Hajszálon múlt az arany - ezüstérmesek a BEAC dolgozói
2018-ban ötödik alkalommal léptünk pályára az Egyetemi-Főiskolai Dolgozók Sport Kupáján, ahol a dobogó második fokára állhatott fel a BEAC-os csapat.
2018-ban ötödik alkalommal léptünk pályára kispályás labdarúgásban az Egyetemi-Főiskolai Dolgozók Sport Kupáján. Csapatunk a Testnevelési Egyetemmel, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karával és a Miskolci Egyetemmel került egy csoportba. A TF elleni reggeli mérkőzésen álmosan kezdtek a csapatok, aminek pontosztozkodás lett a vége. A délelőtt további részében magabiztosan hoztuk a Bárczi elleni meccset, majd parázs mérkőzésen sikerült legyőznünk a miskolci alakulatot. Ezzel 7 szerzett ponttal, a csoport első helyéről várhattuk negyeddöntős ellenfelünket.
Az ebédszünetet követően a házi rangadó várt a hőségben egyre fáradó csapatunkra. Az ELTE Kancellária dolgozói egy félidőn keresztül állták támadásainkat, a második félidőben azonban gólokra tudtuk váltani mezőnyfölényünket. Győzelmünk azt jelentette, hogy két mérkőzés még biztosan várt idő közben megfogyatkozó gárdánkra.
A BME elleni mérkőzésen egészen a második félidő derekáig kellett várni, hogy gól szülessen, melyet a BEAC rúgott a műszakisok hálójába. A döntő mérkőzésen az Eszterházy Károly Egyetem csapata nézett farkasszemet a Sajben Marcell, Szabó László, Pintér Tamás, Szini László, Simon Gábor, Árendás Tamás alkotta kezdősorunkkal. A finálé első felvonása kedvezően alakult számunkra és két mélységi átadást is gólra tudtunk váltani, amire nem érkezett válasz az egriek részéről. A második félidőt Novák Mártont is csatasorba állítva kezdtük el. A két gólos előny mámorában talán már a díjátadón jártunk, amikor 8 perc alatt három szépségdíjas gólt is szerzett ellenfelünk, beállítva ezzel a 3:2-es végeredményt.
VÉGEREDMÉNY
- Eszterházy Károly Egyetem
- BEAC
- Miskolci Egyetem
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- ELTE Kancellária
- Semmelweis Egyetem
- Széchenyi István Egyetem
- Testnevelési Egyetem
- Budapesti Corvinus Egyetem
- ELTE BGGYK
- ELTE PPK