Csere Gáspár bronzérmes 10 000 méteren!
A BEAC kitűnő hosszútávfutója, Csere Gáspár kitartó, egyenletes iramú futással (31:09,23 perces idővel) a harmadik helyen ért célba a Magyar Köztársaság 10 000 méteres Országos Bajnokságán, az utánpótlás korúak között. A Bajnokság keretében megrendezett 2000 méteres gyermekversenyen, a 10 évesek futamában Gremsperger Emma első, míg Kaed Nóra második helyen végzett.
A tegnapi napon, április 30-án megrendezett 10 000 m-es OB mindenképpen az év egyik legfontosabb célkitűzése volt számomra, hiszen már a téli alapozásom is részben a 10 000 méterre való felkészülés jegyében telt. A sikeres márciusi elő versenyek, majd a Vivicittá Félmaratonon szerzett győzelmem mind biztatóan hatottak, ezért éreztem, hogy alkalmas lehetek egy igazán jó 10 km-es idő megfutására.
A kitűzött céloknak szinte tökéletesen sikerült megfelelnem, úgy gondolom, nagyszerű eredményt értem el. Nagy boldogsággal tölt el a tegnapi szereplésem, amit több szinten is különleges sikerélménynek tartok. Egyfelől a 31:08-as időeredményemnek, valamint az ezzel elért abszolút 6. és U23-as 3. helyemnek örülök. Másfelől pedig komoly áttörést jelentett számomra ez a futás. Hála Istennek, sikerült pályán is véghezvinnem azt, ami idáig csak az utcán adatott meg nekem. A táv felénél ugyanis a hamar jövő fáradtság miatt komoly küzdelmekkel kellett szembe néznem. Hálás vagyok, hogy nem adtam fel, hanem sikerült megújulnom friss erővel, ami az utolsó méterekig elkísért engem. Végig egyedül futottam, de ez nem zavart. A körök viszonylag gyorsan teltek, próbáltam a hátralévő méterek súlyával nem törődni. Az utolsó 4 km-em egy csoda volt. Kevés erőm maradt, mégis annyira „beleástam” magamat a futásba, hogy a végén egyszerűen „megettem” a maradék távot, szinte repültem. Egy kissé azért lassultam, de nem vészes: Az első 5 km-em 15:25, a második 15:43 lett.
Összességében tehát nagyon boldog vagyok. Jó érzés volt a sikeres közdelem után még a dobogóra is felállni!
Csere Gáspár