Ica

Bíró Icára tombolt az ELTE az Éjszakai Sporton!

2014. 12. 16.
Ica

A szőke fitneszguru jelenléte hozta leginkább lázba a résztvevőket az ELTE Éjszakai Sport idei felvonásán, amelyen az ELTE Online tudósítója is ott járt – sőt, sok sportágat ki is próbált.

Éjszakai Sport

A december 12-i dátum idén különleges helyet foglalt el az ELTE sportnaptárában: az immár hagyományosan megrendezésre kerülő Éjszakai Sportnap idén is a szorgalmi időszak utolsó estéjére esett – aminek hírére szorgalmasan özönlöttek is a BEAC csarnokába a mozgásra vágyó lelkes diákok.

Nem véletlen, hogy a rendezvény évről évre nagy tömegeket mozgat meg, hiszen ennyi sportolási lehetőséget ilyen rövid idő alatt máskor egészen biztosan nem lehet kipróbálni. A hangulatos esti körítés pedig már csak a hab a tortán!

A programban természetesen idén is helyet kaptak a legnépszerűbb csapatsportágak, így a foci, a kosár és a röplabda szerelmesei ezúttal is hódolhattak legkedvesebb szenvedélyüknek. Ahogy az egyre szélesebb körben ismertebbé váló kviddics rajongói is elégedetten csettinthettek: vérmérsékletének megfelelően néhány óra erejéig idén is bárkiből válhatott Harry Potter – vagy éppen Draco Malfoy.

További komoly izgalmakat hoztak az „egyéni” sportágak, ahol a küzdősportok, a spinning és a funkcionális tréning mellett olyan szemre is tetszetős eseményeket csodálhattak meg a BEAC csarnokába ellátogatók, mint az aerobik night keretében megkoreografált közös mozgás. A lányok ezúttal a korát meghazudtolóan fiatalos Bíró Ica vezényletére mozogtak, aki újfent bebizonyította, hogy anno nem véletlenül kapta a Metal Lady becenevet!

A sportéjszakáról készült beszámolót teljes részletességében az ELTE Online-on olvashatjátok el!

Végezetül íme egy kis képes kedvcsináló az idei ÉS-ről készült galéria formájában!

Kosárlabda:

fiu kosarasGyőzelemmel vettek revánsot férfi kosarasaink a szezon eddigi legnagyobb - és számukra legkellemetlenebb - meglepetésével záruló mérkőzéséért. Szokatlanul idegesen kezdtek mind a mieink, mind a BEAC Sportcsarnokába látogató NKE legjobbjai és ez a pontok számában is érezhetően megmutatkozott. Az első negyed középre erősen tartalékos csapatunk felvette a ritmust, átvette a meccs irányítását, sőt a a vezetést is a sérülés óta először pályára lépő Földi Márton jó játékának köszönhetően.

A nagyszünetig Varga Zsolt, Marjay Ádám duója diktálta a tempót és ezáltal csapatunk pontról pontra lépett el a fővárosi riválistól. A félidőre 7 pontos előnyre sikerült szert tennie a mieinknek, amely az odavágó forgatókönyvét ismerve egyáltalán nem számított életbiztosításnak. És valóban: Szakács Ádám és Balla Soma alaposan kivette részét az NKE felzárkózásából, majd egy hosszú hajrát indítva a záró játékrész közepére ismét magukhoz ragadták a vezetést. Fiaink azonban előszedték győztes énjüket és állva hagyták a negyed közepére elfáradó közszolgálatisokat. Az utolsó öt percet 9-2-es rohanással teljesítették Szabari Krisztián, majd a dudaszó pillanatára a különbség már 10 pont fölé kúszott. Jövő héten az egriek otthonában zárja az évet együttesünk - egy bravúrgyőzelemmel még a nyolc közé kerülés is elérhetővé közelségbe kerülhet.

(férfiak – MEFOB) ELTE-BEAC – NKE SE 73-61 (16-15, 23-17, 18-21, 16-8)

(férfiak – NB II. Közép B csoport) ELTE-BEAC – Toldy Vízivárosi Hódok 61-66 (15-21,16-15,9-17,21-13)

(férfiak – NB II. Közép B csoport) Közgáz "B"– ELTE-BEAC 94-92 (22-23, 23-26, 26-15, 23-28)

Négyes döntőbe jutottak Balogh Judit tanítványai a Hepp Kupában! Lányaink szombathelyi vendégszereplése az első félidőben igazán kiélezett összecsapást hozott: az azonos osztályban, de bajnoki pontjaikat a nyugati csoportban gyűjtögető lelkes hazaiak sokáig 10 pontos különbségen belül maradtak. A második felvonás hölgyeink örömjátékát hozta: mindkét negyedben sikerült legfeljebb 11 dobott ponton tartani a vasiak, miközben a mieink rendre 20 fölé jutottak. Az elődöntőben a sors azt az MTK Budapestet sodorta lányaink útjába, amelyik csapattal szemben egyetlen vereségét elszenvedték.

(nők – Hepp Kupa) SZoESE Sportiskola – ELTE-BEAC Újbuda 61-94 (18-24, 22-25, 11-22, 10-23)

(nők – Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – BEAC MAFC Újbuda KA 20-0 (nem jelent meg az ellenfél)

Futsal:

u20Sapkában-sálban, hajnali fagyban, a tanulástól meggyötörve, de meg nem törve érkezett U20-as együttesünk Félegyházára, ahol a csarnokban ideje korán rá kellett ébredniük, hogy ott sem fogadják őket barátságosabb körülmények. Első mérkőzésünkön rögvest a vendéglátókkal találkoztak fiaink. A végig kiegyenlített mérkőzésen mindkét fél vezetést tudott szerezni, mígnem igazságos pontosztozkodással ért véget a küzdelem. Mintegy 120 perces pihenőt követően a remek napot kifogó pécsi alakulattal nézett farkasszemet együttesünk: mindez a 12. percig kiválóan működött, amikor is elpislogtuk magunkat és megszerezte a vezetést a baranyai alakulat. Fogytán lévő erőnkből még az egyenlítésre futotta, ám ez az állapot nem tartott sokáig és a jó játékot bemutató baranyai együttes megérdemelten szerzett ötgólos győzelmet.

Búslakodásra azonban nem volt alkalmunk, hiszen a csoport éllovasa, a vecsési csapat, az előző mérkőzésen vereséget szenvedve, várta a kezdő sípszót! Ezen a találkozón érvényesült a papírforma: együttesünk védekezett, míg a Vecsés sorozatban vezette támadásait, akik a nagy nyomás eredményeképpen kétgólos vezetésre tettek szert az első félidőben. A meccs a szünetet követően is hasonló mederben csordogált, nem meglepő, hogy a jegyzőkönyv 5:1-es vecsési sikert rögzített. Egy szerzett pontunk ellenére a mezőny legjobb játékosa címére joggal pályázhatna kapusunk, Benkovits Márk, aki végig meccsben tartotta csapatunkat. Kár, hogy nem osztanak ilyen címet…

(férfiak U20 - NB II.) ELTE-BEAC – Félegyházi TSI 3-3

(férfiak U20 - NB II.) ELTE-BEAC – Szászvári SE-Fürge Nyuszi 1-6

(férfiak U20 - NB II.) ELTE-BEAC – Ferihegy Vecsés 1-5

(férfiak - NB II. Nyugati csoport) ELTE-BEAC – AC Villám 15-3

(férfiak U17 - NB II.) ELTE-BEAC – Kelen SC 6-7

(férfiak U17 - NB II.) ELTE-BEAC – KSK Limes 1-7

(férfiak U17 - NB II.) ELTE-BEAC – BME FC 5-2

Vízilabda:

polo

Keserű szájízzel zárták az őszi szezont pólósaink. A felsőházi rájátszás második fordulójában az OSC felnőtt csapata látta vendégül a mieinket a XI. kerületi Nyéki Imre Uszodában, és sajnos a kora délelőtti időpont nem hatott építően a mieink játékára. Fiaink sem fejben, sem fizikailag nem tudták felvenni a verseny az ellenféllel, akik a játék minden elemében jobban teljesítettek. Sőt, az első félidőben a mieinknek még az eredményjelző táblára sem sikerült felkerülniük, ugyanis a találkozón domináló OSC-sek 9-0-ra is vezettek. A folytatás már biztatóbb dolgokat hozott, ám ez már csak a két fél közötti különbség kozmetikázást szolgálta.

(Gyarmati Dezső Felnőtt Férfi Bajnokság) OSC felnőtt – ELTE Vízilabda DSK 17-6 (3-0, 6-0, 3-2, 5-4)

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech