Erem

Éremhalmozó tollas nyárbúcsúztató

2014. 08. 29.
Erem

Már a versenyszezon kezdete előtt, a Kispesti Tollaslabda Hétvégék legutóbbi fordulójában mind egyéniben, mind párosban több tollasozónk is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

A hosszú nyári szünet után augusztus 31-én rendezték meg a Kispesti Tollaslabda Hétvégék következő fordulóját, melyen hat versenyzőnk vágott neki a küzdelmeknek, egyéni és páros számokban. Előbbiben, az erősebb A kategóriát a helyi egyesület, az OSC fiatal versenyzői uralták, Madarász Tamás és Varga Máté gyűjtötték be a legfényesebb érmeket, mögöttük Tóth Richárd, a BEAC játékosa végzett a 3. helyen. B kategóriában két éremnek is örülhettünk: Szabó Dániel veretlenül fejezte be a versenyt, míg Graber Brigitta, az erős férfimezőnyben bronzérmet szerzett.

parosPárosban is remekeltek az OSC-s versenyzők. Madarász Tamás és Madarász Réka vereség nélkül, magabiztosan nyerte a versenyszámot, maguk mögé utasítva a gyöngyösoroszi játékosokat, Dudás Bálintot és Tóth Zsoltot. Szerencsére itt is sikerült érmet szereznie a mieinknek: Tóth Ricsi és Török Renáta, a MAFC fiatal tehetsége a 3. helyig küzdötte magát, így a dobogóról éppen csak lecsúszott a másik párosunk, Varga Miklós és külföldi partnere, George Philip. Két további ELTE-duó, Graber Brigitta – Cseh Anita, illetve Szabó Dániel – Megellai Emese a középmezőnyben végzett.

A versenysorozat szeptemberben folytatódik, reméljük, újabb ELTE-s sikereknek örülhetünk majd.

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech