Férfi kéziseink a győzelembe menekültek
A Budapest Bajnokság legutóbbi fordulójában Rippert Bálint vezette együttesünk a meccs első periódusában Csipkerózsika álomba szenderült, ám ellenállhatatlan véghajrát produkálva a BEAC katlanban tartotta a bajnoki pontokat.
Kézilabda: A XIII. kerületi Önkéntes Tűzoltó- és Sport Egyesület legjobbjai vendégeskedtek a BEAC Sportcsarnokban, ahol a Rippert Bálint vezette fiainkkal mérkőztek meg. A mieink ugyan jól indították a mérkőzést, vezettek is, ám a tizedik perctől egészen a hajráig 1-2 góllal mindig az ellenfél birtokában volt az előny. A félidőben sikerült rendet tenni a mieink fejében, és az utolsó negyedórában nem csupán a rolót húzták le fiaink, hanem támadásban is egyre eredményesebbnek bizonyultak. Fiaink részéről a záró 10 perc 8-1-es rohanása és fegyelmezett védekezése végül négygólos sikerbe torkollott. A bajnokság féltávjához érve együttesünk a sok, könnyelműen elhullajtott pontnak köszönhetően a hetedik pozícióból várja a tavaszi folytatást, ám Rippert Bálinték továbbra sem tettek le a szezon végi 4-5. hely megszerzéséről.
ELTE-BEAC – XIII. ÖTE 27-23 (13-15)
Körkép a hétvége további ELTE-BEAC-os mérkőzéseiről, eredményekről:
Női kosárlabda (amatőr női NB I.): Nyolcmeccses veretlenségi sorozata szakadt meg női kosarasainknak Pécsett az amatőr NB I. legutóbbi fordulójában. A Balogh "Bubu" irányította lányok egy kiegyenlített mérkőzést játszottak a Mecsekalján, azonban a hazaiak már az összecsapás elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, szinte rajt-cél győzelmet arattak. A mieink szezonbeli első veresége kapcsán érdemes utánajárni a statisztikáknak is: szinte minden mutatóban - egyedül az asszisztok számában nem - egy hajszál döntött a hazai csapat javára. Az igazi különbséget ezen a napon mégis az jelentette, hogy a vendéglátóknál 5-en is kiegyensúlyozott, 10 pont feletti teljesítménnyel zártak, míg a mieink közül csupán Guti és Csicsai tudta felvenni velük a versenyt.
Autópark Pécsi VSK – ELTE-BEAC Újbuda 72-68 (25-21, 23-22, 10-15, 14-10)
Férfi kosárlabda: Vereség az egyetemi derbin! Az NB II. Közép csoport legutóbbi fordulójában a két legnagyobb hagyományokkal rendelkező egyetemi együttes csapott össze. Fiaink az első negyedet leszámítva mindvégig szoros negyedeket produkáltak - hűen a találkozó rangjához. Az első 10 percben a műegyetemisták 5 pontos előnyre tettek szert, és ezt a minimális fórt a meccs végéig meg is tartották.
MAFC BME – ELTE-BEAC 78-73 (23-18, 19-18, 17-19, 19-18)
Futsal (fiúk): Kötelező győzelmekkel szárnyal férfi fut-száll csapatunk! Kénoszt Ferenc edzette fiaink előbb egy gödiek elleni elhalasztott mérkőzésből rendezett gálameccset, majd az ugyancsak a középmezőny végén tanyázó újpestiek otthonából hozták el mindhárom bajnoki pontot. A gödiek elleni Mikulás-napi összecsapás az utóbbi időben egyre jobb formába lendülő Eőri János és Simon Gábor vitték a prímet mesterhármasaikkal, míg a lila-fehérek elleni összecsapáson Erdős Péter duplája és Simon Gábor újabb triplája vezette sikerre a mieinket. Az alig egy héten belül begyűjtött 6 egység - és 20 lőtt gól(!) - egyben azt is jelenti, hogy a Dream Team elleni szezonzáró előtt együttesünk megerősítette a rájátszást érő dobogós pozícióját.
Futsal (fiúk U17): A Déli csoport Algyőn lejátszott mérkőzésein Árendás Tamás irányította fiataljaink előbb a listavezető zöld-fehéreket fektette két vállra, majd a tabellán közvetlenül csapatunk mögött tanyázó tolnaiakat sorozták meg gólokkal. A forduló utolsó összecsapásán sokak nagy meglepetésére az addig pont nélkül szerénykedő szegediek kifogtak fiainkon, akik bemutatkozó szezon ide, vagy oda, így is lőtávolságban maradtak a bajnoki elsőségért vívott küzdelemben. Jelen állás szerint 4 pont a mieink hátránya a listavezető Fradihoz képest, de együttesünk két meccsel kevesebbet játszott.
ELTE-BEAC – Ferencváros 4-1
Tolna-Mözs – ELTE-BEAC 0-5
Futsal (lányok): A Debrecen csapata nyerte az egyetemi rangadót a női NB I. legutóbbi fordulójában. Női együttesünk a szezonzáráson a tabella második helyén álló hajdúságiakhoz utaztak és a miskolciak elleni bravúrgyőzelmet követően ezúttal is meglepetést kívántak okozni. Az első félidőben kiválóan játszottak a lányok, védekezésük egyben volt, és több nagy helyzet is adódott előttük, de sajnos Hugyecz, Juhász és Kiss rendre döntő pillanatban hibázott. A félidő közepén a fekete-fehér hazaiak kihasználták védelmi hibánkat, így 1-0 hazai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidő elején a mieink bent ragadtak az öltözőben, és két gyors góllal elhúzott a DEAC. Időkérés után lányaink átálltak a letámadásos játékra, és átvették a meccs irányítását. Egy bődületes öngóllal kétgólosra csökkent hátrányuk, további helyzeteket teremtettek a felzárkózáshoz, de döntő pillanatban mind Vida, mind Pfundtner hibázott, így együttesünk pont nélkül távozott Debrecenből. A mutatott játékuk és kidolgozott helyzeteik jó alapot nyújthatnak lányaink számára a bajnokság további periódusában.
Nagypályás labdarúgás: (BLASZ IV.) Utolsó percekben mentett pontot a BEAC második számú együttese az MLTC II. elleni, tavaszról előrehozott mérkőzésen. A kiegyenlített mérkőzésen sorra alakultak ki a helyzetek mindkét kapu előtt, fiaink harcias játékuknak köszönhetően rászolgáltak a döntetlenre, amellyel rögvest két helyezést léptek előre a tabellán.
Röplabda (lányok): ELTE-BEAC – MAFC Bercsényi 2-3 (20-25; 22-25; 25-13; 25-22; 10-15)