Mlsz

Sikerrel debütáló önkéntesi program

2013. 08. 25.
Mlsz

Az ELTE-BEAC szervezésében tucatnyi egyetemista segített be a Magyar Labdarúgó Szövetség legújabb, válogatott mérkőzéseket felölelő projektjébe.

A Sajben Marcell vezette segítőkész fiatalok az augusztusi Magyarország – Csehország barátságos labdarúgó meccsre elkészült sajtókiadványok kiosztásában, valamint a pálya melletti fotósok koordinálásban jeleskedtek. Munkájuk végeztével a projekt vezetője, Dinnyés Márton által felajánlott tiszteletjegyeknek köszönhetően a helyszínen tekintették meg az összecsapást.

A sikeres együttműködésnek köszönhetően az MLSZ hosszú távon is számít az önkéntesekre. Sőt, a közeljövőben nem csupán a feladatkörök, hanem minden bizonnyal a lelkes fiatalok száma is bővülhet. A soron következő hazai mérkőzésnek, a Magyarország – Észtország világbajnoki selejtezőnek szeptember 10-én 20:30-tól a Puskás Ferenc Stadion ad otthont, míg a sorozat zárásaként az andorrai válogatott vendégjátékára kerül sor október közepén.

Amennyiben Dzsudzsákék a csoportjukban kiharcolják a pótselejtezőt érő második helyet, úgy a közönség mellett az önkénteseket is óriási élménnyel örvendeztetnék még.

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech