Példaértékű összefogás az ELTE-n az egyetemi sport fejlesztéséért
Sporttörténetinek számító események zajlottak le a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) Bogdánfy utcai székházában múlt hét csütörtökön. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektori vezetésének képviselői, az egyetemi és kari hallgatói önkormányzatok sportvezetői, valamint a BEAC elnöksége és szakosztályai az egyesület idei közgyűlésén úgy döntöttek, hogy erőiket egyesítve lépnek fel ezentúl az egyetemi sportélet megerősítésért és fejlesztéséért.
A közgyűlést dr. Kiss Ádám, a BEAC elnöke után dr. Karácsony András, az ELTE általános rektorhelyettese nyitotta meg.
A rektorhelyettes kifejtette, hogy a két évvel ezelőtt megkötött szakmai együttműködésről szóló szándéknyilatkozat a BEAC és az ELTE között csak a kezdete volt a sikeres egymásra találásnak. Ugyanakkor bizonyíték arra is, hogy az ELTE sportfejlesztési koncepciójában fontos pozíciót szán az egyetem patinás sportegyesületének. Hozzátette, hogy a közösségi értékek megerősítésében, a nevelésben a sportnak mindig is kiemelkedő szerepe volt az ELTE-n és a jövőben ezt csak erősíteni kívánják.
„Nehéz feladat egy 375 éves egyetem és egy 113 éves sportegyesület megromlott házasságát rendbe tenni néhány év alatt”– kezdte beszámolóját dr. Székely Mózes, a BEAC ügyvezető elnöke, az ELTE tudományos főmunkatársa. - „Ugyanakkor jó úton haladunk, és már az elmúlt időszakban is jelentős közeledés történt a két nagy múltú intézmény között”. Az ügyvezető elnök beszámolt róla, hogy az ELTE sportösztöndíjas hallgatói és a BEAC szakosztályai között már jelenleg is szoros az együttműködés több sportágban. E mellett az elmúlt két évben sikerült ledolgozni az egyesület adóságait is. „Így a válságkezelés után következhet az építkezés időszaka” – fogalmazott az elnök. Ugyan jelenleg a BEAC a legtöbb magyarországi sportegyesülethez hasonlóan nehéz anyagi helyzettel néz szembe, de bíznak benne, hogy a hallgatók által behozott közel negyven fős sportszervezői csapattal, az egyetem által biztosított infrastruktúrával, valamint a szakosztályok sportszakmai támogatásával újabb lehetőségek nyílnak meg, többek között pályázati források és támogatók elérésében is.
Simon Gábor, a közgyűlésen újonnan megválasztott ifjúsági elnök – aki egyben az ELTE Hallgatói Önkormányzatának sportért felelős alelnöke is - megköszönte az egyetem és a BEAC vezetőségének és szakosztályainak bizalmát. Bejelentette, hogy az egyetem másik sportegyesülete, az ELTE SE – melyben több sikeres szakosztály is működik jelenleg – a jövőben beolvad a BEAC-ba. A hallgatók által működtetett sportösztöndíjas rendszerrel céljuk, hogy még erősebb kapcsolatot teremtsenek ezáltal a hallgatók és a szakosztályok között. Természetesen ezzel számos új szakosztály megalakulása várható majd az egyesületen belül a közeljövőben.
„Az Eötvös Loránd által alapított 113 éves BEAC olyan értékeket hordoz magában, melyeket meg kell őriznünk az utókornak és át kell adnunk a hallgatóknak”– mondta utolsó felszólalóként dr. Seifert Tibor, rektori főbiztos, kollégiumi főigazgató, a BEAC elnökségi tagja. Kifejtette, hogy az egyetem elsődleges célja az egyetemi tömegsport fejlesztése, de ha ebből olyan sikertörténtek nőnek ki, mint például a BEAC egyetemistákra épülő OB1-es kosárlabda csapata, az külön öröm és büszkeség az egész egyetem számára.
A közgyűlést azoknak a hallgatóknak a bemutatkozása zárta, akik ezentúl a nyolc kart képviselik majd a sportegyesület vezetőségében.
Az irányvonalak, a közös célok iránti elkötelezettség lehet a záloga annak, hogy a BEAC és az ELTE pár éven belül a magyarországi egyetemi sport zászlóshajójává váljon.
Kapcsolat:
Simon Gábor ifjúsági elnök Budapesti Egyetemi Atlétikai Club |
Polgár Emese kommunikációs munkatárs Budapesti Egyetemi Atlétikai Club |
20/541-2871 |
20/392-1955 |
Kapcsolódó információk:
- A BEAC története: https://www.beac.hu/a_beac_tortenete
- A BEAC hitvallása: https://www.beac.hu/hitvallasunk
- Szándéknyilatkozatot írt alá az ELTE és a BEAC:
https://www.beac.hu/hirek/egyeb/szandeknyilatkozatot_irt_ala_az_elte_es_a_beac
- Elérhetőségeink: www.beac.hu ; http://www.facebook.com/elte.beac