Fiziqsok a pályán - focitorna a BEAC Sportpályázat támogatásával
A BEAC Sportpályázatának köszönhetően idén tavasszal már tizedik alkalommal került megrendezésre a Fiziqs Foci, az ELTE TTK Fizikai Intézetének egész napos focikupája
A BEAC Sportpályázatának köszönhetően idén tavasszal már tizedik alkalommal került megrendezésre a Fiziqs Foci, az ELTE TTK Fizikai Intézetének egész napos focikupája, ami már hagyománnyá nőtte ki magát az ELTE fizikusai között. Az eseményről Rácz Gergely, a torna szervezője számolt be:
"Helyszínül, korábbiakhoz hasonlóan, ezúttal is a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium műfüves pályája szolgált. A szokásokat tartva, idén is egy hétvégi napra szerveztük a focit, ezúttal egy vasárnapra, május 6-ra esett a választás. Egész nap szép fociidőt kaptunk, 30 °C körüli hőmérséklettel és napsütéssel.
A kupára szokás szerint csapatban és magányos farkasként is lehetett nevezni, a nevezési határidőig végül hét csapat és egy magányos farkas nevezés érkezett be. A csapatok közül végül egy nem tudott eljönni, így hat csapattal vágtunk neki a kupának. Külön öröm, hogy az oktatói és hallgatói csapatok mellett két korábbi, már végzett hallgatókból álló csapat is nevezett a versenybe.
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is délelőtt 10 órára hirdettük meg a kezdést, hogy a vasárnap esti vacsorára mindenki kényelmesen hazaérhessen, az anyák napi köszöntésekről már nem is beszélve. A torna idejére büfével is készültünk, ahol a megszomjazók fröccsel és ásványvízzel a folyadékveszteséget, zsíros kenyérrel pedig az elveszett energiát tudták pótolni.
A hat csapattal végül körmérkőzéses rendszerben vágtunk neki a kupának. A mérkőzések végig szoros eredményeket hoztak, azonban az oktatók Majd később nevű csapata végig magabiztosan menetelt a végső diadal felé. Nem is csoda, hiszen idén is esélyesként (az őszi kupa bajnokaként) tértek vissza a KCSSK műfüves pályájára. Mindössze egy mérkőzésen, a BálnaHUNters csapatának sikerült megszorongatnia őket, egy 1-1-es döntetlen során.
Az utolsó forduló előtt már világossá vált, hogy az oktatói csapatot idén tavasszal nem lehet megfogni, és végül 13 pontot gyűjtve, magabiztosan húzták be a győzelmet. Második helyen a Grundválogatott csapata végzett, 12 ponttal, harmadik helyen a BálnaHUNters csapata végzett, 8 ponttal. A gólkirályi címért vívott versenyben is kiélezett volt a helyzet. Egy utolsó fordulós nagy hajrának köszönhetően Bajnok Dénes behozta lemaradását, így végül holtversenyben, Cynolter Gáborral közösen kapták a torna gólkirályi címét, 9-9 találatot szerezve.
Sikeresen zárult a fociünnep, sok-sok érdeklődővel és résztvevővel, remek volt végig a hangulat.
Köszönjük a BEAC-nak, hogy a pályázat keretében idén tavasszal is megvalósulhatott szeretett kupánk!"