Ismét Tusványoson az ELTE-BEAC futsal csapat
Harmadik alkalommal rendezik meg a KEK futsal tornasorozat döntőjének számító Tusványosi Finálét, amelyre a helyi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretén belül bonyolítanak le.
2016-ban harmadik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája futsal tornasorozat döntőjének számító Tusványosi Finálét (TuFi). A Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretén belül zajló futsal döntőre 2016. július 23-án kerül sor. A tornán a legjobb kárpát-medencei egyetemi csapatok – köztük az ELTE-BEAC csapata – vesznek részt.
2014-ben rendezték meg az első döntőt nyolc csapat részvételével. Az esemény fővédnöke Buzánszky Jenő, egykori magyar olimpiai aranyérmes válogatott játékos, az Aranycsapat tagja volt. 2015-ben bekövetkezett halála után „In Memoriam Buzánszky Jenő – Tusványosi Finálé” néven rendezték meg a második tornát.
A harmadik TuFi-n Budapestet az ELTE-BEAC csapata képviseli, továbbá bemutatkozik a Budapesti Műszaki Egyetem gárdája is Tusnádfürdőn. Erdélyből négy csapat vesz részt a megmérettetésen: Kolozsvárt a Góbék képviselik, Marosvásárhelyről az F.R.Ady érkezik, Csíkszeredából a Hargita, míg Székelyudvarhelyről a 69 SixtyNine lép majd pályára. A 3. TuFi sorsolását pénteken 11 órakor tartják a Csűrben. A küzdelmek szombaton kezdődnek, a két hármas csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe.
Mint azt Ilyés Szabolcs, a döntő szervezője elmondta, a bajnokság fővédnöke idén is Szöllősy György, a FourFourTwo magazin főszerkesztője lesz, de a meghívottak közt szerepel Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a torna idén is jótékonysági gyűjtéssel lesz egybekötve, ahol a szervezők és a résztvevő csapatok focilabdákat ajánlanak fel székelyföldi iskolák számára. Bővebb információk az esemény Facebook-oldalán.
forrás: uh.ro