Alapkoletetel07

Kezdődik a Tüskecsarnok melletti uszoda építése

2014. 04. 04.
Alapkoletetel07

Letették a Tüskecsarnok mellett épülő sportuszoda alapkövét. A hiánypótló létesítmény 2015 tavaszára készülhet el.

Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) vezetője, Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere helyezte el az új lágymányosi uszoda alapkövét.

Vígh László felidézte: 2012-ben döntött a kormány arról, hogy az 1990-es évek közepe óta félkészen álló Tüskecsarnok építése befejeződhet, azóta folyamatosan zajlanak a munkálatok.

A Nemzeti Sportközpontok kezdetektől fogva azon a véleményen volt, hogy a Tüskecsarnok és környéke akkor válhat valódi multifunkcionális sportközponttá, ha az eredeti tervekben szereplő uszoda is megépül. 2012 végén, a kormánydöntés után elkezdődhetett a tervezés, most pedig maga az építkezés – fejtette ki a kormánybiztos.

„Ha elkészül a Tüskecsarnok és az uszoda, akkor Magyarország legmodernebb, csaknem húsz sportág befogadására alkalmas, vagyis multifunkcionális sportkomplexuma jön létre, a kerületi lakosok, illetve a fővárosiak nagy örömére. A profi versenyzők mellett ugyanis a sportos kikapcsolódásra vágyó budapestieket is kiszolgálja majd a létesítmény” – emelte ki Vígh László.

Az uszoda a jövő év második negyedévére készülhet el. A létesítményben versenyek megrendezésére alkalmas 50 méteres medence, a hozzá kapcsolódó mintegy ezerfős lelátó, állítható mélységű tanmedence, valamint wellness részleg és kiszolgáló funkciókat biztosító helyiségek kapnak helyet.

A kormánybiztos beszélt arról is, hogy a Tüskecsarnok befejezése is megfelelő ütemben halad. A szerkezeti munkák nagy része már elkészült, új szigetelést kapott a tető, lecserélték a tüskék üvegablakait és épül a mélygarázs is.

„Már most hatalmas az érdeklődés a sportolók, az egyesületek és a szövetségek részéről a létesítmény iránt. Elindultak az egyeztetések a jégkorong, a kézilabda, az asztalitenisz és különböző küzdősportok képviselőivel, így a szeptemberi átadás után nem sokkal benépesül a Tüskecsarnok” – tette hozzá Vígh László.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kormány stabil, kiszámítható alapokra helyezte a sportot az elmúlt négy évben. Immár a magyar lakosság 15 százaléka sportol heti rendszerességgel, és százezerrel nőtt a látvány-csapatsportágakban szereplő utánpótláskorú versenyzők száma – fejtette ki.

alapkoletetel11„Országszerte látható az építkező, alkotó munka a sport területén is. Ennek egyik állomása a Tüskecsarnok befejezése és az uszoda felépítése is. Újbuda új sportfellegvára nemcsak a kerületiek és az egyetemisták számára lesz nagy öröm, ezzel a főváros és az ország is gazdagodik” – fogalmazott az államtitkár.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere azt mondta: a létesítmény rendkívül fontos a kerület számára, ahol mindent megtesznek azért, hogy fejlesszék a sport infrastruktúráját.

„Büszke vagyok arra, hogy a beruházás a finiséhez ért. Újbuda egyik ékköve lesz a sportkomplexum” – emelte ki.

A látványtervek elérhetők és letölthetők az mnsk.hu/sajtofotok oldalról.

forrás: mnsk.hu

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech