Multidiszciplináris sportnap az ELTE vízisporttelepén
A BEAC sportpályázatának harmadik nyertes csapata három ELTE-s szervezeti egységeiből állt össze, így bátran mondhatjuk, hogy egy igazán multidiszciplináris sportnapra kerülhetett sor május 16-án
A BEAC sportpályázatának harmadik nyertes csapata három ELTE-s szervezeti egységeiből állt össze, így bátran mondhatjuk, hogy egy igazán multidiszciplináris sportnapra kerülhetett sor május 16-án az ELTE vízisporttelepén. Az alábbiakban Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központ igazgatójának beszámolóját olvashatjátok:
"2016 eleje óta rendszeresek az ELTE-n az egyeztető találkozók a pályázati, tudománypolitikai és innovációs területtel foglalkozó szervezeti egységek között. Az egyik ilyen egyeztetésen fogalmazódott meg az ötlet, hogy kerüljön sor egy sportolással egybekötött találkozóra is, melynek folyományaként a BEAC jóvoltából és segítségével 2017. május 16-án került sor egy sportnapra az ELTE vízisporttelepén a Tudománypolitikai Iroda, a Pályázati Központ és az Innovációs Központ munkatársainak részvételével.
A találkozót megelőző napon a készülődésbe némi aggodalom is vegyült a várható időjárással kapcsolatban, ami mint szerencsére kiderült, felesleges volt, hiszen a sportnapon végig nagyon jó, kifejezetten meleg idő volt. A nap végére a résztvevők helyenként más színben tűntek fel egymás előtt, ami nem csak az ismerkedő beszélgetéseknek, hanem a tűző nap barnító hatásának is köszönhető volt.
A nap kezdetén a BEAC által biztosított sporteszközök izgalmaktól sem mentes megismerése és kipróbálása és egy kis foci mellett a hangsúly az ebéd előkészítésén volt. Mivel a sportnapot megelőző két hétben több telefonos, emailes és személyes egyeztetés is zajlott azzal kapcsolatban, hogy mi is legyen pontosan az ebéd és ahhoz milyen és mennyi hozzávaló szükséges és ennek eredményeképpen komplex pályázatok előkészítésével vetekedő mélységű excel táblázatok is készültek, így a megvalósítás már gyors, problémamentes és gördülékeny volt. Ildikó vezetésével el is készült a tökéletes paprikás krumpli. Az időközben lezajlott sárkányhajózás fáradalmai után egyértelmű és hangsúlyos volt az igény – amely már a sárkányhajóban is jól hallhatóan megfogalmazódott – a finom ebédre.
Ebéd után sor került még némi közös testmozgásra, ahol kiderült, hogy gólyalábazni mindenki tud, csak némi időre van szükség, hogy ez kiderüljön és hogy ha nincs elég pingpongütő, akkor egy napon kiszáradt karéj kenyér is be tudja tölteni ezt a szerepet. Néhányan kipróbálták az egy és kétszemélyes kajakokat is.
Összességében színes és tartalmas napot töltöttünk együtt a szervezeti egységek közös sportnapján, aminek megvalósulását és az ahhoz nyújtott segítséget nagyon köszönjük ezúton is a BEAC-nak!"