Triathlon

Az ELTE legkitartóbb szerelem-úszói a csapatdobogóért küzdenek

2011. 10. 16.
Triathlon

Október 14. és 16. között immár ötödik alkalommal húznak, szerencsés esetben még száraz fürdőruhát és úszósapkát a Dunaújvárosi Úszógálára benevezett csapatok úszóboldogjai és persze bolondjai.

A verseny célja a vízi sportok és az ezzel szoros kapcsolatban álló egészséges életmód népszerűsítése, lényege pedig a megszabott időkereten belül minél több hossz teljesítése, melyet a legalább 16, legfeljebb 20 főből álló csapat tagjai egymást váltva tesznek meg.

A 24 órás vagy hosszú távú vízi megmozdulások műfaja nem ismeretlen az ELTE sportolói számára. Ú;szóink már visszatérő vendégnek számítanak Dunaújvárosban, de ismertek a kistarcsai tanuszodában a téli időszak folyamán megrendezésre kerülő 24 óráson és a klasszikus hazai átúszásokon is. Az ELTE Polythlon csapata természetesen ezt a remek lehetőséget sem hagyhatja ki! Hiszen amellett, hogy a rendezvénynek karitatív célja, indíttatása is van (vörösiszap-katasztrófa károsultjainak támogatása), nem feledhetjük el az örök alapigazságot sem: aki az úszást szereti, rossz ember nem lehet… Mindezen felül a fizikális és mentális erőnlétet ilyen formában próbára tevő sportesemény első rangú felkészülés egy-egy Ironmanre, sprinttávú triatlon versenyre, de a kedvelt nyári átúszásokra is, melyekre egyetemünk vízszerelmesei egész évben kemény, ám családias hangulatú edzéseken készülnek.

A két évvel ezelőtti gálán 102,2 kilométerrel a 3. helyet sikerült megúszniuk a lányoknak és fiúknak. És bár az éjszakai, ragadós szemű vízbecsobbanás, majd egy enyhítő szauna, a közös alvás vagy legalábbis alváskísérletek, az első és az utolsó versenyző első és utolsó karcsapásainak látványa, élménye már önmagában elég jelentős közösségi- és sikerélmény, csapatunk tagjai idén is magas könyökkel és tökéletesre csiszolt lábmunkával (köszönet lelkes edzőinknek!) tempóznak majd az elérhető legnagyobb siker felé.

Ha te is az úszás szerelmese vagy és szeretnél egy nagyon jó hangulatú eseményen csatlakozni hozzánk, keresd vezetőedzőnket, Kis Gyulát!

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni Jooble BGA NEA