Modern jazz

Év végi bemutatót tartottak modern jazz táncosaink

2014. 11. 17.
Modern jazz

Az immáron két éve működő modern kortárs tánccsoportunk repertoárjának összes koreográfiáját megcsodálta a népes közönség az ELTE Mérnök utcai sporttelepén rendezett év végi bemutatón.

Modern jazztánc:

Első alkalommal rendezték meg modern jazz táncosaink év végi bemutatóját, amelynek az ELTE Mérnök utcai sporttelepe adott otthont. A 45 perces műsorban az immáron két éve működő modern kortárs tánccsoportunk repertoárjának összes koreográfiáját előadta a népes közönségnek, amely hosszas tapssal viszonozta az egész estés programot. Meghívott fellépőik angol keringővel és tangóval színesítették lányaink produkcióját. Sportösztöndíjasuk, Wéber Edina megítélése szerint sikeres, emlékezetes estét zártak, az eddigi visszajelzések alapján nézőik a későbbi fellépéseink alkalmával is szívesen velük tartanak. Kétség sem férhet hozzá: lesz még folytatás!

Jiu-jitsu:

jiujitsuBEAC-os éremhalmozás Kelet-Európa legnagyobb brazil jiu-jitsu versenyén! Több mint 300 versenyző részvételével rendezték meg a X. Brazil jiu-jitsu Hungarian Opent, amely megmérettetésre hazánkon és a környező országokon túl még Lengyelországból is érkeztek indulók. A BEAC csapatát 5 versenyző képviselte és szinte kivétel nélkül mindannyian sikerrel is jártak. A 64 kg-osak kategóriájában Balogh Attila aranyérmének örvendhetünk, a 82 kg-osak között Takács Zoltán ezüstéremig jutott, míg a súlycsoport nélküli kategóriában a dobogó legfelső fokára Varga Zoltán, a legalsó fokára Czetin Zoltán állt fel. Ezen szereplésekkel a fehéröves kategóriában az ELTE-BEAC csapata bizonyult az egyik legeredményesebbnek.

Aikido:

Jótékonysági árverést és ezzel egy időben harcművészeti tábort szervez az AikiMag, a Zumm Aikido Egyesület és a Zsakett Nőegylet triója a Bolyai-Breznó közi Gyermekotthon javára. A kezdeményezést egyesületünk Harcművészeti Szakosztálya is interaktívan támogatja: velük is találkozhattok december 7-én a BHSE Tüzér utcai csarnokában. Az edzésekre 10-12 óra és 15-17 óra között kerül sor Németh Ferenc, Kati Dániel és Aranyi Zsolt oktatók vezetésével. Sok kicsi sokra megy, csatlakozz te is ehhez a kezdeményezéshez - a szervezők bármilyen felajánlást szívesen vesznek. Nincs más dolgod: írj egy e-mailt aikido oktatónknak, Csák Gergelynek a [email protected] címre!

aikHogy jöttök Ti a képbe?!

Ha van egy saját dojód: még nem futott le, hogy kik tartják az edzéseket, bár sokan jelentkeztek. Azoknak adjuk az edzéstartás lehetőségéet, akik a legtöbb résztvevőt tudják elhozni (és tulajdonképpen a legtöbb pénzt ajánlják fel) a táborra. Jelentkezz, hogyha Te is tartanál edzést: [email protected]!

Ha aikidózol: hozd el a barátaidat, ismerőseidet, gyertek el minél többen! Biztos, hogy a táboron sokat fogunk tanulni, sok olyan emberrel edzhetsz együtt, akikkel hétköznap nem, vagy ritkán találkozol - bizonyosan jó hangulatú edzőtábor lesz, magyar mesterekkel. Gyere el a táborba, jelölj vissza a Facebook-on, vagy oszd meg ezt az eseményt, ezt a blogbejegyzést az ismerőseiddel! Máris sokat tettél a gyerekekért és ugyanakkor az aikidód is fejlődik!

Ha nem aikidózol: vagy menj el a MÜSZI-be és licitálj az árverésen, vagy gyere el az edzőtáborunkra és próbáld ki az aikidót - egyedülálló lehetőség lesz, hiszen négy különböző mestertől tanulhatsz és ismerheted meg az aikido négy aspektusát!

További részleteket a jótékonysági tábort szervező Csák Gergely blogbejegyezésében olvashattok!

Futsal:

(férfiak - NB II. Nyugati csoport) Cső-Montage BFC-Újbuda – ELTE-BEAC 4-1

Kézilabda:

Megszórták magukat hölgyeink az egyetemi bajnokság legutóbbi fordulójában! A BGF együttese látogatott péntek este a BEAC Sportcsarnokába, és onnan relatíve kevés sikerélménnyel távozott. Már a találkozó első perceiben érezhető volt a két csapat közti különbség: lányaink legtöbb támadásukat pontosan és góllal fejezték be - különösen lerohanásokból sikerült sok találatot szerezniük. Ráadásul ezen az estén a jó támadásjáték mellett a védekezés is kiválóan összeállt: ellenfelünk a 60 perces tiszta játékidő során mindösszesen négyszer vette be kapunkat. A magabiztos siker láttán szurkolóink büszkén zendíthettek rá "Az eredmény nem vitás, gólkülönbség-javítás" rigmusra!

(nők- Budapesti Egyetemi-Főiskolai Kézilabda Bajnokság) ELTE-BEAC – BGF KKK 22-4

(férfiak - Budapesti Egyetemi-Főiskolai Kézilabda Bajnokság) BGF Infinty – ELTE-BEAC 18-16

fiu keziDerbit nyertek férfi kézilabdásaink! A két legpatinásabb egyetemi együttes a Budapest Egyetemi-Főiskolai Kézilabda Bajnokság legutóbbi fordulójában akadt egymásra és összecsapásuk az utolsó percig kiélezettnek bizonyult. A találkozó során fej-fej mellett haladt egymás mellett a két együttes, hol az egyik, hol a másik vezetett. Ebből az "adok-kapok" játékból a hajrában a mieink jöttek ki jobban, ugyanis egy utolsó másodpercekben szerzett góllal a maguk javára billentették a mérkőzést.

ELTE-BEAC – BME 20-19

Adósak maradtak férfi kéziseink a jó védekezéssel, el is maradt a győzelem. A Budapest Bajnokság legutóbbi fordulójában a XIII. kerületi ÖTE otthonában léptek pályára Rippert Bálinték, akik a szezon eddigi találkozóihoz képest több hullámvölggyel játszottak, és ennek köszönhetően a mérkőzés utolsó percéig nekik kellett az eredmény után loholniuk. Fáradozásaikat részleges siker koronázta: két másodperccel a dudaszó előtt sikerült egyenlítenie fiainknak, így legalább sikerült az egyik bajnoki pontot elcsenni.

(férfiak - Budapest Bajnokság I./A) XIII. ker ÖTE – ELTE-BEAC 32-32

Kosárlabda:

bubuSzolnokot is bevették Balogh Judit tanítványai! Pusztai Sára révén villámrajtot vett a Tisza partjára látogató női kosárcsapatunk az amatőr női NB Keleti csoport legutóbbi fordulójában: bedobón kosaraival kezdődött a mérkőzés, szinte hiba nélkül vállalta el a tempókat egymás után. Ez a nyitás megadta a találkozó alaphangját: nem volt kérdéses, hogy a BEAC együttese uralja majd a játékot a mérkőzés nagy részében. A második negyed ennek ellenére feledhetőre sikerült a mieink részéről: a védekezésünk nem állt össze, soknak bizonyult a 14 kapott pont. A harmadik negyedben újra erőre kaptak a lányok, és növelni tudták a különbséget. A negyedik negyedre mint fizikálisan, mind mentálisan elfáradtak hölgyeink, gyenge játékkal mindösszesen 6 pontot sikerült összehozniuk. Az előzetes papírforma nagyobb különbséget, ponterősebb játékot ígért, de természetesen a győzelmet nem kell magyarázni!

(nők - Amatőr NB Keleti Csoport) Szolnoki MÁV Sportegyesület – ELTE-BEAC Újbuda 42-69 (10-23, 14-19, 9-21, 9-6)

2/2, avagy kiválóan rajtolt női kosárcsapatunk a MEFOB-on. Nem kellett túl sokat törnie a fejét Lőrincz Istvánnak, a vendégségünkbe érkező miskolci lányok edzőjének a kezdő ötös összeállításakor, mivel mindössze öt játékossal érkeztek a borsodiak. Ők azonban nagyon stílusos, szervezett játékot produkáltak kezdetben: a mieink letámadással próbálták fárasztani a miskolciakat, de a vendégek zónája általában kifogott Halász Melindáékon, akik a találkozó első szakaszában feltűnően sok labdát adtak el.

A 14. percben 32-21-re vezetett a MEAFC, de ekkor egy varázsütésre mintha kihúzták volna a vezetéket a konnektorból és elszállt az erő a vendégek játékából. Hazai oldalon Wiesner Fanni megállíthatatlannak bizonyult, Wunderlich Anna a rossz dobások után sorra szedte vissza a támadó lepattanókat. Labdaszerzésekkel, könnyű kosarakkal szünetig egy pontra jött fel az ELTE-BEAC, a vendégektől ekkor csak Hájer volt eredményes - ő is büntetőkből.

A hazai csapat a harmadik negyed elején döntötte el végképp a meccset a maga javára, labdaszerzések utáni könnyű kosarakkal a Wiesner-Mangliár duó vezérletével egy 17-0-s futással indítva a második félidőt. Az erejükkel teljesen elkészülő vendégek akció kosarat csak a negyed hajrájában szereztek. A záró szakasz előtt már eldőlt a meccs, a befejező 10 percben mindkét csapat játékosai mutattak be ügyes dolgokat. A második félidőre a hazai együttes felőrölte a miskolci csapat ellenállását, s a lepattanó harcot 65-41-re(!) nyerve magabiztos győzelmet aratott.

(nők - MEFOB) ELTE-BEAC – MEAFC 88-58 (15-21, 21-16, 25-6, 27-15)

(nők - Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – Corbis SC 46-54 (8-14, 12-12, 13-11, 13-17)

fiu kosarasA hosszabbítás hozta meg férfi csapatunk idei első MEFOB-sikerét! Miskolci napokat rendeztek kosarasaink berkein belül múlt hét szerdán, hiszen női együttesünk után Szabari Krisztiánék is megmérkőztek kelet-magyarországi riválisukkal. A találkozó elején a miskolci társaság agresszív, kemény védekezésből labdákat szerezve könnyű kosarakkal szinte állva hagyta a tompán, sok hibával, eladott labdával, álmosan kezdő hazai együttest. A nyitó negyed közepén 21-6-ra vezetett a remek csapatmunkát nyújtó MEAFC, ám a negyed hajrájában Szabari Krisztián vezérletével a mieink kiegyenlítetté tették a játékot. A második etap elején Tamás László ügyes center kosaraival ismét meglógtak a vendégek, amely megnyugtató, 14 pontos előnnyel vonult pihenőre.

Talán túlságosan is megnyugodtak a vendégek, ám az ELTE-BEAC a meccsbe érdemben szünet után "megérkező" Vajda Péter. valamint Varga Zsolt vezérletével egy 15-3-as száguldással kezdve a második félidőt, ezzel hamar megközelítették ellenfelüket. Kiss Balázs próbálta átlendíteni a holtponton a MEAFC-ot, amely Papp Gergely triplájával ismét megugrott 10 ponttal. Azért csak ennyivel, mert ekkor 4 büntetőből csak egyet értékesítettek a vendégek. Jött egy újabb Vajda vezette 13-2-es hazai henger, át is vette a vezetést az ELTE-BEAC. A negyed végén aztán Veres Gábor villanásaival visszaszerezték a vezetést a miskolciak.

Érdekesen indult a záró szakasz: a vendégek vezetője, Drahos Gábor ellen a második technikait is megítélték - kissé szigorúan - a játékvezetők, s a MEAFC edzőjének el kellett hagynia a pályát. Fiai azonban új erőre kaptak és ismét elléptek 11 ponttal, úgy, hogy e roham közben 6-ból csak 1 büntetőt értékesítettek. A Szabari-Varga kettős révén megnyitotta a hosszú hajrát az ELTE, és az utolsó percben Vajda triplájával egyenlített. Válaszul Veres vezetett elő egy nyerőnek tűnő 2+1-es akciót, ám a hazai időkérés után Kereszti Ádám egy némiképp szerencsésnek tűnő triplával hosszabbításra mentette a találkozót az ELTE-nek. A túlóra eleje ismét Vajda-perceket hozott: játékosunk 6 pontjával végérvényesen eldöntötte ez a fordulatokban gazdag találkozót.

(férfiak - MEFOB) ELTE-BEAC – MEAFC 90-87 (20-35, 12-11, 30-18, 18-16, 10-7)

(férfiak - NB II. Közép B csoport) HIDIGUT Hidegkúti KK – ELTE-BEAC 90-70 (22-19, 18-10, 16-24, 34-17)

Nagypályás labdarúgás:

(BLASZ III.) ELTE-BEAC – 1. FC Skorpió 3-1

(BLASZ IV.) ELTE-BEAC II. – Fővárosi Közterület SC II. 1-2

Rögbi:

BEAC_mokusokÚjoncot avatott férfi együttesünk a hétvégén rajtoló felnőtt hetes bajnokságban! A sportág egyik honi fellegvárába, Kecskemétre utazott rögbi csapatunk, hogy megkezdje a szereplését a nem annyira népszerű, ám idén meglepően sok, összesen 11 klubot megmozgató szakágban. A szép számmal megjelent csapatokat csoportokba osztották, mi a Szegeddel, Kecskeméttel és Érddel kerültünk egy csoportba.

A Tisza partiak az első osztályban vitézkedő keretükkel érkeztek, azonban ez az erőfölényük a játék képén nem látszott meg. Elég sok hibával játszottak fiaink, némileg idegesnek tűnt társaságunk, pedig a meccs hajrájáig nem volt rá okuk: két-két célt vitt mindkét fél, de amíg mi berúgtuk a jutalmakat, ők kihagyták. Szerencsétlen módon a lefújás előtti percekben a mieink szétestek fejben, amit maximálisan kihasználtak a szegediek: 14-17-re fordítottak a dél-alföldiek, a mieinknek meg egy megnyert meccset sikerült a kezünkből kiadni.

A folytatásban a vendéglátók elleni találkozó következett, ám ebből az összecsapásból nagyon nehéz pozitívumot kiemelni. Ellenfelünk teljesen más sebességgel játszott, a tolongásuk erős volt, ha a mieinkhez került a labda, letámadtak. Kívülről látványosnak, belülről nyomasztónak bizonyult a fölényük. Ezt a formát egész nap hozták: kapott cél nélkül nyerték meg a tornát, a csoportban pedig mi játszottuk a legszorosabb meccset ellenük, ám így is 0-38-at mutatott az eredményjelző a lefújáskor.

A záró felvonáson az érdiek ellen léptek pályára fiaink, akik itt már felszabadultan játszottak, a kezdeti idegesség is elszállt, és ennek köszönhetően ki is jött a lépés. Egy szép célt ért el együttesünk egy rövid bedobás-kombinációból, jók voltak a passzok, a védekezésünk is jó volt, így megérdemelt győzelemmel zártunk: 26-7.

A nap egyik legnagyobb pozitívumának számított az, hogy együttesünk újoncot is avatott a tornán, aki ráadásul rögtön céllal tette le a névjegyét. Jövő héten folytatás Battán!

Röplabda:

(nők - Budapest Bajnokság I. osztály) ELTE-BEACVasas Óbuda 1:3 (25-27, 17-25, 25-22, 21-25)

Vízilabda:

poloVersenyben maradtak pólósaink a felsőházért! Látványos, gólokban gazdag meccsen kétgólos győzelmet arattak fiaink a BVSC TIPO ellen, így a november 30-ai, az utolsó alapszakaszbeli találkozójukon biztosíthatjuk be előkelő helyezésüket. Szabó Attila vezette együttesünk az első negyedben láthatóan gyorsabb játéka révén három találattal lépett el a vendégektől. A folytatásban derült csak ki, milyen fontosnak bizonyult ez a fór a bajnoki pontok elosztásakor. Ellenfelünk centerjátékát nagyra értékelték a játékvezetők, összesen 11 alkalommal kerültünk emberhátrányba a meccs folyamán. A második negyedtől őrült gólgyártás vette kezdetét, amelynek során a BVSC szívósan kapaszkodott. A negyedik negyed első felében 11:11-nél utol is érték a mieinket, akik ezután zsinórban szórtak nekik 4 gólt, így az utolsó perc már szinte nyugalomban telt.

Ezzel a sikerrel két ponttal előzzük a 6. helyezett Oázis SC-t és mindkét fél már csak a Bókay KSI-vel találkozik. Amennyiben győzünk, úgy pólósaink a másik mérkőzés eredményétől függetlenül a felső házban folytathatják.

(Gyarmati Dezső Felnőtt Férfi Bajnokság) ELTE Vízilabda DSK – BVSC Tipo-HeavyT 15-13 (4-1, 3-4, 4-4, 4-4)

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech