Csoportkep e1438851182549

Kapás Boglárka és Csere Gáspár is velünk tartott a Magyar Sport Napján!

2015. 05. 08.
Csoportkep e1438851182549

Az ELTE és a BEAC közös szervezésében egyetemünk élsportolóival együtt emlékezett erre a meghatározó napra, amely ünnepség egyben a Tüskecsarnok hivatalos avatójának is számított.

2000 óta a magyar kormány rendelete értelmében május 6-a Magyar Sport Napja, a Magyar Athétikai Club által kezdeményezett 1875-ös első szabadtéri sportversenyre és Eszterházy Miksa gróf úttörő szerepére emlékezve. Az ELTE és a BEAC közös szervezésében egyetemünk élsportolóival együtt emlékezett erre a jeles és meghatározó napra. Az esemény helyszíne a Tüskecsarnok új tornaterme volt, ahol Nébald György olimpiai, világ- és európai bajnok, Universiade ezüstérmes kardozó, az ELTE öregdiák, a Tüskecsarnok igazgatójaként köszöntötte a résztvevőket. Az ELTE ünnepsége egyben a Tüskecsarnok első hivatalos egyetemi eseménye, avatója is volt.

A jelenlévők között többszörös magyar bajnok, utánpótlás Európa- és világbajnok hallgatókat, az ELTE magyar egyetemi bajnok cheerleader, ezüstérmes férfi vízilabda, bronzérmes női röplabda és férfi kosárlabda csapatait Simon Gábor, a BEAC ügyvezetője köszöntötte.

Az ELTE rektora nevében Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, hallgatói ügyekért felelős megbízott Eszterházy Péter Utazás a tizenhatos mélyére című könyvének idézetével köszöntötte a sportolókat. Kiemelte az előző évben szerzett 55 dobogós egyetemi bajnoki helyezést, a sikeres egyetemi világbajnoki (Kovács Zsófia, triatlon), téli universiade (Burján Csaba, short-track) aranyérmes sportolók eredményességét.

Karácsony András a BEAC elnökeként megemlékezett Eszterházy Miksa meghatározó munkásságáról, ami többek között a BEAC megalakulásához is vezetett: „A Magyar Athlétikai Clubot (MAC) 1875 április 8-án, közel 300 tag részvételével Eszterházy Miska alapította meg a Nemzeti Lovardában. „Ezt követően a MAC május 6-án délután ¼4 és ½6 között rendezte első nyilvános versenyét a lipótvárosi Újépület udvarán számos előkelőség jelenlétében. A versenyszámok az alábbi rendben követték egymást: 100 yardos síkverseny, súlydobás, ökölvívás, 120 yardos gátverseny, döntő 100 yardos síkverseny, távugrás, 2 mérföldes síkverseny, magasugrás, döntő 120 yardos gátverseny, döntő ökölvívás.”

Zaránd Péter az ELTE EHÖK elnöke beszédében elmondta, hogy a hallgatói önkormányzat 2015-től félévente 2 millió forinttal támogatja az egyetemi versenysportot, amellyel a MEFOB-on szereplő hallgatók, csapatok utazási, szállás és felkészülési költségeihez kívánnak hozzájárulni.

A beszédeket követően az ELTE Sportiroda pályázatának és a BEAC-nak köszönhetően elkészült egyedi ELTE sportruházat bemutatójára került sor egy fotózás keretében. Az eseményt állófogadás és az érdeklődők számára egy Tüskecsarnok-túra zárta.

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech