Emléktáblát kapott a régi BEAC-pálya
2018. május 8-án, a BEAC-120 emlékév és a Magyar Sport Napja alkalmából felavattuk az egykori, Mező utcai BEAC-stadion emléktábláját.
Május 8-án, a Magyar Sport Napja és a BEAC-120 emlékév alkalmából az egykori Mező utcai BEAC-stadion helyén, a mai Allee bevásárlóközpont parkjában állított emléket az egykori pályájának a BEAC az EMMI - Sportért Felelős Államtitkárságával, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, Újbuda Önkormányzatával, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséggel, és az Allee bevásárlóközponttal közösen.
A megemlékezésen a BEAC elnöksége, és a sportági szövetségek képviselői mellett részt vett a klub vívó világbajnoka, a később olimpiai bajnoki címet szerző Dömölky Lídia, Berendy Pál Közép-európai Kupa-győztes labdarúgó, a BEAC korábbi edzője, a BEAC-pályán ellenfélként, a Ferencváros játékosaként pályára lépő olimpiai bajnok labdarúgó Juhász István, valamint az olimpiai ezüstérmes Kű Lajos is. A BEAC atlétika szakosztálya is képviseltette magát az eseményen, többek között a sokszoros magyar bajnok síkfutó, Mihályfi László, Gyulai István egykori sporttársa. A BEAC női NB1-ben szereplő női kosárlabda csapata pedig Balogh Judit, vezetőedzővel vett részt a rendezvényen.
Az ünnepélyes emléktábla avatáson bemutatót tartottak a BEAC cheerleaderei, majd Sajó László és Esterházy Péter műveiből vett idézetekkel elevenítették fel az egykori BEAC-pályán zajló sportéletet.
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy az egyetemi sport egyik legnagyobb képviselője maga a BEAC, amely klub közel egyidős a magyar olimpiai sportmozgalommal. „A BEAC 120 éve nagyon gazdag múltat vonultat fel, 18 olimpiai érmet köszönhetünk a BEAC-osoknak. Az olimpiai bajnokok között Prokopp Sándor, Csik Ferenc, Rajczy Imre, Hámori Jenő, Németh Angéla, és Kovácsi Aladár neve is szerepel. Hiszünk az ép testben ép lélek filozófiában. Hiszünk benne, hogy a tanulás és a sport kiegészítik egymást. Elkötelezettek vagyunk a kettős életpálya támogatásában, ezért is állunk ma itt, ezáltal felhívva a figyelmet az egyetemi sport fontosságára.”
Prof. Dr. Hamar Imre, a BEAC elnöke, az ELTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy az ünnepi emlékévben a klub csatlakozni kíván azon sportegyesületekhez, akik méltó módon emlékeznek meg a kiemelkedő sportolóikról, vezetőikről és klubjuk történelméről. A BEAC 70 éven át fennálló, emblematikus Mező utcai stadionja sok ezer sportolónak, egyetemi hallgatónak, a klub nagy bajnokainak egyaránt jelentette azt a helyet, ahol barátok között, magas színvonalon a legjobb edzők vezetésével sportolhattak, fejlődhettek, versenyezhettek.
„A 20. század elején Virtuti et fortitudini felirat volt olvasható a BEAC versenydíjain, mellyel erényt és bátorságot kívánt a sportolóknak. Ez örökérvényű üzenet az ELTE és a BEAC valamennyi sportolója és vezetője számára. E tulajdonságok megléte nélkül ma nem ünnepelhetnénk a klub fennállásának 120. évfordulóját és nem lehetnénk büszkék bajnokainkra sem, akik teljesítményükkel, bátorságukkal megbecsülést szereztek Magyarországnak és méltán emlékezhetünk rájuk akár 120 év távlatából is. A klub következő nagy feladata, hogy megteremtsük azt a sportközpontot, amely a BEAC Mező utcai stadionjához hasonlóan igazi otthonát adja a klub valamennyi sportágának.”
Sárfalvi Péter, nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a magyar sport kezdeteit emelte ki. „120 éve a BEAC-ot is olyan fiatal egyetemisták és egyetemi oktatók alapították, akik felismerték, hogy sport nélkül nem lehet élni. Az életben nem csak a mentális felkészültség, hanem a test edzettsége is fontos. A magyar sportélet ma nem ott tartana ahol, ha a BEAC nem alakult volna meg 120 évvel ezelőtt, erről a jelen lévő világbajnokok, olimpiai bajnokok és egykori sportolók is tanúskodnak.”
Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere kiemelte, hogy a 120 éves BEAC neve összekapcsolódott a kerülettel, fennállása óta mindig Újbudához kötődött. „A BEAC-cal közös a feladatunk a sportolás és a mozgás szeretetének közvetítése. Ezen a helyen a BEAC alapítását követő harmadik évben, 1901-ben állt a BEAC-pálya, mely jól mutatja az akkori kormányzat támogatását is. Célunk ma is az, hogy hazánkban minél több szabadidősportra is alkalmas sportlétesítmény legyen. A kerületünk is kormányzati támogatással közösen tudja támogatni a klubjait. Holott a Mező utcából egy olyan városközpont lett, amely ma már nem a sportot szolgálja, de köszönet az Allee vezetésének a folyamatos sportnépszerűsítésért és az elköteleződést a sportmúlt támogatásáért.”
Bernád Judit, az Allee centermenedzsere beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire felgyorsult a történelem. „75 évig működött itt a legendás BEAC-pálya, majd 30 évig a Skála Áruház. Immáron 9 éve vagyunk itt. Hiszem, hogy a múlt szövedékeiből épül fel a jelen rétege. Fontosnak tartjuk azt a szellemi örökséget, amellyel ez a hely rendelkezik, ezért is támogattuk a tábla állítását, ezzel is kifejezve a BEAC 120 éves értékteremtő működését. Ez az emlékmű nem csak a múltat idézi meg, hanem a jövőt is építi. Kívánom, hogy minden Allee-ba betérő látogatóhoz jusson el a tábla pozitív üzenete.”
Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke beszédében a BEAC-pályán megrendezett VI. Főiskolai Világbajnokság jelentőségét emelte ki. „1935-ben, a Tudományegyetem fennállásának 300. évfordulója alkalmából a világ egyetemi ifjúsága ezen a helyen gyűlt össze a VI. Főiskolai Világbajnokságon, mely a mai kor Universiadejának felel meg. A magyar állam minden erejével a rendezvény mellé állt, maga Horthy Miklós kormányzó nyitotta meg az eseményt. A főiskolai világbajnokságoknak köszönhetően jelentősen nőtt az egyetemi sportolók számát, reméljük, hogy hazánk még sok ilyen világeseménynek adhat otthont a jövőben.„
A köszöntők után a felszólalók, valamint Simon Gábor, a BEAC igazgatója közösen leplezték le az emléktáblát.
A BEAC-120 emlékév ezzel nem ér véget, már eddig is számos program segített az emlékezésben. Júniusban, az ünnepi könyvhét előtt jelenik meg a BEAC első olimpiai bajnoka, Prokopp Sándor életéről szóló könyv.
Május 26-án sporttörténeti városismereti sétára kerül sor a Molnár C. Pál Műterem és Csillag Péter együttműködésével. A nyár folyamán pedig hazatér az Egyesült Államokból a BEAC olimpiai bajnoka, Hámori Jenő.
További képek a BEAC Facebook-oldalán.