5kep

Ismét vízen a BTK Tanulmányi Hivatala

2018. 05. 11.
5kep

Elsőként a BTK Tanulmányi Hivatala rendezte meg a sportnapját a BEAC Sportpályázatának keretében

A BEAC Sportpályázatára rekordszámú, 15 ELTE-s kari szervezeti egység, intézet jelentkezett. A pályázat célja évről-évre, hogy forrást biztosítson az ELTE-s karok, intézetek dolgozói és hallgatói számára közös szabadidős és sportprogramok megszervezésre. Elsőként a BTK Tanulmányi Hivatala rendezte meg a sportnapját az ELTE Vízisporttelepén, melyről Fülöpné Cserhalmi Edina számolt be.

"A hagyományok azért vannak, hogy ápoljuk és megőrizzük őket. Bár a mondat közhelynek tűnhet, az ELTE BTK Tanulmányi Hivatala tartja magát ehhez az alaptételhez, így kitörő örömmel és lelkesedéssel készültünk a május 3-ai sportnapra, melyet az ELTE Vízisporttelepén töltöttünk el.

Hatalmas szerencsénkre az időjárásra idén sem lehetett panasz, a hőmérséklet már kora délelőtt megközelítette a nyári hónapokban szokásosat, így igazi enyhülést hozott, amikor megérkeztünk a Duna-parton található Vízisporttelepre, a Vízisport utca 148. szám alá. A bemelegítésnek is beillő közel 1,5 km-es gyalogtúrát követően nem sokáig lazíthattunk. A hagyományőrzés jegyében a Hivatal vállalkozó szellemű tagjai ismét vízre szálltak - miután megbirkóztunk az igencsak embert próbáló feladattal, a hajó vízre bocsátásával. A BEAC által mellénk rendelt segítőknek köszönhetően természetesen ezzel a feladattal is megbirkóztunk.

Mindnyájan nagyon örültünk annak, hogy az idei évben a sárkányhajó igazi sárkány alakot öltött, sőt mi több, az evezés összehangolásában ezúttal dobszó is segítségünkre volt. Hála a hathatós segítségnek és az összehangoltságnak, idén megdöntöttük a tavaly felállított távolsági rekordunkat és még messzebbre hajóztunk. Még akkor megfogadtuk, hogy következő alkalommal a most felállított rekordunkat próbáljuk meg felülmúlni. A közös evezést követően néhány vállalkozó szellemű kolléga, köztük fáradhatatlan informatikusunk, az egy-, illetve kétszemélyes kajakot és kenut is kipróbálta.

Természetesen az idei évben is éltünk a bográcsozás lehetőségével és a megkezdett tradíciónak megfelelően a sportolás végeztével nekiláttunk a paprikás krumpli elkészítéséhez. A tartalmas ebédet rövid szieszta követte, majd a nap lezárásaként rövid sétát tettünk a Duna-parton.

Remek volt az időjárás, a csapatépítő sárkányhajózást nagyon élveztük és az ebéd is különösen finomra sikerült. Mindent egybevéve ismét egy felejthetetlen napot tölthettünk el a Vízisporttelepen. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk a BEAC csapatának a remek lehetőségért és a kiváló szervezésért, és szívből reméljük, hogy mihamarabb visszatérhetünk."

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni Jooble BGA NEA