Kupasiker

Női kosarasaink Hepp Kupa győzelemmel indították az évet!

2015. 01. 12.
Kupasiker

A tavalyi, női másodosztályú bajnoki kosárdöntőt követően újabb egyetemi fináléra került sor. Balogh Judit irányította hölgyeink ezúttal két vállra fektették a TF-seket, s boldogan emelték magasba a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupát.

Kosárlabda:

Nem maradt hoppon női együttesünk a Hepp Kupában: Balogh Judit együttese meggyőző csapatmunkával fektette két vállra ellenfeleit a Városmajori Sportcsarnokban megrendezett négyes döntőben. A diadalmas kétnapos kosárünnep során lányaink mindkét mérkőzése fordulatos végjátékot hozott, ám ezekben a pillanatokban rendre helyén volt a BEAC-szív, s ez kupagyőzelmet hozott csapatunk "konyhájára".

A négyes döntő első napján meglepetésre az eddig leginkább hármas poszton szereplő játékosként számon tartott Vukov Szonja irányításával jobban kezdték a meccset az MTK fiataljai, és 9-0-s repülőrajtot vettek. Ám ahogy a Nyíregyházának, úgy a hazaiaknak sem jött be a jó kezdés, ugyanis a Pál, Pusztai hátvéd kettős felpörgette együttesünk játékát - Süle Krisztináról nem is beszélve. Lányunk sziporkázó játékkal az első félidőben 20 pontig - benne 4 sikeres tripláig - jutott, képtelenek voltak tartani az MTK az A-csoportban is szóhoz jutó fiataljai. A fordulás utáni negyedben inkább a küzdelem dominált, a hatalmas iramban mindkét csapat fáradni látszott. A kék-fehérek továbbra is próbálták kihasználni magassági fölényüket, erőltették a centerjátékot, miközben lányaink mozgékonyságukra építettek. A záró szakasz elején csapatmunkával, a Böröndyt remekül féken tartó Pusztai, valamint a két Horváth villanásaival, s szervezett védekezését megtartva fokozatosan húzott el a BEAC. Két és fél perccel a befejezés előtt 60-46-ra vezetett, s biztos győztesnek látszott együttesünk. Óriási fordulatot jelentett Tarnai Kata beküldése, aki hideg kézzel emelt be egy triplát. Ez a többi MTK-játékosnak is óriási lökést adott, s egy huszáros, 15-2-es száguldással a végjátékra 1 pontra felzárkóztak. Ekkor azonban Horváth Enikő keze nem remegett meg a büntetővonalon, és a tavalyi négyes döntő negyedik helyezése után döntőbe dobta az ELTE-BEAC-ot.

feldobásLányainkra a döntőben az a nyíregyháziakat búcsúztató TF várt, amely a tavalyi amatőr NB I.-es bajnokság döntőjét épp a mieink ellen nyerte meg 2-0-s összesítéssel. Mindkét fél hihetetlenül idegesen kezdte az összecsapást: Szabó Flóra dupláját követően a negyedik percig kellett várni a következő kosárral - akkor is büntetőből kapaszkodtak a tesisek. A negyed közepén Mányoky Judit triplája lendületet adott a TF csapatának, amely vezérletével egy 17-4-es rohanással jelentős előnyre tett szert a szinte az egész negyed során bénultan játszó BEAC ellen. A második negyed sem hozott kosáresőt: több mint 2 percen át nem született pont, ráadásul Süle Krisztinának messze nem volt olyan napja, mint az elődöntőben. Brixel Mónika hármasa után azért ő is hintett egy triplát, így két pontra zárkózott fel a BEAC, amely az első negyed hajráját is beszámítva egy 10-0-s futást "vezetett elő. A dudaszót követően mégis az amatőr NB I. tavalyi bajnoka vonulhatott pihenőre négy pontos előnnyel, amely a fordulást követő játékrészben végleg eltűnt. Mindkét csapat nagyon odafigyelt a védekezés megszervezésére, így az addig sem csekély mértékű küzdelem még tovább fokozódott. Horváth Szilvi remek megmozdulásaival néhány pillanat erejéig a meccs során először vezettek lányaink, ám a TF ekkor még tartani tudta a mieinkkel a lépést. De a záró negyedben már beindult a BEAC-pontgyár: ezt a periódust a tapasztalt Pál Szandra parádéjának köszönhetően 7-0-lal kezdte a BEAC. A szakasz közepén Bodnár és Magyar Bianka 2 pontra felhozta a TF-et, ám ekkor a BEAC Pusztai Sára jóvoltából ismét újítani tudott, s nem engedte ki a kezéből a kupagyőzelmet.

A Hepp Kupa-győztes BEAC játékosai:

Szörényi Laura, Tóth Lili, György Tímea, Horváth Enikő, Pusztai Sára, Szathmáry Dóra, Süle Krisztina, Brixel Mónika, Pál Szandra, Horváth Szilvia, Reiner Dóra, Szabó Flóra

(nők - Hepp Kupa, elődöntő) ELTE-BEAC Újbuda – MTK Budapest 64-61 (11-16, 27-19, 10-9, 16-17)

(nők - Hepp Kupa, döntő) ELTE-BEAC Újbuda – TFSE 60-53 (10-18, 16-12, 12-8, 22-15)

(férfiak – NB II. Közép B csoport) ELTE-BEAC – MAFC 99-66 (26-14, 26-23, 25-14, 22-15)

(férfiak – NB II. Közép B csoport) Kőbányai Old Boys – ELTE-BEAC 80-79 (15-13, 24-22, 24-26, 17-18)

Futsal:

u20Ficam után győzelem...így kezdte az évet U20-as csapatunk! Első ízben fogadta hazai pályán az ELTE U20-as csapata csoportbéli ellenfeleit. Az egy hónapos karácsonyi szünet után nem lehetett más célja a csapatunknak, mint megkezdeni a pont gyűjtést, és a felzárkózást a csoportban. Ennek szellemében motiváltan és sikeréhesen léptek pályára fiaink, és annak ellenére húzta be a pécsiek elleni nyitómeccset, hogy az újdonsült csapatkapitány, Benkovits Márk a mérkőzés elején megsérült, és nem is tudta folytatni a játékot. Ez a siker viszont túlságosan megnyugtatta a csapatot, és a forduló második meccsén álmosan kezdett együttesünk: későn ébredést követően vereséget szenvedtünk a kiskunfélegyháziak ellen. A harmadik meccsen a csoportot eddig toronymagasan vezető Vecsés következett. Ennek ellenére a BEAC csarnokban mindenképp győzelmi reményekkel léptek pályára Árendás Tamás tanítványai, amiért a mérkőzése során sokat is tettek. Sajnos ez az eredményben nem mutatkozott meg, hiszen a temérdek helyzetből csak négyet sikerült gólra váltani, ami az öt kapott gól ellenében kevésnek bizonyult. Fontos pontokat hullajtott el együttesünk hazai körülmények között, de rögvest következik a javítási lehetőség Pécsett.

(férfiak U20 - NB II.) ELTE-BEAC – Félegyházi TSI 4-6

(férfiak U20 - NB II.) ELTE-BEAC – Szászvári SE-Fürge Nyuszi 5-2

(férfiak U20 - NB II.) ELTE-BEAC – Ferihegy Vecsés 4-5

(férfiak - NB II. Nyugati csoport) ELTE-BEAC – Göcsej Sport Klub 1-5

Röplabda:

(nők Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – Közgáz

Funkcionális köredzés:

elsoMárciusban ismét ELTE-BEAC Erőderbi! A nemrégiben megalakult ELTE-BEAC Erőnlét és Fitnesz Szakosztálya az első, évadzáró házibajnokságán összesen 30 induló 8 számban (deadlift, clean, lökés, kettlebell, szakítás teszt, rope kötél, húzódzkodás, TRX, plank) mérte össze erejét, és a szervezők az óriási sikerre való tekintettel már a következő versenyt tervezik. Az előző viadal egyik fénypontját a férfi kategória plank gyakorlata jelentette, amelynek során az első helyezett több mint 34 percen keresztül bírta a hasizom erősítő feladatot.

Ezen felül a szakosztály vezető a téli vizsgaidőszakot követően újabb edzéseket kívánnak indítani és már a belvárosban is lehetőséget biztosítani az érdeklődők számára, valamint a KCSSK kollégiumban is bővíteni a tréningek gyakoriságát. Gölöncsér Dani és Répási Károly sportszervezők edzéseit mindazok számára ajánljuk, akik szeretik és tudják mit jelent a kemény edzés. Fiúkat és lányokat is egyaránt várnak, hiszen a láb-popsi, a has-hát, a bicepsz-tricepsz stb. fejlesztésére rengeteg lehetőséget biztosítanak edzéseink.

Jelenlegi edzés lehetőségeink:
ELTE Sporttelep:

  • TRX: kedd, csütörtök 19:00 és 20:00
  • Funkciónális tréning: kedd 17:00 és csütörtök 18:00
  • Kettlebell: hétfő, szerda 17:00; illetve kedd 18:00 és csütörtök 19:00

KCSSK:

  • Kettlebell: kedd 20:00 és csütörtök 20:30
Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech