VII Eötvös Emléktúra

Kedvezett a vénasszonyok nyara a természetjáróknak az Eötvös Emléktúrán

2014. 10. 06.
VII Eötvös Emléktúra

Hetedik alkalommal szervezett kirándulást egyetemünk névadójának tiszteletére kirándulást klubunk szakosztálya. A Budapest közeli túrán az egyetemisták és Alumni hallgatóink a festői szépségű Gödöllői-dombságot vették célkeresztbe a kellemes időben.

Természetjárás:

Mozgalmasan telt az ELTE-BEAC-os természetjáró közösség számára október első hétvégéje, akik a VII. Eötvös Emléktúra keretein belül egy kellemes hangulatú nyár végi kirándulást szerveztek a festői szépségű Gödöllői-dombságra. A Budapest közeli túrát klubunk szakosztálya híres természetjárónk és egyben egyetemünk névadójának tiszteletére rendezi meg minden szemeszterben - minden alkalommal más és más útvonalat kiszemelve. Az őszi emléktúrán az egyetemisták és az ELTE Alumnisok népes tábora az albertirsai vasútállomásról indulva a Kisasszony-völgyet is érintve sétáltak le mintegy 16 kilométeres távolságot, amely a nehézségi szintje alapján a kezdő kirándulóknak is bátran ajánlható.

Duatlon:

csajéCsapatban jól ment az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klubnak a 2014-es duatlon MEFOB-on! Női kategóriában Hajdú Anna, Arató Csilla párosa 2:04:56 óra alatt teljesítette a 4 kilométer futásból, 19 kilométer kerékpározásból, 2 kilométer futásból álló versenyetapot, és ezzel aranyos BEAC-os szereplésnek tapsolhatott a nagyérdemű. A pesti viadalon a fiúk sem akartak elmaradni nagyon a lányainktól: Kuti András, Székely Gellért, Zemlényi Mihály triója 2:59:16 órás idejével ezüstérmes pozícióban szakította át a célszalagot.

Egyéniben Hajdú Anna hátát nézte a mezőny: lányunk kevesebb mint 1 óra leforgása alatt teljesítette a távot. A fiúknál a legjobb eredményt Kuti András érte el, aki 55:04 perces idejével összetettben a 6., budapesti kategóriában az első helyen végzett.

A versenyen készült képek az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub facebook oldalán tekinthetők meg!

Ismét kitettek magukért az ELTE Sashegyi Gepárdok: a maratonon induló csapat néhány tagja - a felkészülés részeként - elindult az idén először kiírt, utcai 10 km-es országos bajnokságon. A szombathelyi versenyen kiváló eredmények születettek: az "ELTE ADSK" férfi csapat a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Érdemes megjegyezni, hogy további ELTE-sek is a dobogón végeztek: Rozi Khell és Borsányi Dániel felnőtt csapatban, Kata Ferenc az U23 egyéni versenyben szerzett ezüstérmet.

Részletes eredménylista

Atlétika:

Mecsekaljai BEAC-os sikerdömping! A Pécsett hat egyetem sporttalálkozójaként megrendezett atlétikai bajnokságon egyetemünk hallgatói több versenyszámban is eredményesen szerepeltek! Alapvetően futószámokban vitték a prímet fiaink: 100 méteres síkfutásban Kővári Tamás, 1500 méteres síkfutásban Rontó Zsolt, míg 4x300 méteres váltóban férfi csapatunk - Csermely Viktor, Végh Nándor, Rákóczi Márton, Kővári Tamás - végzett a dobogó második fokán. Csermely Viktor távolugrásban is érmes pozícióban végzett: 647 centiméteres teljesítménye bronzérmet ért számára.

ffi 100 m síkfutás - 2. Kővári Tamás 11,23mp; 5. Végh Nándor 11,71mp
ffi 1500 m síkfutás - 2. Rontó Zsolt 4p 24, mp; 6. Bodorkós Tamás 5p05,0mp
ffi 4X300m váltó - 2. ELTE (Csermely, Végh, Rákóczi, Kővári) 2p 35,5mp
ffi távolugrás - 3. Csermely Viktor 647 cm; 5. Végh Nándor 615cm
ffi súlylökés - 6. Rákóczi Márton 8,67m
ffi gerelyhajítás - 4. Müllner Nándor 37,05m
ffi magasugrás - 4. Csermely Viktor 170 cm

Falmászás:

ELTE-s sikerekkel indult az őszi szemeszter első Universitas Falmászó Kupája! Szombaton az országos versenysorozat veszprémi fordulójában a vállalkozó szellemű nők és férfiak több kategóriában - kezdő, haladó, top és nyílt - is nevezhettek. Az ELTE hallgatói közül Röser Misi haladó kategóriában 4. és Vizi Karolina szintén a haladó kategóriában 4. helyezést értek el. A 'nyílt' kategóriában volt egyetemisták is indulhattak, itt Bodó Máté volt ELTE hallgatóként ezüstérmes pozícióban végzett.

Futsal:

(férfiak - NB II. Nyugati csoport) ELTE-BEAC –Dream Team Futsal 8-2

Bravúros pontmentés Üllőn a kétszeres bajnok Univerzum otthonában!

Nehezen indult lányaink számára a mérkőzés, hiszen sok hiányzójuk mellett bent maradtak az öltözőben is, így már a 6. percben 2-0-ra vezetett Beke és Lukács góljával a hazai csapat. Időkérés után Sajben Marcell tanítványai rendezték a soraikat, és átvették a mérkőzés irányítását. Sorra dolgozták ki a helyzeteket, de vagy a parádésan védő Deczki, vagy pedig a kapufa fogott ki rajtuk. A 14. percben viszont megtört a jég: Baksai közelről a rövid sarokba helyezett. A 15. percben pedig már döntetlen állt a kijelzőn, mert egy labdavesztést követően –a hosszú kihagyás után visszatérő - Vida lépett ki és a kapus fölött a hálóba helyezett. Sajnos lányaink öröme nem tartott sokáig, mert két perc alatt ismét két góllal húztak el a Jávor-lányok. Az utolsó előtti percben azonban „visszajöttek a meccsbe’”és egy gyönyörű Fóris-Hangonyi összjátékot követően Szöllősi talált a kapuba.

A második félidő elején az Univerzum percei következtek, és három minutum után újból kétgólosra növelte az előnyt az ex-ELTE-s Beke Adrienn. A félidő derekán Orbán egy gyönyörűen kivitelezett szöglet után egy gólosra csökkentette a különbséget, de ahogy ezen a mérkőzésen már megszokhattuk jött a menetrendszerű Univerzum gól másfél perccel a vége előtt. Nagyon nehéz helyzetbe kerültek a mieink, de volt tartás a lányokban, és Orbán révén a 38. perc végén közelebb kerülhettünk a pontszerzéshez. Sőt, Baksai Éva 20 mp-el a vége előtt egy hazai térfélen eladott labdát szerzett meg, és védőjét megverve kilőtte a hosszú sarkot.

A hősies pontszerzés reméljük ad egy kis lökést lányainknak, és a következő mérkőzéseinken meg tudjuk nehezíteni esélyesebb ellenfeleink dolgát.

(nők - NB I.) Univerzum – ELTE-BEAC 6-6

Kosárlabda:

Győzelemmel indított az új szezont Balogh Judit együttese. Női kosárlabda csapatunk idei első bajnoki mérkőzésén azt a gödöllői együttest fogadta a BEAC Sportcsarnokban, akik újoncként szerepelnek a másodosztályban. A papírforma azt diktálta, hogy a mieink jönnek ki győztesként a mérkőzésből: lányaink ennek megfelelően erőteljesen kezdtek bele a mérkőzésbe, nagy lendülettel sorra szerezték a kosarakat. A vendégek azonban nem hagyták magukat, próbálták tartani az iramot. Az első negyed végéig bírták, azonban a második negyedben a házigazda nagyon elhúzott Süle Krisztina vezérletével, aki zsinórban hajigálta a hárompontosokat. A félidei pihenőre már tetemes különbség alakult ki a két csapat között, amely a második játékrészben csak tovább nőtt. A vendégek nem adták fel, rendíthetetlenül ostorozták a BEAC kosarát, s végül részükről egy pontokban gazdagabb félidőt zártak, mint amilyenre az első sikeredett.

(nők - Amatőr NB Keleti Csoport) ELTE-BEAC Újbuda – Gödöllő 101-49 (21-11, 32-6, 25-20, 24-12)

(nők - Budapest Bajnokság B csoport) BEAC Senior – ELTE-BEAC 27-66

Idei első hivatalos mérkőzésével megkezdte a szezont az ELTE-BEAC férfi kosárlabda csapata is. Az első mérkőzésre vasárnap délben a Hepp Kupa keretében került sor a Bogdánfy úti Sporttelepen és az ellenfél az a Ferencváros volt, akivel a mieink a bajnokságban is összecsapnak. Az ebéd helyetti kosárlabdázásnak a bírók sem örülhettek, mert csak késve érkeztek meg. A kis intermezzo nem zavarta meg a hazaiakat, akik bár egy fél csapatra való hiányzójuk nélkül, mégis elszántan kezdtek.

Az első két negyed fej-fej melletti párharcot hozott. A Ferencváros magassági, súly és rutin fölényét ebben az időszakban jól használta ki, így néhány ponttal mindig elhúzott, és a félideig tartani is tudta ezt az előnyt. A hazaiakat ekkor Erős és Szabari vitte előre, és úgy tűnt a BEAC csak a gyors játékával lehet eredményes. A félidőt követően még mindig nem dőlt el semmi, sok volt a pontatlan befejezés mindkét oldalon. A harmadik negyed vége felé a BEAC még mindig csak 4 dobott pontnál járt. Ekkor egész pályás letámadásra és eggyel nagyobb sebességi fokozatra váltottak Sipos Tamás edző tanítványai, akik így megléptek ellenfelüktől, majd az utolsó negyedben majd 20 pontot verve ellenfelükre magabiztosan nyerték meg a mérkőzést.

(férfiak - Hepp Kupa, 1. forduló) ELTE-BEAC – FSZSE 85-64 (16-26, 24-13, 13-12, 32-13)

Nagypályás labdarúgás:

(BLASZ III.) ELTE-BEAC – Budapest Polgári SC 2-3

(BLASZ IV.) ELTE-BEAC – Újpesti Haladás II. 2-3

Vízilabda:

Győzelem az egyetemi derbin! A tavaszi egyetemi bajnokság után először találkoztak férfi pólósaink a műszaki egyetemistákkal - ezúttal a Margitszigeten. A kellemes időjárási körülmények közepette rendezett találkozón fiaink összeszedetten, határozott "bekezdtek", és a félidőre 4-0-s előnyt építettek ki. A harmadik negyedtől a BME együttese új erőre kapott és lefordulásból több gólt is szereztek, de a felzárkózásra nem nyílt valós esélyük. A találkozó végére hattal többet lőttek Szabó Attiláék, így megszerezték szezonbeli második győzelmüket.

(Budapest Bajnokság) MAFC BME – ELTE Vízilabda DSK 5-11 (0-3,0-1,2-2,3-5)

Rögbi:

10717971_10204377191088131_1714095603_nMókusinvázió Debrecenben! Négycsapatos tornán vett részt rögbi együttesünk, akik a szegediekkel, gödöllőiekkel és a házigazdákkal mérhették fel, hol is tartanak a felkészülési időszakukban. Az első két találkozón magabiztos győzelmet arattak a mieink, így a kupa utolsó mérkőzése egyben az aranyérem sorsáról is döntött. Az összecsapáson szerzett pontok tekintetében fej-fej mellett haladtak a csapatok, csatájuk az utolsó percig nyitott maradt. Ekkor a házigazdák egy villámgyors támadás végén célt értek el, majd a jutalomrúgást is értékesítették, így mókusaink ezüstéremmel hangolódtak a bajnoki szezonra.

Szabó Zsolt, együttesünk egyik vezéregyénisége beszámolójában a következőképpen értékelte a hétvégi tornát: "Vasárnap reggel bár egy igazán esős szomorú napra keltünk, de a jókedvet nem nélkülözve útnak indultunk Debrecenbe. Az útvonaltervezésnél legközelebb jobban kell figyelnünk a lehajtókra, de végül időben megérkeztünk a DASE pályára. Ennyit bevezetésként és jöjjenek is a száraz tények:

Az első megmérettetés volt ez a torna idén ősszel, úgyhogy kissé bizonytalanok voltunk, hogy merre is tart a felkészülésünk, itt volt az ideje felmérni. Négy csapat tette tiszteletét Debrecenben, ahol kellemes őszi időt biztosítottak a szervezők, napsütés kis szellő, az előző napi eső miatt meg jó puha pálya. Szerencsés keze volt a kapitányunknak a sorsolással (bár erre már nem is emlékszik), így a második meccs lett a miénk a Szeged ellen. Az ellenfél nem állt a helyzet magaslatán, tudtuk az edzésen gyakoroltakat finomítani, illetve a kilencesünk is nyomás nélkül tudott játszani, így lett a végén egy pont gazdag mérkőzés.

Következhetett az Ördögök elleni rangadó: éreztük, hogy most el lehet kapni őket, nagy elánnal dobta magát a csapat a játékba, hasonlóan a gödöllőiekhez, így egy hajtós rakkolós meccs kerekedett ki. Sok kisebb-nagyobb szabálytalanság tarkította a játékot – földön játék, les, több előreejtés is volt (mindkét csapat jól védekezett, nem volt sok hely így a labdát sokszor már a védővel a nyakában kapta az ember). Két jó egyéni megmozdulást mi pontokra tudtunk váltani, így ezt a meccset is kapott cél nélkül zártuk.

A napot a házigazda Debrecen ellen zártuk: ők is megnyerték az addigi két meccsüket, jól játszottak, gyorsak voltak, a labdát is jól járatták. Ezt a jó játékot az utolsó meccsen is hozták. Két-két célt vitt mindkét csapat, az utolsó percre maradt a döntés, ahol egy debreceni gyors bedobás után üresen maradt a játékosuk, aki bevitte a harmadik céljukat. A jutalomrúgás is bement, a játékidő is letelt, így lett 12-19 a vége.

Mindent összevetve jól sikerült a torna: visszajött az a stílus a pályán is amit az edzésen gyakoroltunk, a fogások is fejlődtek. A büntetők rúgásával is sok területet nyertünk fáradságos munka nélkül."

ELTE-BEAC – Szeged 43-0

ELTE-BEAC – Gödöllő 12-0

ELTE-BEAC – Debrecen 12-19

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech