Atlétikai szako

Eseménydús, eredményes évet zártak atlétáink

2013. 12. 28.
Atlétikai szako

Atlétikai Szakosztályunk hagyományos évzáró ünnepségén idén először adták át az Örökös Tag díjat, amely a klubhoz való hűséget, kiváló emberi hozzáállást hivatott elismerni.

Ebben az esztendőben november 8-án került sor atlétáink hagyományos évzárójára, amely a szokásostól eltérően jubileumi megemlékezés is volt, tisztelegve a 115 év, a régi nagy atléták, valamint a jelen, és a jövő sportolói előtt. Az est keretén belül megemlékeztek azokról az igazi BEAC-os nagy atlétákról, sportvezetőkről, akik sajnos már nem lehetnek közöttünk, de mindannyiunk számára örök példaképek maradnak, akikről soha nem fogunk elfeledkezni. Dr. Bácsalmási Péter, Dr. Nyerges Mihály, Dr. Nagy György, Erdélyi György, Farkas Balázs, Imre László. Kiválóságaink azon díjak névadói, amelyeket minden esztendőben a legjobb eredményeket elérő, kiváló emberi tulajdonságokkal, és igazi BEAC-os hittel rendelkező sportolók kapnak. Az est programjának nagyon üde, és kiemelkedően színvonalas része volt, amikor sportolóink a színpadon bemutatták tudásukat, a művészet különböző műfajaiban. Egészen kis gyerekektől, a felnőtt sportolókig bezárólag, bizonyítva, hogy a mi nagy BEAC-os családunk sokféle tehetséggel van megáldva. A régi nagy BEAC-os sportolókkal való közvetlen találkozás, a visszaemlékezéseik örökre felejthetetlenné tették a 115 éves jubileumot.

A Szakosztály vezetés részéről egy új díjat alapítottak, amelynek címe: "Örökös Tag". A bronzból készült művészi kivitelezésű plakett az 1920-as évek BEAC-os eredeti versenydíj hiteles másolata. Ezzel a díjjal nem csak az elért eredményeket, hanem a klubhoz való hűséget, kiváló emberi hozzáállásukat ismerték el. A kitüntetettek a régmúltat, a jelent, és jövőt kötik össze azon az úton, amit sportnak nevezünk. 2014 "Örökös posztumusz tagok" Dr. Nyerges Mihály, Dr. Nagy György, Erdélyi György, Farkas Balázs, Imre László, 2014 "Örökös tagok" Nagy Zsuzsa, Mihályfi László, Kelemen Endre, Szabó Ambrus, Spánik Gusztáv, Szabó Anikó, Majoros Kolos, Demeter József, Pusztai László, Balaton Sándor, Boross Gábor, Dr. Horkai Ferenc, Keller András, Gerendási Eszter, Kriván Berta, Kenesei Zsanett, Dani Áron, Csere Gáspár, Balogh Evelin, Perjés Fanni, Pernesz Zsófia, Csere Kata, Czabán Máté, Miklós Anita, Pávai Barna, Gyurcsó Gergely.

Az "Örökös tagok" díjainak átadása után került sor a különböző díjak átadására. Az elmúlt hosszú évek hagyományaival szakítva ebben az esztendőben a Dr. Bácsalmási Péter díjat nem sportolónak, hanem egy olyan edzőnek ítélte oda Szakosztály vezetőségünk, aki 30 évvel ezelőtt került a BEAC-hoz, és kimagasló sikereket ért el hosszútávfutásban, valamint maratonfutásban. Szabó Anikóról van szó, aki 15 éve kimagasló szintű utánpótlás edzői feladatokat lát el, foglalkozva a legfiatalabb korosztállyal. Versenyzői közül már többen bebizonyították, hogy milyen nagyszerű alapokat szereztek meg, kamatoztatva ezt későbbi pályafutásuk során. Anikónak nagyon szépen köszönjük áldozatos munkáját, a gyerekek iránti rajongását, szakértelmét, a BEAC, és a sportág iránti soha el nem múló hűségét. További munkájához sok sikert kívánunk.

Ebben az esztendőben még egy új díjat alapítottunk, amely a kiváló BEAC-os atléta, Farkas Balázsnak állít emléket. Balázs a sport pályafutása befejezése után a civil életben nagyon komoly karriert futott be, az MKB Euroleasing tulajdonos, vezérigazgatója lett. Bekövetkezett haláláig folyamatosan támogatta atlétikai szakosztályunkat, Ő volt a fő támasz, és segítség számunkra. Ezért ezt a díjat az idei esztendőtől kezdve annak adjuk, aki a legtöbb támogatást, segítséget adja szakosztályunknak. Van egy olyan sikeres atlétánk, aki nem csak a sportban, hanem a civil életben is kiemelkedő sikereket ért el, és évek óta önzetlenül támogatja szakosztályunkat. Boross Gábor ennek az újonnan alapított díjnak az első nyertese. Ezúton is szeretnénk megköszönni segítségét, támogatását.

Dr. Nyerges Mihály díjat kaptak: Pernesz Zsófia, Perjés Fanni, Balogh Evelin, F. Tóth Anna, Nagyon fiatal, kiváló futókról van szó, akik már számtalan alkalommal bizonyították Országos Bajnoki címekkel, dobogós helyezésekkel, Magyar Válogatottságukkal, hogy a nagy BEAC-os kiváló 800-as futó Nagy Zsuzsa(Tokiói Olimpia 4. helyezettje, 880 yardon volt világcsúcstartó) örökébe szeretnének majd idővel lépni. Természetesen ezért még nagyon sokat kell tenniük.

Erdélyi György díjat kaptak: Kenesei Zsanett, Dani Áron, Csere Gáspár. Szeretett, és nagyra becsült sporttársunk a gerelyhajítás egyik nagy legendája ebben az esztendőben elhagyta a földi életet. A BEAC igazi, hű, végtelenségig megszállott örök nagy bajnoka volt. Különleges kisugárzása, a legnehezebb helyzetekben is mindannyiunk számára derűt, és jókedvet hozott. Három olyan atlétának ítéltük oda először ezt a díjat, akik eredményeikkel már sokszorosan bizonyították, hogy rendkívüli tehetséggel vannak megáldva, és ha olyan megszállottak lesznek, mint Erdélyi György, akkor örökre beírhatják nevüket az atlétika történetébe. Ők hárman, már most megszámlálhatatlan korosztályos, és felnőtt bajnoki címmel, valamint válogatottsággal rendelkeznek. Az idei esztendőben Dani Áron az U23-as Európa Bajnokságon 3000 méteres akadályfutásban óriási egyéni csúccsal döntőt futva a 9. helyen végzett. Ritkán fordul ez elő magyar futó esetében.

Dr. Nagy György díjat kaptak: Richter Dóra, Bálint Zoltán, Kovács Abigél, Király Adél, Németh Nikolett, Ferencz Kata, Harsányi Tamás. Dr. Nagy György nem az állatorvosi hivatását, hanem a súlylökést és a BEAC-ot tekintette élete értelmének. Ő is a nagy BEAC-os legendák közé tartozik. Nagyon szerette a fiatal sportolókat, érdeklődéssel tekintett eredményeik, és fejlődésük iránt. Ezért ez a díj azon fiatal atlétákról szól, akik még pályafutásuk elején vannak, eredményeik reménykeltőek, és még nagyon sok sikert szerezhetnek az elkövetkező években. Egy név azonban, Harsányi Tamás életkora, már elmúlt 50 éves, így nem illene ebbe a névsorba. A Senior korosztályban országos bajnoki címet szerzett, és ő még ismerte Dr. Nagy Györgyöt. Ezért gondoltuk, hogy ebbe a kategóriába díjazzuk, külön szeretnénk neki is gratulálni, és további sok sikert kívánunk.

Ez az esztendő is azt igazolta, hogy csak az elvégzett munka, a szorgalom, és kitartás, a sportág iránti alázat, és szeretet vezethet el olyan eredményekhez, amelyeket versenyzőink, és edzőink elértek. 12 országos bajnoki cím a különböző korosztályokban, 10 atlétánk lett válogatott, számtalan egyéni csúcs, országos dobogós helyezések, különböző hazai, és külföldi versenyek győztesei.

Köszönet jár Németh Ilonának áldozatkész hozzáállásához, szakmai tudásához, versenyzői eredményeihez, és hogy egyre nagyobb csoporttal foglalkozik.

Jámbor József ugró edzőnk hozzáértéséhez, hallatlan felkészültségéhez, és versenyzőihez különösen Pásztor Mercédesz magasugró eredményeihez tiszta szívből gratulálunk.

Szabó Imre nem mindennapi edzője, mozgató rugója szakosztályunknak. Egy különös ember, rendkívüli tulajdonságokkal megáldva. Az élete meghatározó, legfontosabb része immáron 45 éve a BEAC, az atlétika, és az edzősködés. Óriási nagy csoporttal foglalkozik egy maga, amelyben a középtávfutás, hosszútávfutás, félmaraton, maratonfutás, gyaloglás minden rejtelmére megtanítja sportolóit. Edzői munkásságának értékeléséhez egy könyvet kéne írni. Csak az elmúlt 15 évben mintegy 150 bajnokot nevelt fel, nem beszélve a válogatottságok, a világversenyekre kijutott versenyzők névsoráról. Személye nem egy szokványos edzőt takar. Ezen messzemenően túlmutat személyisége, Imre tanítványainak nem csak edzője, hanem apukája, barátja, és egy olyan társ is, aki csak a jóra, az értékek megbecsülésére, a hűségre, a bizalomra, a céltudatosságra, a tanulás fontosságára tanítja sportolóit. Többek között van egy olyan tulajdonsága, ami a legtöbb embert nem jellemzi. Csak adni szeret, de teljes mértékben önzetlenül, cserébe nem vár el senkitől semmit. A legszörnyűbb időkben a megaláztatások sokasága közepette sem adta fel. Nélküle a BEAC Atlétikai Szakosztálya már rég nem létezne, és nem is létezhet a jövőben sem. A BEAC kibővült Atlétikai Szakosztályvezetésének is kívánok olyan sikereket működtetésben közösen megoldva, amilyeneket a sportolók, és edzők elértek az elmúlt években.

"Legyünk mindig éberek, harcoljunk a rossz ellen, és mindig küzdjünk a jóért"

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech