Tematikus ELTE-BEAC Sportpályázat
Április 30-ig nyújthatod be elektronikusan pályázatodat hallgatói és oktatói szabadidős és sportprogramok szervezésére. A teljes pályázati kiírás és űrlap letölthető a cikk folytatásában!
Vízi sportnapok, túrák és tanár-diák mérkőzések 2014/15-ös tanév, tavaszi félévére vonatkozó szervezésére hirdet pályázatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesülete. A pályázat célja, hogy forrást biztosítson az ELTE kari, intézeti dolgozói, hallgatói számára szabadidős és sportprogramok megszervezésre.
A pályázat keretében tudományos diákköri, intézeti, tanszéki sportnapokra, tanár-diák mérkőzésekre és egyéb szabadidős programokra lehet pályázni, melyek az ELTE sporttelepein, az ELTE-BEAC szervezésében valósulnak meg.
A pályázatban kiírásában együttműködő partner az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, az ELTE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete és az ELTE SPORT Kft.
A teljes pályázati kiírást és az űrlapot itt olvashatod: