072 kenesei zsanett webre

Érettségi vizsgák futás közben

2011. 06. 15.
072 kenesei zsanett webre

A XXII. kerület lapja, a Városházi Híradó egy oldalas interjút jelentetett meg Kenesei Zsanettel “Érettségi vizsgák futás közben” címmel. Méltán lehetünk büszkék középtávfutásban tizenháromszoros magyar bajnokunkra, hiszen Zsanett kiváló sporteredményei mellett a tanulásban is kitűnően teljesít .Reméljük, hamarosan az ELTE hallgatójaként bizonyíthat majd!

Középtávfutásban tizenhárom- szoros magyar bajnok, az idei felnõtt országos bajnokság gyõztese 800 méteren, emellett egyik osztálytársával az országban elsõként érettségizett kínai nyelvbõl. Tanárai tizenkét éven át kitûnõre értékelték tanulmányi munkáját, az írásbeli vizsgákon (matematika, magyar, történelem, angol és kínai) pedig 98%-os teljesítményt nyújtott.

A tanulásban és sportban egyaránt kiemelkedõ tehetségû, budafoki lány, Kenesei Zsanett az érettségi ideje alatt is versenyzik: május közepén versenyen kívül megnyerte a Magyar Egyetemi és Fõiskolás Országos Bajnokságot, két hete Belgrádban futott, május 29-én pedig a Diákolimpia Országos Döntõjén szerzett aranyérmet. A június végéig tartó érettségi vizsgák után Tallinba utazik, hogy részt vegyen a Junior Európa-bajnokságon. Pedagógusok és edzõk segítették a sikerhez – véli az elmúlt kilenc évrõl a 18 éves Zsanett.

– Rengeteg szép emlékkel hagyom el a Trefortot. Osztályfõnököm és egyben történelemtanárom, Csapodi Zoltán nagyon nagy segítséget nyújtott ahhoz is, hogy tavaly a legrangosabb versenyen, az OKTV-n (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) történelembõl a harmadik helyen végezzek. Az iskolánkban ilyen jó helyezést ebbõl a tárgyból huszonöt éve nem ért el senki, és ez neki is köszönhetõ. Elképesztõen szerettem Zsigmond Zsolt tanár úr történelem fakultációs óráit és Molnár Karolina tanárnõ ma- gyaróráit. Hiába, menthetetlenül humán érdeklõdésû vagyok.

Az írásbeli érettségik befejezõ napjának délelõttjén harmincnégyféle vizsgát tartottak a középiskolákban idegen nyelvekbõl. Ketten kínai nyelvbõl vizsgáztak május 23-án, egyikük Kenesei Zsanett volt.

– A kínai nyelvet az ország középiskolái közül elõször a Trefortban kezdték tanítani, így kilencedikesként az angol mellé négy évfolyamtársammal együtt ezt a gyönyörû keleti nyelvet választottam. A gimnáziumban három éve anyanyelvi tanárok oktatják, évente más és más. Az idén Li Xiu Juan (Li Hsziu Csüen) tanárnõ vett át minket (írásjegyekkel). A kínai nemzetiségû tanárok nagyon kedvesek és precízek, nem alázzák meg a diákokat, nem nevetik ki õket, ha valamit rosszul mondanak. Tisztában vannak vele, hogy latin betûs íráshoz szokott emberek számára ez a nyelv nem könnyû, de ugyanakkor gyönyörû. A kiejtés, ugyanúgy, mint sok más idegen nyelvben, nagyon sok gyakorlást igényel, fõleg a hangsúlyok sokszínûsége miatt, az írásjegyek elsajátításához pedig rengeteg türelem meg némi kreativitás is szükségeltetik – mutatja be a Trefortbeli nyelvoktatást Zsanett, aki három éve már járt Kínában, és késõbb egy kínai világversenyen is indult, ahonnan kis híján továbbju tott Csukingba, a döntõre.

2009-ben részt vett elsõ korosztályos világversenyén, az Ifjúsági Világbajnokságon Olaszországban, ahol az elõfutamban egyéni csúcsot ért el, és elõször indult felnõtt országos bajnokságon, ahol fiatal kora ellenére rögtön dobogóra is állt (szabadtéren harmadik, fe- dett pályán második lett). Az idén aranyérmet szerzett a felnõtt bajnokságon, amire egyesületében, a BEAC-ban 45 éve nem volt példa. Tizenkétszer volt korosztályos válogatott, idén lépett fel a junior korosztályba.

– Edzõm, Szabó Imre elké pesztõ tudatossággal építi fel az edzéstervemet, hatalmas tapasztalattal rendelkezik, több mint negyven éve edz futókat. Nemcsak az eredményekkel foglalkozik, hanem a fiatalok testi és lelki egészségére is nagyon ügyel, ami elég ritka a magyar edzõk körében. Nélküle egészen biztosan nem tartanék itt. Kedvenc távom az 1500 méter, ami egyesíti magában gyakorlatilag az összes futószám technikáját: van benne taktika, gyors hajrá, váltakozó iram, és nem utolsósorban a nézõk számára is nagyon élvezetes. A legjobbak 3,5-4 perc alatt futják le ezt a távot. Addig szeretnék atletizálni, amíg ugyanazt a fantasztikus érzést nyújtja a futás, mint amikor elõször mentem le a pályára – mondja a fiatal lány.

Zsanett két hét múlva szóbelizik, és azon a hétvégén lesz a korosztályos országos bajnokság is Nyíregyházán, majd két héttel késõbb az észtországi verseny. Augusztusban az általa legjobban várt, debreceni Felnõtt Országos Bajnokságon fut. Az egyetemi jelentkezésében elsõ helyen az ELTE kínai szakát jelölte meg, de tervei között a közgazdaságtan, az igazgatásszervezés és a sportszervezés is szerepel. A kivételes tehetségû középtávfutó nem vágyik külföldre, mert tudását itthon szeretné kamatoztatni. Úgy gondolja, erre rengeteg lehetõség kínálkozik Magyarországon.

Tamás Angéla

(Forrás: Városi Híradó)

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech