Ejszakai

(Sport)Éjszakázz velünk a BEAC-on!

2014. 11. 30.
Ejszakai

Meríts velünk elsöprő lendületet a vizsgaidőszakra! Találd meg az ELTE-BEAC szervezésében megrendezett sportéjszaka széles választékából a testhez állót és zárjuk együtt a félévet december 11-én a BEAC Csarnokban!

Délután edzésre menni megszokott dolog, de nem a szorgalmi időszak utolsó napján! A félévet illik méltó módon búcsúztatni. December 12-én délelőtt még menj be az órádra, este hattól hajnal négyig viszont maradj talpon az ELTE Bogdánfy úti Sporttelepén (B.Ú.S.) és vegyél részt Te is a nagy, közös sportmaratonban!

Az Éjszakai Sport rendezvénye immáron több éves hagyományokkal rendelkezik, amelynek elsődleges célkitűzése, hogy az ELTE-hez kötődő hallgatók, öregdiákok, oktatók és dolgozók számára lehetőséget biztosítson a találkozásra, egyúttal építse egyetemünk sportközösségét. De akkor is jó helyen jársz, ha a BEAC sportolója, esetleg támogatónk, partnerünk, barátunk vagy, aki egyszerűen csak szeret mozogni. Keresve sem találsz jobb lehetőséget arra, hogy megismerkedj az egyetemi sportéletünk egyik alappillérének számító sportösztöndíjasokkal és -szervezőkkel, vagy az idén 116 éves egyesületünkkel, a BEAC-cal.

aeroA programban a csapatsportágakon (foci, röpi, kosár, kviddics, lasertag) kívül ügyességi és küzdősportok is szerepelnek, sőt, a szervezők idén kiemelt szerepet szenteltek az Aerobik Night-nak. Foglalkozásaink keretein belül átélhetitek a latin ritmus összes boldogságát, valamint a pilatesből kiegészített mozgáselemekből meríthetsz erőt a dinamikus jógázás során - a szokásos zsírégető és alakformáló óráink mellett. És a nagy durranást még nem is említettük! Az ELTE Oriental Hastánccsoport és az ELTE Dance Aerobik csapata pörgős, látványos bemutatója mellett a sportéjszaka rangját sztárvendégünk jelenléte emeli a magaslatokba. Ha róla beszélünk, az aerobikról beszélünk! Ha Ő megjelenik, tudjuk: vidám hangulatban formálhatjuk alakunkat.

Ennyi ellenállhatatlan érv hatására ragadj te is fekete vagy fehér pólót, nevezz egyénileg vagy csapatban, egyél-igyál finomakat vagy szurkolj a szemesztert záró forgatagban! A nevezés november 26-án, szerdán este 10 órakor vette kezdetét, online módon a honlapon! A friss hírekért kedveld a rendezvény Facebook-oldalát, vagy jelezz vissza a Facebook-eseményre:

ELTE Éjszakai Sportnap

ELTE Éjszakai Sport 2014

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech