Dobogósok az ELTE-BEAC Gepárdjai az Ultrabalatonon
Soha nem látott sikert ért el az ELTE-BEAC Polythlon a június 25-26-i Ultrabalaton váltó futóversenyen! A Sashegyi Gepárdok férfi és női váltója is bronzérmet szerzett a 212 km-es megmérettetésen. A Balatont körbefutó, Tihanytól Tihanyig tartó távot fiaink és lányaink 5 fős csapatokban abszolválták, a versenyzők között az ELTE négy karának hallgatói képviseltették magukat.
A hagyományosan délben rajtoló verseny másnap hajnalban/délelőtt ért véget az 5 fős váltók számára. Az Ultrabalatonon a csapattagok tetszőlegesen oszthatják fel maguk között a távot, a váltópontokhoz való eljutást pedig egyénileg kell megoldaniuk. Az erőnléten és a kitartáson túl tehát a csapategység és a megfelelő taktika is nélkülözhetetlen a jó eredményhez.
Az ELTE-BEAC Sashegyi Gepárdok férfi csapatának tagjai - Beda Szabolcs, Dorner László (PPK), Makár László, Szabó Gábor (TTK), Varga Dániel (PPK) – kezdetben 8-12 km-enként váltották egymást, majd, miután a verseny 2/3-a környéként sikerült megszökniük az addigi üldöző Boonga-Mobil váltójától, 5 km-es szakaszokra rövidítették a futásokat. Végül 13 óra 4 perc 52 mp-es idővel a harmadik helyen zárták a versenyt. „Jól működött a csapat, nagyon összehangoltan versenyeztünk. Mindenki a maximumot hozta ki magából, így fel sem merült, hogy azt méricskéljük, ki fut a leggyengébben, vagy hol hány másodperc úszik el. Igazi csapatot alkottunk, ahol mindenki buzdította és segítette a másikat. Rendkívüli élmény volt ezt edzőként megtapasztalni, a futóteljesítményekről így nem is tudok igazi bírálatot adni” – nyilatkozta Szabó Gábor, a Gepárdok edzője.
Az ELTE-BEAC Sashegyi Gepárdinák – Fischer Anita, Galanics Mariann (IK), Khell Róza (TTK), Korenovszkij Júlia, Szojka Szilvia (BTK) - 17 óra 22 perc 41 mp-vel bronzérmesek lettek a nem túl népes női mezőnyben, teljesítményük értékét talán jobban jelzi, hogy a 201 beérkezett váltó közül 38-ként (!) értek célba, maguk mögé utasítva a férfi csapatok nagyobbik részét is.
Az őszi maratonokig hátralevő hónapokban némileg szegényesebb lesz a futóversenyek palettája, ami a hosszútávfutás minden szerelmesének remek alkalmat biztosít a felkészülésre. Izgalmakban azért addig sem lesz hiány, július 9-én Szabó Gábor az írországi Terepfutó Világbajnokságon képviseli csapatunkat és Magyarországot. Szorítsunk neki együtt!