Borító

Jubilál az 5vös 5km

2013. 09. 16.
Borító

Szeptember 25-én a múlt, a jelen sztárjaival és a jövő reménységeivel lép negyedszázadosi rangba az ELTE TTK HÖK legsportosabb rendezvénye. Már lehet előnevezni!

Teli torokkal szurkoltad ki a magyar jégkorong válogatott 2008-as szapporói csodatételét, miközben a kapunkban Szuper Levente lehúzta a rolót a csatárok előtt? Mindig is irigykedtél az olimpiai és világbajnoki címet szerző ökölvívónk, Kovács „Kokó” István pörgős lábmunkájára? Tudtodon kívül egy kurzusra jársz a júliusi kazanyi Universiade-n kiváló eredményeket elérő 10 fős ELTE-s csapat egyik tagjával, de a négy fal közül kirobbanva szívesen összeismerkednél, együtt futnál vele? A 2013. szeptember 25-ei XXV. 5vös 5km programjain belül erre is lehetőséged nyílik, ugyanis a fent említett sztárvendégek megmutatják, hogy a futópályán és a kerekasztal mögött sem partra vetett halként vergődnek.

A tucatnyi év tapasztalatával felvérteződő futóverseny szervezői a jubileum okán még magasabb tették a lécet, így az ELTE Sport 7 egyik legsokoldalúbb rendezvényeként változatos programok színe-java várja a mozgásra vágyókat. Tavasszal hagyományteremtő szándékkal indult útjára az 5vös 5km testvérrendezvénye, az ELTE Campus Tájfutó Verseny, amelyre ezúttal szeptember 24-én délután kerül sor. A Lágymányosi Campust és környékét "felderítő" pontbegyűjtő parkversenyre való nevezési díjat - ELTE polgárok számára jelképes 100 Ft - ezúttal is beszámoljuk az 5vös 5km-re leadott nevezésbe.

Szeptember 25-én az idei Savaria Fesztiválon nagy közönségsikernek örvendő Collegium Gladiatorium Hagyományőrző Egyesület gladiátorai kezdik a bemutatók sorát. Az ókori harcokat megidéző show után egy könnyedebb, mégis legalább annyira lenyűgőző produkció következik: hastáncos sportösztöndíjasunk, Molnár Ágnes vezérletével az ELTE Oriental Hastánccsoport hölgyei csavarják el a fejeket látványos koreográfiájukkal. Sőt, a szervezőcsapat néhány tagja a nemzetközi szinten egyre nagyobb hírnevet szerző ELTE Cheerleader lányaival kiegészülve egy rendhagyó, ám kellemes meglepetéssel is készül számotokra!

XXV. 5vös 5km plakátDiákigazolványért cserébe ismét kipróbálhatjátok a Nike futóbusz legújabb termékeit, de a Pulay „Energiabomba” Szilvi vezette aerobicos, zenés bemelegítést sem érdemes kihagyni. A SportPont Program pontgyűjtő akciójának egyik fő állomásaként a 18 éven aluli korosztályt is szeretnénk megmozgatni, ezért 2013 tavaszától a Legsportosabb Gimnáziumnak, Középiskolának szánt kupa is gazdára talál.

A középiskolásoktól kezdve a seniorokig minden kategóriát bevonó futás végeztével is megéri a helyszínen maradni. Az eredményhirdetést szendvicsbe fogó attrakciók idén sem maradnak el: előbb egy beszélgető délután következik a sztárvendégekkel, majd a nap csattanójaként minden szempár a tombolahúzásra szegeződik, amelynek fődíja egy, az illusztris személyek által aláírt ereklye. Lépj ki velünk a hétköznapokból!

Futócipőket izzítsátok, hatalmas élmény vár Rátok!

Az 5vös 5km hivatalos oldala: http://eotvos5.elte.hu/

Az 5vös 5km hivatalos facebook-eseménye: XXV. 5vös 5km

Az 5vös 5km facebook-oldala: ELTE 5vös 5km

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech