Meghódították Grazot, világbajnok az Invictus
Nem volt jobb a Musztáng SE lányformációs csapatánál a grazi tánctéren: az akrobatikus rock&roll felnőtt világbajnokságon győztes magyar társaságban számos hallgatótársunk szerepel.
Akrobatikus rock&roll:
Aranyérmet szerzett a Musztáng SE lányformációs csapata, az Invictus az akrobatikus rock&roll felnőtt világbajnokságon. A győztes társaságban számos hallgatótársunk szerepel.
Az akrobatikus rock&roll versenysport az 1970-es években indult Nyugat-Európában. Ezt a táncot a látványos akrobatikákon kívül a szökdeléses, rúgásokból álló tánclépések teszik a fiatalok számára igen vonzóvá és igazi sporttá. Az akrobatikus rock and roll, bár nem olimpiai sportág, igen sok országban népszerű. A Nemzetközi Szövetség mára már több mint 30 tagot számlál, amelyek között az egyik legeredményesebb nemzet Magyarország, annak ellenére, hogy hazánkba csak 1981-ben érkezett a sportág.
Az ELTE Online egy korábbi interjújában már beszélgetett a sportág egyik nagy tehetségévével, Tóth Rékával, aki ÁJK-s hallgatóként az ország egyik vezető rock&roll tánccsoportjának az Invictus-nak tagja. Rajta kívül a csoportban még számos hallgatótársunk szerepel. Kárpáti Éva (TTK), Légrádi Regina (TTK), Babócsy Júlia (TÓK), Horváth Dorottya (ÁJK) és Velis Evelin (a TÓK már végzett hallgatója)
A teljes cikket az ELTE Online honlapján olvashatjátok el!
Atlétika:
Csere Gáspár maratoni debütálása Frankfurtban! Egyesületünk legeredményesebb férfi hosszútávfutója idei szezonjának méltó zárásaként teljesítette élete első maratonját a rendkívül nívós, október végi BMW Frankfurt Marathonon. Élete első 42 kilométeres versenyét a rendkívül előkelő tizenkilencedik helyen fejezte be, az európaiak közt pedig a negyedik(!) helyen ért célba, idei országos ranglistavezető idővel. A maratoni futást követően Gáspárral a BEAC Atlétikai Szakosztály másik nagy futóreménysége, Kenesei Zsanett készített interjút, amelyet a BEAC Atlétika hivatalos honlapján olvashattok el!
Aikido:
Jótékonysági árverést és ezzel egy időben harcművészeti tábort szervez az AikiMag, a Zumm Aikido Egyesület és a Zsakett Nőegylet triója a Bolyai-Breznó közi Gyermekotthon javára. A kezdeményezést egyesületünk Harcművészeti Szakosztálya is interaktívan támogatja: velük is találkozhattok december 7-én a BHSE Tüzér utcai csarnokában. Az edzésekre 10-12 óra és 15-17 óra között kerül sor Németh Ferenc, Kati Dániel és Aranyi Zsolt oktatók vezetésével. Sok kicsi sokra megy, csatlakozz te is ehhez a kezdeményezéshez - a szervezők bármilyen felajánlást szívesen vesznek. Nincs más dolgod: írj egy e-mailt aikido oktatónknak, Csák Gergelynek a [email protected] címre!
Hegymászás:
Vendégként a létezés határán. A 8700 méter magasra oxigénpalack nélkül feljutó Klein Dávid az ELTE Online riporterének mesélt a magashegyi régió misztikus világáról, az igazán "éles" helyzetekről és arról, hogy mi adott ekkor erőt neki. Az ELTE BTK filozófia szakos hegymászójával készült írást az ELTE Online-on olvashatjátok.
Futsal:
Hidegzuhanyba torkollott az örömünnep! Női csapatunk soros bajnokiját a Tolna-Mözs ellen vívta meg a Bogdánfy úti csarnokban. Szerencsére néhány játékosunk már felgyógyult a sérüléséből a BME mérkőzéshez képest, de így is bőven akadt hiányzónk. A Tolna ellen találkozó ünnepléssel kezdődött: Szabó Annamari 150. és Vida Orsi pedig 100. mérkőzését játszotta az ELTE-BEAC futsal csapatában.
Hazai szempontból tökéletesen indult az összecsapás: a második percben Tatai használta ki a vendég védelem bizonytalanságát, és a rosszul helyezkedő Hunkó mellett a kapuba helyezett. A tolnaiak még időben reagáltak a történésekre, és a 4. percben egy gyönyörű összjáték után Fábián közvetlen közelről passzolt Szabó kapujába. Szerencsére nem torpantak meg lányaink a bekapott góltól, és egy szöglet után a hetek óta kiváló formában játszó Baksai Vica szerzett ismét vezetést csapatunknak. A félidő további részében kiegyenlített játék folyt, ellenben a vendégeknek akadtak nagyobb helyzetei - szerencsére Szabó mindig a helyén volt. A 18 percben egy hazaadás után 6 méterről végezhettünk el közvetett szabadrúgást: Baksai gurított Tataihoz, aki hatalmas erővel bombázott a jobb felsőbe.
A második félidőben kissé változott a meccs képe: az eredmény tudatában a vendég kék-fehérek nagyobb sebességre kapcsoltak, és állandó nyomás alatt tartották kapunkat. A félidő elején viszont mi növelhettük tovább az előnyünket Baksai által, aki egy szép szóló után higgadtan helyezett a kapus lábai között a hálóba. A 25. percben a vendégek faragtak hátrányukon: a válogatott Varga Adél használta ki a hazai védelem hibáját. A félidő második felére együttesünk teljesen elkészült erejével, amit a Tolna maradéktalanul ki is használt és 3 gólt szerezve - sajnos - megfordította a mérkőzést.
Ugyan a Futsal-Hungary előzetes esélylatolgatása alapján - négygólos tolnai sikert jósoltak -, valamelyest sikerült felborítanunk a vélt papírformát, de Sajben Marcell tanítványai még nem voltunk kellően rutinosak, hogy tetemes előnyünket megtartsák.
(nők - NB II. Nyugati csoport) ELTE-BEAC – Brand Mission Tolna-Mözs 4-5
(férfiak - NB II. Nyugati csoport) Siófok FC SE – ELTE-BEAC 2-5
Kézilabda:
(férfiak - Budapesti Egyetemi-Főiskolai Kézilabda Bajnokság) TF – ELTE-BEAC 26-21 (12-7)
Kosárlabda:
Veretlenül menetel Balogh Judit együttese, ezúttal a DEAC akadt fenn a rostájukon. Lányaink rosszul kezdték a mérkőzést, amely valószínűleg annak tudható be, hogy az eddigi időpontokhoz képest ez a találkozó jóval korábban kezdődött: délután 4 órakor a MAFC férfi NBI-es csapata fogadta az Atomerőmű csapatát, így hölgyeink bajnokijára már csak kora délután, 1 órakor kerülhetett sor.
Úgy látszott, hogy a lányok még nem ébredtek fel teljesen az ebéd utáni sziesztából, ugyanis nagyon nehezen találtak a gyűrűbe, a ziccerek sorban maradtak ki. A meccs kimenetele ugyan egy percig sem volt kérdéses, de ennél a különbségnél mindenki jóval nagyobbra számított, a papírforma is ezt kívánta volna meg. “Bubu” egyáltalán nem volt elégedett a látottakkal, értetlenül állt a sok kihagyott közeli dobás előtt.
(nők - Amatőr NB Keleti Csoport) ELTE-BEAC Újbuda – DEAC 81-60 (18-12, 25-10, 23-17, 15-21)
Az Eszterházi Főiskola csapata ott folytatta, ahol a MEFOB nyitányon abbahagyta: az egriek első mérkőzésükön 37-8-ra nyerték az utolsó negyedet, míg legutóbb a Bogdánfy úton átszaladtak az ELTE csapatán Jakab Zsolt és Csabák Balázs ponterős játékának jóvoltából. Előbbi triplájára Szabari Krisztián még felelt egy duplával, de utána egy 19-0-s egri "száguldás" következett. A sérülések miatt erősen tartalékos együttesünkön még az is látszott, hogy nem heverték ki az NKE otthonában elszenvedett vereséget.
Ráadásul ahhoz a meccshez képest is tovább fogyatkoztak: Marjay Ádám ujjsérülés, Angyal Tamás pedig családi okok miatt nem állt Sipos Tamás rendelkezésére. Több húzóemberünk (Földi, Buza, Bakk, Marjay) sérülésük ellenére civilben követték nyomon a találkozót. A mieink egyéni partizán-kosárlabdával kezdtek: általában egy passz után egyénileg próbáltak kezdeményezni, kosárra törni a fizikailag jól felkészült egri legénységgel szemben - vajmi kevés sikerrel.
A vendégek sok labdát és könnyű kosarat szereztek és felállt védelem ellen is jóval tudatosabban, szervezetebben játszottak fővárosi riválisuknál. Figuráikat legtöbbször - Varga Imre révén - könnyű közeli kosárral, zsákolással fejezték be vagy a Jakab, Csabák duó szórta távolról a pontokat. A második szakaszban az egri cseresor ellen időnként Varga Zsolt villanásaival kiegyenlítetté tudta tenni a játékot az ELTE, ugyanakkor igen-igen alacsony színvonalú időszakok is akadtak a játékban.
Fordulás után Szabó Péter néhány briliáns alakítása, valamint Csabák és Pongrácz Gergely jóvoltából tovább nőtt az egri előny. A záró etapban Nemes Péter mindkét oldalon villogott: szórta a kosarakat, és kiosztott néhány szép "sapkát" a fővárosiaknak. Hazai részről a társaihoz képest keveset, de azt jó hatékonysággal vállaló Molnár Bence mellett Szabari bizonyult többször is eredményesnek, de az egriek fölényes győzelmét nem tudta kétségessé tenni férfi együttesünk.
(férfiak - MEFOB) ELTE-BEAC – Eszterházy Főiskola 48-106 (10-35, 16-20, 10-27, 12-24)
(férfiak - Hepp-kupa) ELTE-BEAC – Tehetséges Fiatalok Budapest 47-90 (3-25, 16-27, 13-27, 15-11)
Nagypályás labdarúgás:
Tizenkettőt számoltak Szabó András fiain a Duna SK-ra, avagy alighanem történelmi arányú győzelmet aratott labdarúgó csapatunk a BLASZ III. legutóbbi fordulójában. Már az első félidőben gólcunami zúdult a BEAC katlanba látogató ellenfélre, és Erdei Gábor vezetésével meg sem álltak nyolcig. Már a találkozó első perceiben magához ragadta a kezdeményezést a hazai együttes, amely tetszetős akciók sorát vezette és helyzeteit is kifejezetten jó százalékkal értékesítette. Fordulást követően némiképp kiegyenlítettebbé vált a játék, több hiba esett a passzjátékba, ám a mérkőzés utolsó harmada egy csodacserét is tartogatott. Előbb Erdei Gábor jutott el mesterhatosig(!), majd a győztes gólt jegyző Flaskay Miklós helyén Ternák Károly folytatta, aki röpke 25 perc alatt nem akármilyen mesterhármasig jutott: fejjel, jobbal és ballal is eredményesnek bizonyult. Együttesünk jelenleg a bajnokság 6. helyén áll, a legtöbb gólt szerezte és ismét elérhető közelségbe kerültek a dobogós pozíciók.
Ráadásul az idei szezonban először - és remélhetőleg nem utoljára - hatpontos hétvégének örvendhettek a BEAC fanatikusok: második számú csapatunk is kapott gól nélkül hozta le hétvégi bajnokiját az Istenhegy II. ellenében, ráadásul Vajai Mátyás révén gólt is szereztek, így győzelmükkel tapadnak a középmezőnyhöz.
(BLASZ III.) ELTE-BEAC – Duna SK 12-0
(BLASZ IV.) ELTE-BEAC II. – Istenhegy II. 1-0
Röplabda:
(nők - Budapest Bajnokság I. osztály) ELTE-BEAC – Kertvárosi SE 0:3 (21-25; 20-25; 14-25)
Vízilabda:
(Budapest Bajnokság) ELTE Vízilabda DSK – Vidám Vízilovak 5-16 (2-4, 1-5, 0-2, 2-5)