Kapás bogi

Kitüntették Kapás Boglárkát az ELTE tanévnyitóján

2015. 09. 05.
Kapás bogi

Pedagógia és pszichológia szakos hallgatónk kazanyi világbajnokságon nyújtott kiemelkedő sportteljesítményét az Ezüst Eötvös Érem kitüntetéssel ismerték el a szeptember 4-ei, az ÁJK dísztermében tartott ünnepségen.

Pénteken nyitotta meg Mezey Barna rektor az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2015-2016. tanévét, amely ezúttal sem múlhatott el sport nélkül. A rektor úr beszédében külön kiemelte a BEAC és a rendszeres sportolás fontosságát:

"Kívánom hallgatóinknak, használják ki a pezsgő kulturális környezet adta lehetőségeket, mert ez ugyanúgy része kell, hogy legyen egy egyetemista életnek, mint a vizsgák és a szórakozás. Miképpen a sport is.
Az ELTE sportolásra is ösztönzi polgárait. Egyetemi sportéletünk kiválóságai már készülnek a riói olimpiára – sok sikert kívánunk nekik! – de élsportolóink eredményei mellett én arra is büszke vagyok, hogy a BEAC-ban 5000-en sportolnak rendszeresen az egyetem polgárai közül. A szabadidős és sporttevékenység során szerzett élmények részei az egyetemi életnek és megerősítik az ELTE-hez tartozás tudatát. A polgárok ELTE-s identitása leginkább ilyen alkalmakkor mutatkozik meg, és ilyen alkalmakkor jönnek létre időtálló kapcsolatok, amelyek az egyetemi évek után gyümölcsöző együttműködésekké és barátságokká formálódnak."

kpAz ünnepi szenátusi ülés keretében tartott évnyitón elhangzott beszédek után Mezey Barna átadta a kitüntetéseket, többek között az ELTE Emlékérméket, a Trefort Ágoston Emléklapot, valamint az Ezüst Eötvös Érmet, amelyet kiemelkedő sporteredményért ítél oda a szenátus. Utóbbit idén Kapás Boglárka PPK-s hallgató érdemelte ki a kazanyi úszó világbajnokságon 1500 méteres gyorsúszásban elért harmadik helyezésével, valamint a 400 és 1500 méteren nyújtott döntős szereplésével.

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech