Korkep mix cik Robi

Nagy lépést tettek női kosarasaink élvonalbeli tagságuk meghosszabbításáért

2017. 03. 14.
Korkep mix cik Robi

Zsinórban két, a közvetlen riválisok ellen aratott győzelmével az ELTE-BEAC Újbuda együttese kedvező helyzetbe került a női NB I. alapszakaszának véghajrájában. A rájátszás során már csak élni kell a most kiharcolt hazai pálya előnyével.

Egyetemi csapataink MEFOB-sikerei majd' minden borításon kontra ELTE-s hallgatók nemzetközi megmérettetésen elért dobogós helyezései. Mégis eheti körképünk meghatározó híréül klubunk egyedüli elsőosztályú együttesének győzelmi "sorozatát" választottuk. Hölgyeink NB I.-es tagságának megőrzése szemszögéből kiemelt fontossággal bíró bajnokik beszámolói mellett olvashattok még a MEFOB négyes döntőbe jutó vízilabdázóink produkciójáról; az IronLadyt is maga mögött hagyó Kapás Boglárka franciaországi sikereiről; valamint a Burján Csabát is soraiban tudó gyorskorcsolya váltó rotterdami világbajnokságon nyújtott teljesítményéről.

Asztalitenisz

(férfiak – Budapest Bajnokság I/C.) ELTE-BEAC I. – Lendület SE I.-PPKO 7-9

(férfiak – Budapest Bajnokság I/C.) Szufla SE III. SUPERNOVÁK – ELTE-BEAC I. 8-8

BEAC, az elsők

Helycserés “támadás”: az ELTE és a BEAC közös sporttörténelmének legszebb pillanatairól szóló kiállítása március 8-a óta a ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán várja az érdeklődőket! A kiállítás célja, hogy az egyetemi polgárság megismerje az ELTE és a BEAC közös sporttörténelmét, az egyesület kiemelkedő sportolóit, valamint, hogy felhívja a figyelmet a jelenlegi, számos egyetemi sportolási lehetőségre. Tárlatunk korábban a Sportmúzeumban, a Tüskecsarnokban, az Egyetemi Könyvtárban, az ELTE Lágymányosi, valamint Egyetem téri épületében kapott helyet.

Cheerleading

RemekELTEk sportolóink a IV. Cheer MEFOB-on! Az év fénypontjának számító megmérettetésen ezúttal hat egyetem (ELTE, Debreceni Egyetem, Semmelweis Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Testnevelési Egyetem, Óbudai Egyetem) és két klub csapat mérte össze tudását a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának döntője előtt. A versenyt megelőző napon a szervezők az elmúlt évek rutinjának megfelelően egy képzést tartottak. A résztvevők az Európai Cheer Szövetség hivatalos szabályrendszerével ismerkedhettek meg közelebbről, segítve ezzel a hazai cheer csapatok munkáját és fejlődését.

A verseny másnapja a házigazda dominanciáját hozta. Cheer Dance csapatunk magabiztos produkcióval védte meg MEFOB bajnoki címét, míg a világbajnokságra készülő Szabó Hanna, Balogh Patrícia párosának szintén aranyérmet akasztottak a nyakába az eredményhirdetésen. Az All Girl Group Stunt kategóriában induló ELTE Phantoms tagjai is a pódium legmagasabb fokára álltak fel, továbbá az éremhalmozók között találjuk még Andicsku Ivett, Szabó Kristóf és Szávodszky Luca, Németh Bálint kettősét.

A verseny kiegészítő programjaként bemutatót tartott az Európa- bajnoki ezüstérmes ELTE Coed Team, valamint az ELTE Mini Cheer csoportjai is felléptek.

Dunai Regatta

Nevezz és evezz az év sportfesztiváljának kikiáltott regattán! Bedugul a Duna, azaz az Antall József Tudásközpont immáron ötödszörre hozza el az evezősök egyetemi majálisát, amelynek célja, hogy az egyetemisták körében minél szélesebb körben népszerűsítse a sportos életmódot, lehetőséget teremtsen a közösségépítésre és felhívja a figyelmet a Duna sokszínű használatára. Szeretnéd te is az egyetemed csapatát erősíteni? Engedd szabadon a benned rejlő sárkányt és jelentkezz március 24-ig!

Erőemelés

Világkupa-kvótát érhet Jancsó Tamás legutóbbi győzelme! A 72 kilogrammosok mezőnyében induló parasportolónk azzal a céllal vágott neki a kilencedik alkalommal megrendezett Havanna kupának, hogy megragadja az utolsó kvalifikációs lehetőségét. Sikerrel tette: a mi fiunk "hozta a kötelezőt" és 105 kilogrammos nyomását senki sem tudta felülmúlni súlycsoportjában. Mostantól a szövetség kezében a döntés, hogy Jancsó Tamás képviselje-e a hazánkat az egri Világkupán. Edzője, Gölöncsér Dániel elégedetten értékelte a látottakat:

"Tagadhatatlanul meglátszik a háromnegyed évnyi közös munka eredménye. Ugyan versenykörülmények között még nem sikerült bemutatni, mit tudunk, de ez a szezonkezdetnek és Tomó téli műtétjének is köszönhető. Mindezek ellenére is fejlődtünk: már a 110 kg-os nyomás is megtörtént a versenyen, és csak a nyomás rutintalansága miatt nem adták meg a bírók. Mindenképpen biztató, hogy bő félév alatt hova jutottunk el - épp csak bemelegítettünk a szezonra. Tavasszal két verseny vár még ránk."

Futsal

Bravúros kezdés a felsőházban! Ugyan Somogyi Gábor vezette együttesünk a másodosztályú bajnokság rájátszásának első mérkőzése drámai vereségbe torkollott az Airnergy ellen, ám csapatként sikerült feldolgozniuk és rögvest értékes skalpot szereztek a Piliscsabai Atlétikai és Futball Club vendégeként. Legényeink a találkozó első percétől kezdve bátor és kezdeményező játékkal rukkoltak elő, így két ötperces rövidzárlattól eltekintve kezükben tartották a meccset. A mieink a második félidő derekára már négygólos előny birtokában adogattak, amelyből kettőt a lefújás pillanatáig meg is őriztek. Érdemes kiemelni két u20-as tehetségünk játékát, akik jó teljesítménnyel hálálták meg vezetőedzőnk bizalmát. Továbbá emlékezzünk meg a dupláig jutó Szabó Dávid teljesítményéről, aki emberemlékezet óta nem talált be kétszer az ellenfél hálójába.

eltebeacffifutsal

(férfiak – NB II., Közép-nyugati csoport, felsőház) ELTE-BEAC – Airnergy FC 3-4

(férfiak – NB II., Közép-nyugati csoport, felsőház) PAFC Mitre – ELTE-BEAC 3-5

(nők – NB II., Nyugati csoport) Rubeola FC Csömör – ELTE-BEAC 2-1

Bizakodás okot adó rajt a futsal MEFOB-on! Férfi csapatunk a nyitókörben az egri Eszterházy Károly Egyetem ellen volt érdekelt és egy végletekig izgalmas összecsapást produkáltak. Fiaink csak egyszer tudtak kifogni a hazai várat védő kapusukon, így kedvező helyzetből, 1-1 döntetlen állásról folytatódik a párharc - immáron hazai környezetben.

Női csapatunk Pécsett, az igen kellemetlen reggel 10 órási időpontban lépett parkettre az első "kanyarban". Lányaink a szívüket is kitették a pályára, így a számos hiányzónk ellenére értékes idegenbeli győzelemmel gazdagodtak. Sőt, az idegenben lőtt négy gólunk már a továbbjutás egyik fő letéteményesévé válhat.

(férfiak – MEFOB, 1. forduló) Eszterházy Károly Egyetem – ELTE-BEAC 1-1

(nők – MEFOB, , 1. forduló) PTE-Pécs – ELTE-BEAC 1-4

(férfiak – Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, 3. játéknap) NKE SE – ELTE-BEAC TTK 0-3

(férfiak – Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, 3. játéknap) Óbudai Egyetem – ELTE-BEAC ÁJK 10-1

(férfiak – Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, 3. játéknap) TFSE – ELTE-BEAC BTK 7-1

(férfiak – Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, 3. játéknap) ELTE-BEAC ÁJK – ELTE-BEAC TTK 2-4

(férfiak – Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, 3. játéknap) Óbudai Egyetem – ELTE-BEAC BTK 14-3

Gyorskorcsolya

Bronzéremmel zárt Burján Csabát is soraiban tudó magyar váltónk Rotterdamban! Tovább tart Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és matematika szakos hallgatónk alkotta négyesünk remeklése: honfitársaink ezúttal a rövidpályás világbajnokságon bizonyították, miért tőlük várják Magyarország első téli olimpiai aranyérmét. Ennek megfelelően férfi váltónk az 5000 méteres táv első felében az első vagy második helyen haladt, többnyire a kínaiakkal csatázva az éllovas pozícióért. Tíz körrel a vége előtt azonban a hazaiak sztárja, Sjinkie Knegt elképesztő tempóban egyetlen kanyarban körbekorcsolyázta a magyar és kínai ellenfelét is. A magyar négyes ekkor még visszavette a vezető helyet, de később Knegt ismét végrehajtotta ugyanazt a bravúrt, sőt, olyan tempót diktált, amelyet senki sem tudott követni. A mieink az utolsó körökben visszacsúsztak a kínaiak és az oroszok mögé, de utóbbiakat a hollandok akadályozásáért kizárták. Burján Csaba rövid értékelésében azt fejtegette, "inkább legyen olyan csapatunk, amely bármikor képes nyerni, mint egy olyan, amely stabilan csak a harmadik-negyedik helyet tudja hozni.

Kézilabda

Megnyert mérkőzés csúszott ki Divéki Péterék kezei közül! A Budapest Bajnokság I/A utolsó alapszakasz mérkőzésén együttesünk az Rákosmenti KSK csapatához látogatott. Ősszel hazai körülmények között két góllal nyertek fiaink, így idegenben borítékolhatóan küzdelmes, nehéz összecsapást várt rájuk. A mérkőzést jól indult: stabil védekezésből gyors ellentámadásokat és indulásokat láthattunk, melyekből Szamosfalvi Bálint volt eredményes. Támadójátékunk felállt fal ellen kevésbé bizonyult hatékonynak, így nem tudtunk tetemesebb előnyre szert tenni. A hátsó régióban úgy tűnt minden klappol: rendszerint megállító faultokkal tördeltük az ellenfél rohamait, ha pedig átjutottak rajtunk, úgy kapusunk legtöbbször védett. A második félidő első öt percében még tovább tudtuk növelni az előnyt: Jádi Dániel góljával már öt volt közte. Ekkor viszont elkezdtünk kapkodni, rengeteg labdát eladtunk, ziccereket hibáztunk és elbizonytalanodtunk. Riválisunk erre kiválóan érzett rá, egyre feljebb zárkózott, mígnem a maga javára fordította a találkozót. Hiába próbáltunk visszazárkózni, azonban a rutinos hazaiak innentől már nem engedtek minket felállni. Nyerhető meccset buktak el legényeink, a tanulságot a március 26-ai héten kezdődő alsóházi rájátszás során lehet kamatoztatni - remélhetőleg bennmaradással.

(férfiak – Budapest Bajnokság I/A.) Rákosmenti KSK – ELTE-BEAC 20-17 (8-11)

(férfiak – Budapest Bajnokság I/A.) ELTE-BEAC – Budapesti Corvinus Egyetem 11-19

Kosárlabda

Formába lendültek az alapszakasz zárásra! Zsinórban két bajnokin diadalmaskodtak Balogh Judit irányította női kosarasaink és kedvező kilátásokkal várják az élvonalban maradásért vívott meccseket! A Vasas Akadémia elleni vereséget követő másfél hét alatt kiemelt jelentőséggel bíró összecsapásokat vártak hölgyeinkre: lányaink előbb az MTK Budapest vendégeként léptek pályára a Városmajorban, míg pár nappal később a PINKK Pécsi 424 legjobbjait fogadták a Gabányi László Sportcsarnokban.

A fővárosi derbi kulcsmozzanatának bizonyult, hogy együttesünk egy pillanatra sem engedte ki a kezéből az első félidő végére összekuporgatott 10 pont fölötti előnyét, sőt, a közel 60 százalék körüli dobóformának köszönhetően 30-35 percig sikerült tisztes távolban tartani a házigazdát. A negyedik negyed közepére közelebb merészkedtek a kék-fehérek, ráadásul helyzetünket tovább rontotta Süle Krisztina kipontozódása. A sorozatosan vitatható bírói ítéletek számonkérése miatt technikait ítéltek a padunk ellen, így öt perccel a végső dudaszó előtt csak öt egység maradt a fórból. De ennél lejjebb már nem adták lányaink: a hibátlan statisztikával bíró Szabó Flóra kosarai, és a hajrában két triplát hintő, nem mellesleg 19 pontig jutó Lelik Réka vezérletével együttesünk megérdemelt 14 pontos győzelmet aratott a Városmajorban.

Egy héttel később még ennél is szebb arcát mutatta meg csapatunk, amely egy rekordhosszúságúra, közel két órásra nyúlt, gigászi csata végén 13 ponttal múlta felül pécsi vetélytársát. A találkozó első félidejében fej-fej mellett haladtak a felek, amikor vezetőedzőnk egy időkéréssel próbált belenyúlni az események alakulásába. Ez végül a vendégeknek jött össze, akik 5 pontos vezetéssel vonultak pihenőre. Fordulás után lányaink megalkuvást nem tűrő harci szelleme és az egymásért való küzdeni tudásuk új fordulatot hozott a mérkőzés menetébe. Egy jól sikerült hárompontos, egy fontos labdaszerzés adta meg az alaphangot, majd egy közönséget is talpra ugrasztó akció már azt jelezte, csak dráma árán viheti el a mecsekaljai együttes a győzelemért járó két egységet. Végül egy sem jutott nekik: döntetlen állás után büntetőkkel tudtak hölgyeink lélegzetvételnyi előnyt kiharcolni, ami az utolsó 10 percben Süle Krisztina parádéjának köszönhetően nőttön nőtt. Tíz pontos vezetésünknél sorra pontozódtak ki a játékosok, így a maratoni hosszúságú rangadó büntetőpárbajba torkollt. A vendégek keze számtalanszor megremegett, míg a mieink higgadtan dobáltak és ezzel együttesünk bő egy hét leforgásra egyről háromra növelte győzelmeinek számát.

sopron-hazai

(nők – NB I.) MTK Budapest – ELTE-BEAC Újbuda 74-88 (21-24, 20-28, 14-18, 19-18)

(nők – NB I.) ELTE-BEAC Újbuda – PINKK-Pécsi 424 81-68 (23-23, 8-13, 24-16, 26-16)

beac-ffi-kosar-nbii

(férfiak – NB II., Közép csoport) ELTE-BEAC – Közgáz SC "B" 51-62 (13-16, 7-19, 9-12, 22-15)

(nők – Budapest Bajnokság 'A' csoport) ELTE-BEAC – ICO 42-64 (9-19, 5-18, 12-9, 16-18)

(férfiak – MEFOB, Nyugati csoport) ELTE-BEAC – PTE-PEAC 82-72 (27-23, 20-17, 17-15, 18-17)

(férfiak – MEFOB, Nyugati csoport) SMAFC Nyugat-Magyarország Egyetem – ELTE-BEAC 71-61 (17-23, 17-10, 15-10, 22-18)

(férfiak – MEFOB, Nyugati csoport) Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem MOGAAC – ELTE-BEAC 102-88 (19-25, 20-24, 24-27, 25-12, 14-0) - hosszabbítás után

(nők – MEFOB, Nyugati csoport) Veszprémi Egyetem SC – ELTE-BEAC 45-69 (9-17, 19-18, 11-15, 6-19)

(nők – MEFOB, Nyugati csoport) ELTE-BEAC – Széchenyi István Egyetem 58-67 (18-14, 15-14, 13-23, 12-16)

Labdarúgás

(férfiak – BLASZ III/2.) ELTE-BEAC I. – Budai XI. SE 4-1 (2-0)

(férfiak – BLASZ IV/4.) Hegyvidék SE II. – ELTE-BEAC II. 7-5 (4-2)

Röplabda

Hazánk legjobb férfi és női egyetemi válogatottjai mérkőznek meg május elején a Tüskecsarnokban! Új szerepkörben bizonyíthat szakosztályunk: a sportszövetség február végi elnökségi ülésén hozott döntés értelmében először nyerte el MEFOB négyes döntő rendezési jogát. Házigazdaként nem garantált négyes döntőbeli szereplésünk, de a számos élvonalbeli, sőt válogatott játékost is felvonultató együttesünk bizakodva tekint a jó erőkből álló Budapesti Corvinus Egyetem elleni selejtező elé. Címvédőként újból drukkolhatunk az ELTE-s lányoknak a minél fényesebb érem megszerzéséért.

(nők – Budapest Bajnokság II., alapszakasz) ELTE-BEAC – Siketek SC 3:0 (25-12, 25-7, 25-16)

Tollaslabda

Ütőképes tollasozók: hat ELTE-s hallgatónk összesen tizenegy érmet szerzett az Egyetemi és Főiskolai Tollaslabda Budapest Bajnokságon! Sportolóink elsősorban a páros küzdelmek során jeleskedtek: Antal Sára, Godányi Eszter, valamint Szilágyi Béla, Szilágyi Dominik duója is a dobogó legmagasabb fokára állt fel a játéknap végén. Aranyosaink közül Antal Sára és Szilágyi Béla vegyesben szintén a fináléig menetelt, ott azonban megálljt parancsoltak számukra. Ebben a műfajban Godányi Eszter és Olajos Balázs a pódium legalsó fokára lépett fel.

Egyéniben is termett babér: Madroszkiewicz Márk csoportját megnyerve jutott elődöntőbe, ahol azonban ellenfele jobbnak bizonyult, így a mi fiunk bronzéremmel zárta a küzdelmeket. A keretes szerkezetet Antal Sára biztosította, aki magabiztos játékkal utasította maga mögé a női mezőnyt - köztük csapattársát, Godányi Esztert is, aki végül a harmadik helyen zárt a tornát.

Úszás

Még az IronLadyt is maga mögé utasította Kapás Boglárka! Honfitársaink számos sikernek örvendtek a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi sorozat második állomásán. Bombaformában csobbant vízbe az ELTE PPK pszichológia szakos hallgatója, aki háromszor is a pódium legmagasabb fokára állhatott fel a marseille-i pénzdíjas úszóversenyen. Sőt, olimpiai és világbajnoki bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok sportolónk a gyorsúszás 400, 800 és 1500 méteres döntőjében kiváló időeredménnyel győzte le Hosszú Katinkát!

Vízilabda

Idén is az ország négy legjobb egyetemi csapata közé jutott férfi együttesünk! Rajt-cél győzelmet arattak legényeink a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sport Szövetség és a Magyar Vízilabda Szövetség égisze alatt futó torna márciusi negyeddöntőjében. A különböző egyesületekből összeverbuválódó egyetemi válogatottak a Pesterzsébeti Uszodában csobbantak vízben: fiainkra az egri Eszterházy Károly Egyetem legjobbjai vártak. Már az első ráúszástól kezdve magához a kezdeményezést csapatunk, amely tizenhárom akciógóljának, Irmes Pál gólerős játéknak és kiváló emberhátrányos védekezésének köszönhetően 15-10-re múlta felül riválisát. Folytatás az április 23-ai Final Fourban - immáron a Tüske Uszodában.

(férfiak – MEFOB, negyeddöntő) Eszterházy Károly Egyetem – ELTE-BEAC 10-15 (1-4, 3-4, 6-5, 0-2)

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech