 15-13)

(férfiak – Budapest Bajnokság II., alapszakasz) ELTE-BEAC – Kertvárosi SE "B" 3:0 (25-20, 25-11, 25-22)

Sportdiplomácia

Számos ELTE-s hallgató a Magyar Sportcsillagok között! Összesen 135 pályázó, közöttük egyetemünk 14 élsportolója részesült az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága által a 2016/2017-es tanév első félévére kiírt Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram támogatásában. A legtöbb ösztöndíjas az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar hallgatói köréből került ki: Buta Levente (ELTE PPK; vívás), Kapás Boglárka (ELTE PPK; úszás), Leimeter Dóra (ELTE PPK; vízilabda), Márton Anna (ELTE PPK; vívás), Siklósi Gergely (ELTE PPK; vívás), Simán Fanni (ELTE PPK; kajak-kenu). Rajtuk kívül Burján Csaba (ELTE TTK; gyorskorcsolya), Iliász Nicolas (ELTE TáTK; vívás), Illés Fanni (ELTE TáTK; úszás), Nagy Flóra (ELTE TÓK; kajak-kenu), Papp Gergely Márton (ELTE ÁJK; evezés), Récsei Rita (ELTE BGGyK; atlétika), Szilágyi Áron (ELTE TáTK; vívás) és Venyercsán Bence (ELTE ÁJK; atlétika) kapott elismerést.

A programba olyan 35 évnél fiatalabb versenyzők jelentkezhetnek, akik kiemelkedő nemzetközi sporteredményeket értek el, vagy teljesítményük alapján a jövőben erre esélyesek; felsőoktatási intézmény hallgatói, vagy az intézménybe már felvételt nyertek; és vállalják, hogy felsőfokú végzettséget, szakképzettséget szereznek.

msc

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech