Tri mefob webre

ELTE-címeres magyar zászló a pekingi Triatlon Világbajnokságon

2011. 09. 17.
Tri mefob webre

Torma Noémi, az ELTE-BEAC Polythlon sportolója, az ELTE PPK doktorandusza korosztályos 16. helyen végzett a szeptember 11-i Triatlon vb-n. Noémi a hazai Triatlon Amatőr Kupán vívta ki a pekingi indulás jogát, ehhez nem kellett mást tennie, mint részt venni a versenysorozat legalább öt állomásán, a többit pedig a szerencsére bízni…

Miután megismerkedett a várossal, a pályával és a magyar csapat tagjaival, ELTE-s versenyzőnk a megmérettetés napján hajnalban kelt, hogy mindent tökéletesen előkészítsen a reggel fél hétkor rajtoló futamra. A jól időzített bemelegítés után a több mint 50 fős mezőny neki is vághatott az olimpiai távnak (1500 m úszás, 40 km kerékpár, 10 km futás).

„A rajt meglehetősen simára sikerült. Nem volt verekedés az elején, gyorsan két nagyobb csapatra oszlottunk, és nyugtáztam, hogy nincs itt semmi baj, egész jól haladok a mezőnnyel.”– emlékszik vissza a verseny első pillanataira Noémi. A másfél kilométernyi tempózás után már volt is minek örülni: „Elég sokat kellett futni a depóig, de Zsolt (a magyar csapat egyik tagja – T.Sz.)épp ott állt a pálya mellett, így nem csak szurkolást kaptam, de azt is megtudtam, hogy a 10. hely környékén vagyok, ami elég jól csengett, és nagy motivációt adott.” Az úszás valójában olyan jól ment hallgatótársunknak, hogy itt még a végül ötödik helyen záró lányt is megelőzte két perccel.

Ezután jött a valódi kihívás, a kemény emelkedőkkel megspékelt bringapálya. „A bicó egy meredek lejtővel kezdődött, aztán rövid egyenes, de hamar szembe kellett néznünk a pálya ’szépségeivel’. Hosszú, sunyi emelkedő, rövidebb, meredek dombok, volt minden, amitől éghet az ember combizma rendesen. Szerencsére tudtam mire számítsak, sokat segített, hogy előzőleg végigjártuk a pályát.” Noémi óriásit küzdve végig fennmaradt a kerékpáron, holott a nagyobb dombokon sokan már tolták a bringát. Végül biztató időt ment, mindössze negyed órával maradt el a legjobbtól.

Bár az emelkedőket futva sem volt egyszerűbb teljesíteni, mint tekerve, az a plusz, amit a közönség előtt elhaladás élménye jelentett, talán még a sportpszichológia képzésre jelentkező hallgatót is meglepte. „A depóból kifutva egy kb. 800 méteres szakaszt tettünk meg a lelátók előtt, ami nagyon nagy élmény volt. A szép idő miatt sokan kijöttek szurkolni, így igazi VB hangulat uralkodott.” A célban szorító csapattársak mellett egy különleges magyar zászló kezeskedett arról, hogy a versenyt befejezők az itthon maradottakra is gondoljanak egy kicsit. „Kézzel készült a festése, közepén az ELTE címerével. Tavaly (a budapesti Triatlon VB-n – T.Sz.)rengeteg kézben megfordult, hiszen igyekeztük megoldani, hogy a csapatom, az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub tagjai mind ezzel futhassanak át a célvonalon. Idén én ezt ismét megtehettem. Felejthetetlen élmény volt. A célba érve gyorsan felpillantottam az órára, ami szerint 2óra 48perc környékén érkeztem be. A pályaviszonyokat ismerve ennél legalább 5 perccel rosszabbra számítottam, így elégedetten feküdtem a masszőrök kezei alá.”

„Lányok, ha jövőre is lesz ilyen sorsolás, csináljátok meg az öt versenyt! Én meg fogom!”– üzente Noémi klubtársainak még a hazafelé tartó repülőről. Noémi történetének üzenete azonban nemcsak a Polythlonosokhoz, nemcsak a triatlonistákhoz, hanem minden amatőr sportolóhoz, sőt, a rendszeres mozgással éppen csak kacérkodókhoz is szól. Ha elég kitartóan küzdesz, bizony bármi megtörténhet. Egy szép napon még egy távolkeleti világversenyen is találhatod magad!

Tedd meg az első lépést! Jelentkezz vezetőedzőnknél, Kis Gyulánál, és csatlakozz az ELTE-BEAC Polythlon csapatához!

Elérhetőségek:
e-mail: [email protected]
tel.: 06/30 371-6771

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech