Jazz

Intenzív kurzus több stílusban

2016. 07. 03.
Jazz

Wéber Edi és Pék Kriszti diktálták a ritmust a vizsgaidőszak zárultával a Mérnök utcában: az érdeklődők chacha, jive, szamba és rumba táncfoglalkozásokon is fejleszthették képességeiket a július eleji maratonon.

Immáron negyedik éve rendezi meg az ELTE Modern jazztánc társulata a nyári intenzív kurzusát, amellyel az őszi fellépő- és versenyszezonra is hangoltak hölgyeink. Wéber Edi művészeti vezetőnk, koreográfusunk és Pék Kriszti táncoktatónk, sportszervzőnk koordinálásával július elején egy négynapos tanfolyamon vettek részt az érdeklődők. A folytatásban közös beszámolójuk következik:

"Az idei workshopon a látogatók naponta dupla középhaladó jazztánc és kezdő latintánc órákon vehettek részt, a helyszínt az ELTE Mérnök utcai Sporttelepe adta. A moderntánc órán a bemelegítés után jazztánc és Limón alapú kombinációk következtek, kisebb koreográfia elsajátítására is volt lehetőség, egy Bach-feldolgozásra kezdtünk el egy igen pörgős, technikás táncot. A nyújtás és az erősítés is szerves részét képezte az óráknak.

DSCN7192

A Latin Ladies’ Style órákon négyféle latin tánc alaplépéseit és kisebb kombinációkat tanulhattak a résztvevők. A csütörtöki napon a legismertebb latin tánccal, a chachával kezdtünk, majd pénteken jive alapokat tanultunk, szombaton pedig meglehetősen csajosra vettük a figurát, a jelentkezők samba alapokat és egy rövidebb sort sajátíthattak el. A kurzust vasárnap egy lírai tánccal, rumbával zártuk, amelyet nyújtás, majd relaxáció követett. A több mint 30 főnyi résztvevő rengeteget fejlődhetett a négynapos kurzus alatt, nagyon jól érezték magukat."

Ősztől te is tánccipőt ragadnál? Érdeklődés esetén kérjük csatlakozz az ELTE Modern jazztánc Facebook csoporthoz, valamint írj e-mailt az [email protected] címre is!

Egy kis kedvcsináló videó:

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech