Uszo siker 15 02

Indulj ELTE-s színekben az úszó MEFOB-on!

2016. 10. 20.
Uszo siker 15 02

Idén november 19-én az új Tüske-uszodában kerül megrendezésre az évek óta sikeres úszó MEFOB

Idén november 19-én az új Tüske-uszodában kerül megrendezésre az évek óta sikeres úszó MEFOB, ahol versenyzőként és szurkolóként is képviselheted egyetemedet, így mindenképp érdemes lesz kilátogatni a nemrég átadott épületbe.

Régóta úszol, de már unalmas a sok edzés és kipróbálnád magad egy versenyen? Úgy érzed, hogy akár profikkal is felvennéd a versenyt? Szeretnél Kapás Bogival együtt küzdeni az ELTE-ért?

Akkor november 19-e a te napod, hiszen ekkor kerül megrendezésre a főiskolások és egyetemisták úszó országos bajnoksága, ahol az ország összes egyeteméről érkeznek sportolók. Egyedülálló módon azonban a hivatásos úszók és az amatőrök egy kategóriában indulnak, ezért inkább egy úszófesztiválra emlékeztet a rendezvény. Az ELTE csapata minden évben szép eredményeket ér el, mindemellett lehetőség nyílik új embereket megismerni, a jó hangulat pedig garantált. Továbbá egy csapatban úszhatsz egyetemünk olimpiai érmes hallgatójával, Kapás Boglárkával!

Az ELTE csapata a 2015-ös MEFOB-on

Ha úgy érzed készen állsz a megmérettetésre jelentkezz Kovács Zsuzsannánál a [email protected] e-mail címen, a versenyszámok listáját, pedig ide kattintva értheted el.

forrás: ELTE Online

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech