Chess

Kiváló BEAC-szereplés Budapest legnagyobb gyermeksakkversenyén!

2010. 11. 04.
Chess

Telek Zsigmond és Borza Borbála aranyéremmel nyakában zárta október 17-én a Lauder 2010. Őszi Sakkfesztivált. Különösen büszkénk vagyunk gyermekversenyzőinkre, hiszen a huszonegyedik alkalommal megrendezésre kerülő versenyt – mely azóta Budapest legnagyobb gyermek sakkversenyévé nőtte ki magát.

A versenyt évente két alkalommal rendezik meg, most a 149 induló között 25 versenyző indult a BEAC színeiben, és ezen kívül még néhány olyan gyermek is, aki egyesületünknél próbálgatja szárnyait, de még nem igazolt sportolónk. Hat kategóriában hirdettek díjazottakat (U8, U10, U12, U14, U16, illetve idősebbek), és külön díjazták a fiúkat és a lányokat. Sportolóink két aranyérmet, három ezüstérmet, és két bronzérmet hoztak el.

Aranyérmeseink: Telek Zsigmond (U10) Borza Borbála (U8);
Ezüst: Márton Dénes (U12) ; Révész Hunor (U8); Zsipi Márkot (U16)
Bronz: Jin Kevin (U14) ; Orbán Gyula (U8)

Az érmeseken kívül mindenképpen megemlítendő még Dévald Péter és Boros Patrik a harmadik helyezettel azonos pontszámmal elért negyedik és ötödik helye, valamint Fok Róbert értékes tízedik helye. Edzői dicséretet kapott még Posztós Marcell és Márton Kristóf is.
Gratulálunk az egész csapatnak a szerepléshez!

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech