Csúcsos

Csúcs ez a Sárga Teljesítménytúra!

2014. 05. 06.
Csúcsos

Napsütéssel, jó hangulatban, rekordszámú, több mint ezer indulóval zajlott le az ELTE-BEAC szervezésében az idei Sárga Teljesítménytúra április 30-a és május 1-je között.

Természetjárás: Négyszámjegyű induló az ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztályának legmozgalmasabb rendezvényén! Budapest közeli fantasztikus tájakon kanyargó kaland várt a 8. Sárga Teljesítménytúra több mint ezer fős mezőnyére április 30-a és május 1-je között. Idén 6 különböző táv közül választhattak a természet szerelmesei: a már bevált 70, 50, 40, 20, 18 km-es szakasz mellett az újonnan bevezetett 10 kilométeres etap is nagy sikernek örvendett. Az Esztergom és Budaörs közötti távok széles választéka lehetőséget ad, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő távot.

regesekTöbb mint félszáz lelkes ELTE-BEAC tag működött közre az idei túra szervezésében, amely az előző évihez hasonlóan a Budapest Kupa mellett csatlakozott a HÖOK és a MEFS által meghirdetett SportPont Programhoz is: a hallgatókat szeretné rendszeres mozgásra motiválni egy pontgyűjtő játék segítségével. Ez a szervezői törekvés kifejezetten sikeresnek bizonyult, ugyanis közel 100 egyetemi oktatónk és hallgatónk, valamint más szakosztályokban sportoló BEAC-os tört a csúcsra. A Sárga Teljesítménytúrán az egyetem vezetőségét dr. Bárdos György, az ELTE Sportintézetének igazgatója, a természetjáró szakosztály tanárelnöke képviselte, aki az ELTE-s VIP csapat tagjaként a 18-as távot teljesítette feleségével együtt - idén már 3. alkalommal.

A túra a töretlen népszerűségre való tekintettel jövőre is megrendezésre kerül április 30-a és május 1-je között.

Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.675999252446114.1073741872.177261942319850&type=1

Körkép a hétvége további ELTE-BEAC-os mérkőzéseiről, eredményekről:

Evezés: Óriási érdeklődés, valamint győri és szegedi siker a Dunai Regattán! A szervező Antall József Tudásközpont tájékoztatása szerint összesen mintegy 10-15 ezer néző kísérte figyelemmel Budapest egyik legnagyobb május 1-jei rendezvényét. A főprogramot adó vizes események során kétféle versenyszámban lehetett indulni: a nyolcasokba hivatásos evezősök, míg a sárkányhajók lapátosai közé amatőrök jelentkezhettek. A tavalyihoz képest az idei viadal két magyar, illetve három külföldi egyetemmel bővült.

Egyetemünk, az ELTE csapata mellett a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem illetve a Pécsi Tudományegyetem hallgatói is vízre szálltak. Sőt a visegrádi országok EU-csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából az evezős futamok idén kiegészültek a V4-es futammal, így a megméretésen cseh, lengyel és szlovák egyetemek csapatai is részt vettek. Az első evezős megmérettetésen egyetemünk csapata a második helyen jutott a döntőbe, így a hagyományos budapesti egyetemek Regattáját egy szépen csillogó ezüstéremmel zártuk! A fináléban aztán a győri Széchenyi Egyetem versenyzői bizonyultak a leggyorsabbnak, a Rába-partiak a cseh alakulatot, a Corvinus-t és a mieinket utasították maguk mögé.

Az ELTE Online részletes tudósítását itt olvashatjátok!

Női kosárlabda:

(Amatőr Női NB I. rájátszás) ELTE-BEAC Újbuda – TFSE 36-54 (22-22, 9-12, 2-6, 3-14)

Férfi kosárlabda: Újabb meccsel került közelebb a bajnoki 3. helyhez a MEFOB-bronzos férfi kosárcsapat! Az NB II. Közép csoportjának legutóbbi fordulójában hazai pályán fogadtuk a listavezető BC Csepel II. csapatát, és Szabari Krisztiánék nehéz mérkőzésre számítottak, mivel eddig sohasem tudták őket megverni - se hazai pályán, se idegenben. A találkozó elején ellenfelünk elég korán belőtte magát, nagyon jól dobálták a duplákat és a mieink csak látótávolságon belül tudtak maradni. A második félidőre srácaink rendezték soraikat védekezésben, így csapat szinten sikerült megfordítaniuk az eredményt. Fiainkra még 3 mérkőzés vár a bajnokságban és jó eséllyel pályáznak a dobogós helyezések egyikére.

(NB II. Közép csoport) ELTE-BEAC BC Csepel II. 87-83 (23-26, 15-22, 24-13, 25-22)

Férfi kézilabda:

(Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC Pénzügyőr SE II. 32:22 (13:13)

Női futsal:

(NB I. alsóági rájátszás) ELTE-BEAC – BME Futsal Club Pro 1-6

Férfi futsal:

(NB II. Közép csoport rájátszás) Ózd Városi SE – ELTE-BEAC 8-7

Nagypályás labdarúgás:

(BLASZ IV.) ELTE-BEAC II. – Unione II. 0-3

Férfi röplabda:

(Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC Zrínyi SE 3:1 (26:24; 22:25; 25:20; 25:17)

ELTE-BEAC MAFC Kármán 0:3 - játék nélkül

Férfi vízilabda:

(Budapest Bajnokság) RETR-O-SC ELTE 9-6 (2-1; 1-1; 3-2; 3-2)

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech