Elkezdődött a polefitness versenyszezon: Pole Artistic Hungary 2019 (és egy kis Spartan)
Március 23-án rendezték meg a Pole Artistic Hungary 2019 versenyt, ahol klubunkat három kategóriában hat versenyzőnk képviselte!
Szerencsére annyi rúd verseny van manapság Magyarországon, és annyi lelkes BEAC-os rudas, hogy sosem unatkozik szakosztályunk. Amint vége az egyik eredményhirdetésének, már a következő megmérettetés nevezési határidejét kell figyelni, illetve tervezni az újabb koreográfiákat.
2019. március 23-án rendezték meg a Pole Artistic Hungary 2019 versenyt, melyet több külföldi induló, nemzetközi zsűri és erős mezőny jellemez évek óta. A BEAC-ot ezúttal hatan képviselték három kategóriában. Farkas Lilla és Sárai Tícia tanítványai hónapok óta készültek, idén is szorosan együttműködve a gödöllői Catwalk Ironairbase stúdióval, ahonnan további három induló egészítette ki a csapatot.
Sokat jelentett ez a verseny az Ivancsó Viktória - Pintér Vivien duónknak, hiszen mindketten komoly sérülések után tértek vissza a színpadra. Korábban mindketten többször is indultak egyéni kategóriában, aztán idővel a duó is elkezdte érdekelni őket, hiszen rengeteget lehet fejlődni a páros műfajban, ráadásul ez nagyon látványos része a versenyeknek. Elmondásuk szerint mostanra sikerült megtalálniuk a tökéletes duó-partnert és nagyon jól kiegészítik egymást. Sajnos végül a kategóriájukba nem érkezett érvényes nevezés, illetve visszalépett, aki korábban jelentkezett, vagyis a versenyen csak „önmagukkal versenyeztek”, és automatikusan az első helyre kerültek, de így is hatalmas élmény volt számukra a felkészülés és a visszatérés.
„Sajnos az utóbbi időben mindketten több sérülést szereztünk, ezek közül a legjelentősebb a combsérülésünk volt, ami egy év edzésből és versenyzésből való szinte teljes kiesést jelentett – mesélte Ivancsó Viki. Testileg és lelkileg egyaránt fájdalmas időszakot éltünk át, de még jobban összehozott minket. Ez ihlette a koreográfiánkat is; a sérüléssel járó fájdalmat, majd az egymásra találást és a felépülést jelenítettük meg a színpadon.”
„Amikor megsérültem, és orvostól orvosig jártam, az egyikük azt mondta, hogy abba kell hagynom a rudazást – vette át a szót Pintér Vivi, aki korábban Gödöllőn edzett, majd a BEAC-on találta meg a tökéletes duó-partnert. – Rettentően elkeseredtem, mivel elképzelni sem tudtam, hogy az egyetlen sportot, amit igazán szeretek, ne folytassam. A verseny előtt mondogattuk egymásnak, hogy csak nehogy elfelejtsünk mosolyogni, de erre semmi szükség nem volt, ugyanis annyira élveztük az egész produkciót, hogy önkéntelenül végig fülig ért a szánk a vidám részeknél.”
„A verseny hetében derült ki, hogy a lányok ellenfele visszalépett, így egyedül maradtak a kategóriában. Sajnáltuk az utolsó pillanatban jött információt, mert ha csak egy héttel korábban jön, kibővítettük volna a zenét és a koreográfiát, és bátran indultak volna magasabb kategóriában is. A tudásuk megvan hozzá, csak sokat kihagytak a sérülés miatt és mégiscsak ez volt életük első versenye a duó kategóriában. Ugyanakkor nagyon jól sikerült a produkció, még soha nem láttam őket ennyire élvezni a színpadot. Ráadásul magas pontszámuk a harmadik legjobb pontszám a duók között (amatőr, semi-pro és elit duók együttvéve), így sokkal többet ér az az amatőr kategória aranyérem is” – egészítette ki a történetet Farkas Lilla szakosztályvezető.
Pásku Andrea egy év alatt harmadik versenyén állt színpadra, mindig egyre magasabb kategóriában, és ezúttal is megidézte klasszikus balett múltját: spicc cipőben mutatta be koreográfiáját az amatőrök tizennyolc magyar és külföldi indulót egyaránt felsorakoztató mezőnyében. Ezúton is gratulálunk a fantasztikus 5. helyéhez, ráadásul csak néhány ponttal maradt le a dobogóról.
Ebben a kategóriában indult Kocsis Dorottya és Farkas Borbála is, utóbbinak ez volt élete első versenye, egyből ebben az erős, magas szintű tudást igénylő kategóriában.
A haladók között Nagy Barbara indult, két évvel kezdő kategóriás bemutatkozása után. A lányok pár hónap alatt készültek fel erre a nemzetközi versenyre, ehhez számos új, nehéz trükköt sajátítottak el, és mindannyian rengeteget fejlődtek előadó művészet terén is.
Gratulálunk továbbá edzőink másik műhelyének, a gödöllői Catwalk stúdió versenyzőinek, Jaszper Bernadett profi classic aranyérméhez, valamint Botlik Renáta és Fábián Réka szerepléséhez!
Ahogy pedig beharangoztuk, a csapat máris a következő versenyre készíti a nevezési anyagokat, több sportolónk is élete első rudas megmérettetésére készül, így reméljük, rekord létszámmal képviselik majd a BEAC-ot a már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő zalaegerszegi Restart rúdsport versenyen. Addig pedig ott keresik az újabb kihívásokat, ahol lehet – edzőnk, Farkas Lilla és tanulónk, Kőfalvi Melinda március 31-én a nagykanizsai Spartan Sprinten vett részt és bizonyította, hogy a rúdfitnesz még ehhez a különleges megmérettetéshez is kiváló alapot szolgáltat izomerő és állóképesség terén egyaránt.