Noi futsal 1

Egyetlen kapott góllal nyerték meg a szekszárdiak az ELTE-BEAC Futsal Kupát!

2017. 09. 12.
Noi futsal 1

Csak a címvédő hajdúböszörményeik tudták bevenni a későbbi tornagyőztes Agenta Girls kapuját. Női futsalosaink házigazdaként a 4. helyen végeztek a BEAC Sportcsarnokban pályára lépő nívós mezőnyben.

Az ELTE-BEAC Kupa soron következő játéknapján a nőké volt a parkett a BEAC csarnokban. A napot az előző héthez hasonlóan ismét az A csoport nyitotta, ahol a Szekszárd esélyeshez méltóan kezdte a menetelést, és kapott gól nélkül lépett át másodosztályú ellenfelein. Az Atomerőmű az utolsó pillanatban csatlakozott a torna mezőnyéhez, ám a másodosztály újoncának még sok tanulnivalója van, azonban lelkesedésükről és kitartásukról sok csapat példát vehetne. Az előzetes esélyekhez mérten a továbbjutás az utolsó találkozón dőlt el az ELTE-BEAC és a KRSE között. A sok hiányzóval játszó hazaiak jól sáfárkodtak a helyzeteikkel, pedig a kék mezesek több alkalommal is eldönthették volna a találkozót a javukra. Horváth és Helly találatának köszönhetően az ELTE-BEAC várhatta a B vagy a C csoport első helyezettjét a középdöntőben.

A B jelű kvartettben két NB2-es élcsapat mellett a nagypályás BVSC és az NB1 egyik legjobb csapata a BrandMission Tolna-Mözs kapott helyet. A BVSC érdekes színfoltja volt a tornának, egyedüli nagypályás csapatként indultak a tapasztalt futsal csapatok között, ahol a mérkőzések nagy részében helytálltak, és fiatal kapusuk pedig nagy jövő előtt áll, hiszen kifogott a rutinos futsalosokon több alkalommal is. A Tolna dolgát a csoportban egyedül a Rubeola tudta megnehezíteni, akiknek mindössze két percen múlott a bravúr, de véleményünk szerint a döntetlent is elfogadták volna a mérkőzés előtt. A kék-fehérek így is csoportelsőként jutottak tovább, a második hely sorsa pedig a TFSE – Csömör meccsen dőlt el. A sárga feketék egy nagy védelmi hiba után, megszerezték a vezetést, azonban a tesiseknek csak az egyenlítésre futotta, ami pedig a kiesésüket jelentette. Azonban úgy tippeljük, hogy a TFSE – Kelen házasság az NB2-ben majd meghozza gyümölcsét.

A B csoporttal párhuzamosan futó C csoport is nagy izgalmakat tartogatott. A Hajdúböszörmény gálázott, és gólparádéval abszolválta csoportját, amivel idén is bejelentkezett a kupáért. A csikócsapattal érkező ETO igaz szoros meccset játszott a HTE-vel, azonban kínos vereséget szenvedett az utolsó meccsen a Szegedtől, ami majdnem a kiesésüket jelentette. A PAFC újoncként várta az ELTE-BEAC Futsal Kupát, de rögtön az második mérkőzésükön meg is lepték a St. Mihályt, és értékes 2-1 győzelmet arattak. Továbbjutásuk a HTE elleni vereségen ment el, de úgy gondoljuk, hogy csapatuk sokat fejlődött a tavalyi szezon óta és idén több meglepetést is okozhatnak a nyugati csoportban. Végül a csoportból a ’Böszi mellett az ETO juthatott a legjobb hatba, jobb gólkülönbségének köszönhetően.

A középdöntőben a Csömör ismét közel állt a bravúrhoz, a Szekszárd ellen. A sárga feketék nehezen lendültek a hosszú pihenő után játékba, és temérdek helyzetet hagytak ki. A meccset végül Fábián Rebeka gólja döntötte el, az NB1-es élcsapat javára. A Tolna már könnyebben lépett át soros ellenfelén, az ETO-n, ám a győriek minden dicséretet megérdemelnek, hiszen fiatal keretük a nehéz meccseken is helyt állt a tornán. Külön említést érdemel Kardos teljesítménye, aki duplázni tudod Kolok mesterék ellen. Az utolsó középdöntőt a megfogyatkozó hazaiak játszották a címvédő HTE ellen. A mérkőzésen sima „vendég” siker született. A meccset Pfundtner Vivien sérülése árnyékolta be, aki térdszalag sérülés szenvedett az utolsó percekben. Itt kívánnánk jobbulást és kitartást számára.

A hármasdöntő hihetetlen izgalmakat hozott az NB I.-es élmenők között. A Tolna és a Szekszárd nem bírt egymással, és egy 0-0 döntetlennel kellett megelégednie a csapatoknak. A Tolna duplázott és egy kiváló találkozón mindössze egy góllal sikerült felülmúlnia a Böszörményt. A győztes találatot a csapatkapitánya, Varga Adél szerezte, ám a meccs hőse egyértelműen az ihletett formában védő Ősz Csenge volt. Így a kupa sorsáról a Szekszárd-HTE meccs döntött. A találkozón 2-0-ra elhúztak Horváth Katáék, ám a HTE szépített, sőt egészen az utolsó másodpercig esélyük nyílt a pontszerzésre. Igaz, a végső sorrenden ez nem sokat változtatott volna. A tornát a Szekszárd nyerte, második helyen a Tolna végzett, a harmadik hely pedig a 2016-os győztesé a Hajdúböszörményé lett.

1. Agenta Girls Szekszárd
2. BrandMission Tolna-Mözs
3. HTE
4. ETO Futsal Club
4. ELTE-BEAC
4. Rubeola FC Csömör

Gólkirály: Pádár Anita (HTE)
Legjobb játékos: Beke Adrienn (Agenta Girls Szekszárd)
Legjobb kapus: Ősz Csenge (BrandMission Tolna-Mözs)

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech