IMG 20170708 125716

Az idei modern jazztánc-maraton sem múlt el izomláz és mosolyhegyek nélkül

2017. 07. 20.
IMG 20170708 125716

Izomláz és mosolyhegyek – táborozással és intenzív kurzussal készült az őszi fellépő- és versenyszezonra az ELTE Modern jazztánc társasága.

Táborozással és intenzív kurzussal hangolt az ELTE Modern jazztánc társulata a fellépő- és versenyszezonra!

Július első napjaiban Wéber Edi vezette tánccsoportunk Badacsonytomaj felé vette az irányt, ahol tetszetős környezetben kezdte meg a felkészülést a következő tanévre. Táncstílusok széles tárháza várt a lányokra, akik a fő tárgyak, úgy mint a klasszikus balett és a kortárstánc koreográfia mellett samba, hip-hop, gerincjóga, akrobatika és kontakt emelés foglalkozásokon vettek részt. Az edzőtábor ideje alatt a csapatépítés is az események fókuszában került: táborátívelő játékok és a Balaton közelségből származó kikapcsolódási lehetőségek fokozták az általános jó hangulatot.

Pillanatkép a badacsonytomaji táborból

Július 6-tól már a technikai elemek kerültek rivaldafénybe: négynapos táncmaraton várt táncos lábú társulatunkra az ELTE Mérnök utcai sporttelepén. Az érdeklődők többsége már hetekkel korábban fix nyári programjául könyvelte el a sorozatban ötödik nyáron megszervezett intenzív kurzust, ahol Wéber Edi művészeti vezetőnk, koreográfusunk és Pék Kriszti táncoktatónk, sportszervezőnk diktálta a ritmust. A megjelenők tudásszintjükhöz mérten fejleszthették képességeiket: középhaladó kortárs- és jazztánc mellett teljesen kezdő Latin Ladies' Style táncórák is szerepeltek a napirendben. A 33 résztvevőből majd' mindenki végigtáncolta az egész kurzust, sőt, a visszajelzéseik alapján nagyon jól érezték magukat és már a szeptemberi kezdést várják.

Ősztől te is tánccipőt ragadnál? Érdeklődés esetén kérjük, csatlakozz az ELTE Modern jazztánc csoporthoz, valamint írj e-mailt az eltejazztanc@gmail.com címre is!

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech Sportoló Nemzet