2

Hepp Kupa győztes az ELTE-BEAC Újbuda

2017. 01. 30.
2

A BEAC már kétszer is elhódította a trófeát, az idei cél sem lehetett más, mint a dobogó legfelső foka

A hazai rendezésű dr. Hepp Ferenc Emlékkupa négyes döntője január 28-án, szombaton vette kezdetét a Gabányi László Sportcsarnokban. A BEAC csapata mellett a Nyíregyházi Kosársuli, a Bajai NKK és a Testnevelési Egyetem csapata, a TFSE jutott a legjobb négy közé.

A BEAC már kétszer is elhódította a trófeát (2013, 2015), az idei cél sem lehetett más, mint a dobogó legfelső foka. Az elődöntő valójában előrehozott döntőnek is beillett, hiszen az Amatőr Nemzeti Bajnokság Nyugati csoportját vezető TFSE-t kaptuk ellenfélül, így valódi presztízscsatára lehetett számítani.

A szombati, TFSE elleni elődöntő ünnepélyes gesztussal kezdődött: Dr. Sterbenz Tamás, a TF rektorhelyettesének jelenlétében Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja végezte el a feldobást.

Az első félidőben kiütközött a két csapat közti osztálybeli különbség, és bár a második félidő egál eredményt hozott, végül simán, 77-55-ös végeredménnyel jutottunk be a Hepp Kupa vasárnapi döntőjébe, ahol a másik ágon a Nyíregyházi Kosársuli lányai kerekedtek felül a Bajai NKK-n.

A vasárnapi döntőt megtisztelte jelenlétével a Hepp család, a mérkőzés labdáját a névadó dr. Hepp Ferenc dédunokája, Harka Stefánia, utánpótlás csapatunk játékosa dobta fel.

A döntő első félideje kiegyenlített csatát hozott, az utolsó percekben sikerült csak ellépnünk ellenfelünktől, így 10 ponttal vezettünk a félidőben. A nyíregyháziak nagyjából a 30. percig bírták a tempót lányainkkal, az utolsó játékrész azonban 8-0-ás hazai rohanással indult, innentől pedig már csak a különbség lehetett a kérdés. Végül a 23 pontos Suppán Anna, a 18 pontot jegyző Pusztai Petra és a 17 pontos Lelik Réka vezérletével magabiztos 90-67-es győzelmet arattunk az Amatőr Nemzeti Bajnokság Keleti csoportját vezető Nyíregyháza ellen.

Megérdemelten és két egyértelmű sikerrel lett a 2016/17-es dr. Hepp Ferenc Emlékkupa győztese az ELTE-BEAC Újbuda!

A 2016-17-es dr. Hepp Ferenc Emlékkupa győztes csapata: Barnai Judit, Boros Dorka, Gocsman Ágota, György Tímea, Hizsnyik Dóra, Karagits Kira, Király Lili, Kocsis Fanni, László Boróka, Lelik Réka, Pusztai Petra, Suppán Anna, edző: Balogh Judit

A dr. Hepp Ferenc Emlékkupáról

Az első Hepp Kupát a 2009/10-es szezonban rendezték meg kifejezetten a magyar fiatalok versenyeztetésére, éppen ezért elsősorban az amatőr bajnokság csapatai versenyeznek. Azok az egyesületek, amelyeknek van élvonalbeli csapatuk, csak 23 év alatti magyar fiatalokkal indulhatnak. A Kupa története során a Szeged és az MTK eddig kétszer-kétszer nyert, a BEAC kosárcsapata az első, amely triplázni tudott.

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech