ELTE-s sikerek a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sakkbajnokságon
Az ELTE képviseletében ismét a BEAC és a Barcza Gedeon SC rendezhette meg a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sakkbajnokságot november 11. és 13. között. Csapatversenyben az ELTE-BEAC ezüstérmet szerzett, Kormos Ádám matematika szakos hallgatónk pedig egyéniben is bronzéremmel zárta a magas színvonalú, a megszokottnál jóval erősebb mezőnnyel felálló versenyt. Kormos e mellett a főiskolai válogatott tagjaként is lehetőséget kapott, hogy a nálunk vendégeskedő szerb főiskolai válogatottal szemben képviselje Magyarországot. BEAC-os versenyzőink közül To Nhat Minh az ifjúsági válogatottban játszhatott.
A szokottnál jóval erősebb mezőnnyel - négy nemzetközi címviselő, további tizenegy mesterjelölt és tucatnyi felsőoktatási intézmény részvételével – rajtolt el az ide Egyetemi és Főiskolai Sakkbajnokság, melynek a Magyar Sakkszövetség adott otthont. A legtöbb versenyzőt indító két egyetem egyike az ELTE volt. Csapatunk tagjai: Ádám György Jr. (ELTE TTK), Kormos Ádám (ELTE TTK), Nováky Csaba (ELTE TTK), Szabó Péter és Szepes Tamás. Csapatban a második helyet szereztük meg (eredményük alapján a három legjobb Kormos Ádám, Szepes Tamás és holtversenyben, pontértékeléssel Ádám György részvételével).
Egyéniben kiemelkedett Kormos Ádám teljesítménye, aki az összetett harmadik hely mellett a főiskolai válogatott tagja címmel is büszkélkedhet, és így képviselhette hazánkat a nálunk vendégeskedő szerb válogatottal szemben, ahol sajnos egy négyórás hatalmas csata során végül alulmaradt.
Nagyszerűen szerepelt a BEAC hölgyversenyzője, Dvornitzky Bea, aki a nagyon erős női mezőnyben az utolsó fordulóig esélyes volt a győzelemre is. Sajnos ott vesztett, és de így is értékszámának megfelelő elvárását jelentősen túlteljesítette a negyedik hellyel is. Fiatal és tehetséges versenyzőnk, To Nhat Minh az ifjúsági válogatottban képviselte a BEAC-ot.
A rendezvényen jelen volt dr. Kiss Ádám, az ELTE professzora és a BEAC elnöke, aki megtekintette a válogatott mérkőzését, és a szerb csapat vezetőjével nemcsak a sakkesemények jövőjéről egyeztetett, hanem más sportágak számára is egyengette a kapcsolatépítés lehetőségét.
A szerb vendégcsapat számára különböző programokat szerveztünk, hogy megismerkedhessenek hazánk kulturális és történeti értékeivel. Elsétáltunk közösen a Magyar Parlamenthez, megtekintettük a Budai Várat és a Hadtörténeti Múzeumot is. E mellett természetesen több találkozót szerveztünk számukra a MEFS, a BEAC és a BGSC vezetőivel. A szerb válogatott nagy csatában ugyan, de mind ifjúsági, mind felnőtt válogatott csapatunkat legyőzte. Csapataink egyetlen győzelmét Mihók Olivér nemzetközi mester szerezte.
A mérkőzéseket Magyarország legismertebb versenybírója Fazekas György vezette. A versenyen megjelentek Frenkl Szilvia és dr. Kántor Sándor a MEFS képviseletében, Korpics Zsolt a Magyar Sakkszövetség főtitkára, dr. Kiss Ádám és Ősz Gábor a BEAC és a Barcza elnökei, valamint érdeklődőként több neves sakkozó nézte meg az eseményeket.
Eredmények
Női egyéni:
1. Dudás Eszter – női fide mester (Corvinus Egyetem)
Férfi egyéni:
1. Gergácz Attila – nemzetközi mester (Debreceni Egyetem)
2. Pataki Győző – nemzetközi mester (Eötvös József Főiskola)
3. Kormos Ádám (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Csapat:
1. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2. Eötvös Loránd Tudományegyetem
3. Szegedi Tudományegyetem