Sportot zabáltak és választottak is az ELTE-BEAC sakkozói
A sportos és egészséges életmód, valamint az amatőr tömegsport népszerűsítése, mind egyetemünk falain belül, mind országos szinten egyesületünk egyik fő célkitűzése. Éppen ezért a márciusi ELTE PPK Sportkampány után sakkozóink most egyszerre képviselték egyesületünket és a sportágat két budapesti megaprogramon is: a Sportzabálókon és a Nagy Sportágválasztón.
Szombaton a Marczibányi Téri Sportcentrumban rendezett Sportzabálók Napja keretein belül egy sakktáblás játszóház, egy rapid verseny és egy szimultán is lezajlott az ELTE-BEAC szervezésében. A rendelkezésünkre bocsátott sátor szerencsére megóvott bennünket és a készleteket is az időjárás viszontagságaitól -szó szerint játszottunk ha esett, ha fújt - azonban arra már nem volt elegendő, hogy a nagyszínpadon dübörgő zenét is kiszűrje. Így aztán a partik jó részét aerobic-zumba-capoeira zenei aláfestéssel játszották versenyzőink, ami egy sakkozó számára nem mindennapi élménynek számít. Erős mezőny gyűlt össze, négy mesterjelölt versenyzővel, három másod- és három harmadosztályú játékos is asztalhoz ült. E mellett a bátrabbak Antal Gergő sakknagymesterünk ellen is kipróbálhatták magukat szimultánban. Természetesen ELTE-seink is képviseltették magukat sportnépszerűsítő kampányon. A hét fordulós versenyt nagyon magabiztosan kezdte Nováky Csaba (ELTE TTK) a négy kör után száz százalékkal, teljes pontelőnnyel vezette a mezőnyt, azonban az ezt követő megingásai miatt az utolsó fordulóban egy kis szerencsére is szüksége volt, hogy a vetélytársak eredményeinek megfelelő alakulásának köszönhetően megnyerje a versenyt.
Sakksuli csapatunkkal nem csak itt, a Sportzabálókon, hanem a Nagy Sportágválasztó Napon három napon keresztül szélben, esőben, napsütésben népszerűsítettük Ádám Olga vezetésével a sportágat. Mozgalmas hétvége volt! Reméljük, hogy sok emberrel szerettettük meg sakkot és várjuk őket szeretettel a BEAC-ba!
És az élet természetesen nem áll meg! Csütörtökön (2.-a) "nagy" edzés lesz a BEAC-ban Horváth József sakknagymesterrel, pénteken megkezdjük minősítő versenyünket, várjuk további BEAC-osok, ELTE-sek és külsősök jelentkezését is! Vasárnap Erkel emlékverseny és ovis bajnokság. És rá egy hétre, mint az elmúlt évtizedben mindig, Pünkösd hétvégéjén országos ifjúsági rapid bajnokság!
Részletes információkért hívjátok szakosztályunkat: Ádám György: [email protected], +3620/411-7649
Kapcsolódó linek:
Csatlakozz FB oldalunkhoz, ahol mindig hozzájuthatsz a legfrissebb információkhoz!