CP1 2161

Felforgattuk a BEAC csarnokot - ilyen volt az Éjszakai Sport

2019. 05. 02.
CP1 2161

A tavalyi kihagyás után idén április 25-én nagy lendülettel tért vissza az ELTE Éjszakai Sport a BEAC és az ELTE HÖK szervezésében, és a VIWA Vitaminwater támogatásával.

A tavalyi kihagyás után idén április 25-én nagy lendülettel tért vissza az ELTE Éjszakai Sport a BEAC és az ELTE HÖK szervezésében, és a VIWA Vitaminwater támogatásával. A rendezvényről 300 résztvevő távozott igazán sportos élményekkel.

A csapatsportokat kedvelők összemérhették tudásukat kosárlabda, röplabda és futsal bajnokság keretein belül, illetve volt lehetőség kipróbálni a kama nevű csapatsportot is.

Azok számára, akik inkább az egyéni sportokat kedvelik széles volt a választék, voltak nagy és kisebb fizikai aktivitást igénylő sportok is, a kihívást viszont mindenhol megtalálhatták a sportolni vágyók.

A résztvevők a BEAC-ban is űzhető sportágakat, mint az airflow yoga, ballansz tréning, funkcionális köredzés, polefitness, aerobik, gerinctréning, kick-box, brazil-jitsu, muay-thai, karate és sakk próbálhatták ki az este folyamán.

Életkor tekintetében is színes volt a rendezvény, láttunk egészen pici gyerekeket is és az idősebb korosztály képviselőit is fellelhettük. Reméljük mindenki kellemesen elfáradt ezen a hangulatos, kellemes légkörű éjszakába nyúló sportos rendezvényen.

Az eseményről készült teljes galéria elérhető a BEAC Facebook oldalán

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech Sportoló Nemzet