Élvonalba jutó női kosárcsapatunk kapta a legnagyobb tapsot az éves küldöttgyűlésen
Az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében tartott ülésen az elnökség és a szakosztályok beszámolójának, valamint az éves költségvetés elfogadása mellett alapszabály módosításra és kosársikereink okán a BEAC Nonprofit Kft. megalapítására került sor.
Éves rendes küldöttgyűlését tartotta a BEAC 2015. május 26-án az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében. Klubunk vezetésének célja, hogy ülései alkalmával az egyetem valamennyi kampuszát körbejárja, ezzel is jelezve, hogy „Eötvös Loránd egyesülete mindenkié!". Az előző küldöttgyűlésnek az ELTE BTK kari tanácsterme adott otthont, amelyet idén Demetrovics Zsolt dékán úrnak köszönhetően a PPK követett.
A BEAC több mint 1100 rendes tagját képviselő 51 küldött részvételével zajlott a BEAC legfőbb döntéshozó szervezetének ülése. Egyesületünk elnökségéből jelen volt többek között Seifert Tibor, kollégiumi igazgató, Hunyadváry László a Közalkalmazotti Tanács elnöke és Zaránd Péter, az ELTE EHÖK elnöke.
Prof. Dr. Karácsony András elnök köszöntötte az elnökségi tagokat, a szakosztályok küldötteit és a meghívott vendégeket. A küldöttgyűlés napirendje szerint először az elnökség és a szakosztályok beszámolóját fogadták el, amelyet Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója részletezett a küldöttek előtt. A legnagyobb tapsot az alig két hete bajnok női kosárcsapat jelenlévő képviselői, játékosai kapták, akik kivívták a magyar NB I.-ben való szereplést. Balogh Judit „Bubu” tanítványai a TF csapatát legyőzve jutottak a legjobb 10 magyar csapat közé.
BEAC Küldöttgyűlés meghívó
BEAC beszámoló 2014
BEAC Szakosztályi beszámolók 2014
A kosaras lányok szerepléséből fakadóan kellett a küldöttgyűlésnek döntenie a BEAC Nonprofit Kft. megalapításáról, amelynek célja és feladat az Nb I.-es, profi csapat üzemeltetése és működtetése lesz. A Kft. alapítója és tulajdonosa a BEAC.
Ezt követően az BEAC Felügyelő Bizottsága által elfogadásra ajánlott pénzügyi beszámolókról szavaztak sikeresen a megjelent küldöttek, melyet a BEAC elnökségének részleges tisztújítása követett. A négy éves mandátum lejárta előtt három EHÖK delegált elnökségi tag jelezte, hogy már nem tudják ellátni feladataikat, így az ő helyükre – az ELTE EHÖK elnökségének javaslatára – egyhangúan választották meg az ELTE PPK-ról Kövecses Grétát, a TáTK-ról Hegedűs Dánielt és a TTK-ról Székely Gellértet.
Végezetül a BEAC elnöksége által elfogadásra ajánlott 2015. évi költségvetést fogadta el a BEAC küldöttgyűlése, amelyből arra lehet következtetni, hogy a klub húsz szakosztály folytatja azt a fejlődést, ami az előző öt-hat évben megkezdődött.