Közös angolos

Kézzel-lábbal vitézkedtek együtteseink a labdajátékokban

2014. 09. 22.
Közös angolos

Körképünkben a bajnokságban ügyeskedő csapatsportágak kerültek fókuszba: nagypályás labdarúgóink és pólósaink is magabiztos sikert arattak, míg női kosarasaink felkészülési meccsen kis híján meglepték az MTK-t.

Nagypályás labdarúgás: Győzelemmel feledtette múlt heti kisiklását Szabó András együttese a BLASZ III. legutóbbi fordulójában. A Kövér Lajos utcai sporttelepen fiaink XI. kerületi riválisukat fogadták, akik az első félidőben még derekasan helyt álltak, ám villámléptű szélsőnk, Németh Ábel már ebben a játékrészben is tarthatatlannak bizonyult. Fordulást követően a vendégek fejben és erőben is megfáradtak, így játékosaink előtt egyre több terület nyílt a támadások vezetésére, befejezésére. Ekkora a játék minden aspektusában kiegyensúlyozottabban teljesített csapatunk: ezt az akcióból és szögletből lőtt gólok is hűen tükrözik. Az összesen négy gólt hozó második félidő végére háromgólos különbség alakult ki a két együttes között.

(BLASZ III.) BEAC I. – Budai XI. SE 4-1

(BLASZ IV.) BEAC II. – Hegyvidék II. 1-5

Kosárlabda (nők): Felkészülési mérkőzésen Balogh Judit együttese kis híján meglepte élvonalbeli riválisát. Múlt csütörtökön női kosarasaink az a női NB I.-ben vitézkező MTK ellen hazai pályán játszottak edzőmeccset, és a felkészülés ezen fázisához képest kifejezetten élvezhető összecsapást produkáltak a Nagyérdeműnek. A fővárosi kék-fehérek az elmúlt szezonban a bajnokság középmezőnyében végeztek, míg hölgyeink a feljutásért vívott bajnoki döntőben véreztek. A találkozón az osztálykülönbségnek nyomát sem lehetett érezni, lányaink mindvégig derekasan helytálltak és végül szoros, 3 pontos vereséget szenvedtek tapasztaltabb ellenfelüktől.

ELTE-BEAC Újbuda MTK Budapest 58-61

Vízilabda (Budapest Bajnokság): Fegyelmezett játékkal fogták meg pólósaink az Oázist a Budapest Bajnokság 2. fordulójában. Az utolsó negyedre személyi hibák miatt elfogyott a két főből álló cserepad, de így is kétgólos előnyt kovácsoltunk ebben a játékrészben, így a vesztes idénynyitót győztes folytatás követte. Együttesünk jelenleg 3 ponttal az A csoport 5. helyén áll.

ELTE Vízilabda DSK – Oázis SC 8-6 (2-2, 2-1, 1-2, 3-1)

Futsal (férfiak): (NB II., Nyugat csoport) ELTE-BEAC – Fradi Futsal-Fisher Klíma 5-11

Futsal (nők): (NB I.) ELTE-BEAC – Rába ETO 1-6

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech