Egy ELTE-s sportoló Brazíliában
Az első hat közé vágyik egyetemünk hallgatója, Kovács Zsófia a Triatlon Egyetemi Világbajnokságon, aki mellett Dudás Eszter képviseli még hazánkat az április 20-ai világeseményen Brazíliavárosban.
Április 20-án Brazíliavárosban tartják a Triatlon Egyetemi Világbajnokságot, amelyet kétévente rendeznek meg. Két magyar induló is lesz a közel 120 fős mezőnyben, hazánkat Dudás Eszter és Kovács Zsófia (ELTE) képviseli a világversenyen. A versenyzőknek az 1500 méter úszásból, 40 km kerékpározásból, valamint 10 km futásból álló olimpiai távon kell majd bizonyítaniuk. Kovács Zsófiának az első 6 közé kerülés a cél.
Született: 1988. Gyöngyös
Klub: Budaörsi Triatlon Klub
Legjobb eredményei: U23 Világbajnokság 2. hely, Világkupa 5. hely, Európa-bajnoki 7. hely, Junior Európa -bajnoki ezüstérmes
Korábbi EVB szereplés: 2008, Erdek, 21. hely
Tanulmányok: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának 5. éves hallgatója
„9 évesen kezdtem triatlonozni, 2004. óta vagyok a válogatott keret, 2010. óta pedig az olimpiai keret tagja. Legerősebb számom a futás. Idén Brazíliavárosban szeretnék ott lenni az első 6 között.”