Mefob 150x150

Labdajátékokban női együtteseink nem adták MEFOB négyes döntőnél alább!

2015. 04. 15.
Mefob 150x150

Futsal együttesünk már a tavaszi szünet előtt biztosította helyét a hazai rendezésű Final Fourban, míg húsvétot követően röplabdázóink a Szeged ellen aratott kettős győzelemmel masíroztak be a legjobb 4 közé!

A tavaszi szünetet követően újra pályára léptek csapataink a magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokságok programjaiban.

Ujjgyakorlatot hozott a szegedi röplabda MEFOB-negyeddöntő: női csapatunk a hazai körülmények között aratott 3:0-s győzelem élményének birtokában utazott a dél-alföldi városba, ahol egy újabb magabiztos sikernek köszönhetően kettős győzelemmel vette a négyes döntőbe kerülés akadályát!

MEFOBIdegenben lőtt több gól okozta férfi futsal együttesünk vesztét a Final Four kapujában! Egyetemi válogatottunk a negyeddöntőben a Széchenyi István Egyetemi legjobbjaival mérkőzött meg egy oda-visszavágós párharc keretein belül, amely a továbbjutás szemszögéből az utolsó utáni percig nyitottnak bizonyult. Ugyan az első felvonás alkalmával 5-4-re kikapott az ELTE, de az NB II.-es ELTE-BEAC-ban pallérozódó játékosaival kiálló együttesünk Győrben 4-3-ra múlt felül riválisát. Összesítésben egál, így ilyenkor a versenykiírás értelmében a döntő szót az idegenben szerzett több gólok jelentik, amely a kisalföldieknek kedvezett. Ezzel részben meghiúsult a hazai pálya előnye az futsal MEFOB-döntőkben: férfi együttesünk nem, de a néhány héttel korábban Pécsett továbbjutó női futsal csapatunk ott lesz az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén május 7-8 között rendezett Final Fourban! Apropó, hazai pálya: két héttel korábban, április 24-25-én a tollaslabda országos döntőnek leszünk házigazdái. További részletek a MEFS honlapján olvashatóak!

Váltóláz a jubileumi 25. Bosch Szarvasűzők országos egyetemi-főiskolai váltófutóversenyen! Az egri Dobó térről rajtoló, a Miskolci Egyetemnél finiselő rangos megmérettetésen egyetemünk csapata, az ELTE-BEAC Gepárdok a negyedik legjobb eredményt érte el a 62 szintidőn belül befutó társaság közül.

Elúszott a továbbjutás a halálcsoportból! A hétvégi körképben már számot adtunk a tavalyi ezüstérmes vízilabda együttesünk idei szerepléséről: egyetemi válogatottunk sok apró szerencsétlenségnek köszönhetően csak a nyolcadik helyen zárt a Császár-Komjádi Béla uszodában megrendezett MEFOB-döntőn, amelyre közel 1000 néző látogatott ki.

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech