Ez már a harmadik versenyed volt. Milyen volt a felkészülés az előzőekhez képest?

Sokkal jobban élveztem, elmondani nem tudom mennyire magaménak éreztem a produkciót, ami egyrészt a koreográfiának, másrészt a haladó szintemnek volt köszönhető. Két évvel ezelőtt kezdtem el versenyezni, és sokkal messzebb vagyok, mint ahonnan akkor elindultam. Ez a felkészülési folyamat azért volt különleges, mert nem csak az edzéseken, de a hétköznapokban is motiváló volt: erőt, kitartást és a határaimat feszegető céltudatosságot adott. Azért is szeretem a versenyeket, mert nem csak fizikálisan fejlődöm rengeteget, hanem mentálisan is hozzáerősödöm a színpadi szerepléshez. A korábbi versenyek felkészülése alatt is hatalmas volt a fejlődési ugrás, viszont mindig volt bennem egy megmagyarázhatatlan kétely. Mi van ha ez meg az az elem nem sikerül?! Mi lesz ha elfelejtem a koreot?! A mostani versenyfelkészülésnél ilyeneken egyáltalán nem gondolkodtam. Megtanultam bízni magamban, hogy képes vagyok rá, és sokkal hamarabb kezdtem el felkészülni erre a versenyre.

Hogyan élted meg a versenyhajrát?

A magánéletemben nagyon sok dolog történt, ami megnehezítette, hogy a versenyre koncentrálhassak száz százalékban, ezért a verseny előtti hét, az utolsó két főpróba borzalmas volt. Nem tudtam, hogyan fogom végigvinni, mert egyszerűen nem bírtam kizárni a magánéleti problémáimat. Szombattól elkezdtem rákészülni arra, hogy abban a két napban csak a versenyre fogok koncentrálni. Így végül vasárnap csak a verseny volt a középpontban. A verseny napján éreztem egy kis hajrát, de ez alkalommal sokkal másabb volt, mert sokkal magabiztosabban, egyedül érkeztem a helyszínre és egyedül mentem el főpróbálni. Ezeket korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy én egyedül vigyem ezeket végig, büszke voltam magamra. Később az edzőm, Bernschütz Pálma is megérkezett, hatalmas erőt és harmóniát adott a jelenléte. Mindemellett vártam már, hogy színpadra léphessek, nem volt bennem olyan érzés, hogy legyek már túl rajta, és megkönnyebbült lehessek. Előadni szerettem volna, megmutatni mit alkottunk az elmúlt hónapokban.

A tanítványaid mennyire voltak támogatóak?

Amikor elkezdtem a versenyen gondolkodni, illetve amikor belefogtam a tényleges felkészülésbe, akkor még nem szóltam nekik. Október végén, az őszi szünet előtt jeleztem a tanítványoknak, hogy ismét versenyezni fogok, ők nagyon lelkesek és támogatóak voltak, nagyon örültek nekem. Néhányuk jelezte, hogy biztosan eljön majd megnézni, mert nagyon kíváncsiak rám. Végül több tanítvány is jelen volt a versenyen és online is írtak nekem, nem sokkal a színpadra lépésem előtt, hogy “hajráá Mercii!”. Az előadásom után és a versenyt követő edzésen sokan gratuláltak, nagyon cukik voltak, velem együtt örültek. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam tőlük.

Milyen érzés volt, amikor kihirdették, hogy nyertél?

Nem hittem el *nevet*. Erős volt a mezőny, nem számoltam azzal, hogy dobogós helyet érek majd el. Amikor bemondták a második helyezettet, aki egyébként balett táncos is, nagyon ügyes és rendkívül hajlékony, akkor azt gondoltam, hogy nem sok esélyem van. Végül kimondták nevem, én pedig csak néztem magam elé, majd arra eszméltem rá, hogy mindenki engem néz. Valaki mögöttem megszólalt, hogy “ez te vagy”. Teljesen elérzékenyültem. Meghatódtam, mert sokkal többet jelentett nekem ez az első hely, mint más gondolná. Ez volt életem első aranyérme. Nyilván mindenkinek hatalmas teljesítmény egy dobogós helyezés, de a karika számomra nem csak egy tömegsport. Sokkal több annál. Erősít, folyamatosan kihívások elé állít, magabiztosságot ad, és a nőiességem is megélhetem. A karika előtt nem volt semmiféle sportmúltam, nem vagyok extrém hajlékony sem. Felnőtt fejjel vágtam bele, hatalmas utat jártam be, hogy eljussak idáig. Amiken átmentem a versenyt megelőző hetekben és amilyen mentális állapotban érkeztem a helyszínre, még többet jelent nekem ez a győzelem.

Mi volt a koreográfia koncepciója, hogyan építettétek fel?

Szerettem volna kilépni a megszokottból, valami nem hétköznapit, valami különlegeset a színpadra vinni. Érdekelt a sellő tematika, azonban snassznak gondoltam. Egyszer a Spotify bedobta Tsar B Escalate című számát, és egyből egy szirén jutott eszembe róla. Egy szerepbe akartam bújni, kilépni a saját életemből és egy olyan misztikus és titkozatos, nem-minennapi-lény akartam lenni, mint amilyen egy szirén. Ezt a koncepciót teljesen a zenére építettük fel: misztikus és érdekes karakter, aki csábít, magával ragadó és fura. A dinamika kapott nagy hangsúlyt, rengeteg forgás, csavarodás jelenik meg a koreóban, spicc és flex váltakozása teszi még érdekesebbé az egészet.

Volt-e olyan elem, amelyet speciel a versenyre tanultál meg, vagy a jelenlegi tudásodból építkeztetek?

Több dinamikus és hajlékonysági elem is volt amúgy, amit a koreó miatt tanultam meg, például a könyökforgás, a keresztcsontról térdhajlatra zuhanás és a felső íves jade spárga. Számomra a legnehezebb a könyökforgás volt. A verseny előtt három héttel sikerült először egyedül, ezért nagyon bíztunk abban, hogy menni fog élesben is. A bizonytalanság ellenére sem vettük ki a koreóból, mert nagyon akartam ezt a forgást, minden áron benne akartam hagyni, valószínűleg az elhatározottságomnak és Pálmi motiválásának köszönhetően is sikerült a versenyen.

Említetted, hogy a mentális felkészülés volt a versenyzés egyik legnehezebb aspektusa. Volt-e olyan pillanat, amikor legszívesebben feladtad volna?

Nem, nem volt ilyen. Az előző versenyekkor volt már olyan érzésem, hogy én ezt most nem szeretném. Ennél a versenynél viszont elmondhatatlanul jól éreztem magam és vártam, hogy mikor jön végre a következő próba. Bejártam pluszba gyakorolni, rengeteg időm, energiám és pénzem is benne volt ebben a projektben, így nem voltak ilyen gondolataim. Viszont a magánéleti dolgok rengeteg energiát kivettek belőlem, így nem tudtam száz százalékosan ott lenni fejben a felkészülések során.

Te készítesz fel versenyre?

Igen. Idén készítettem fel először én is egy tanítványt a Pole Artistic Hungary-re, Kozma Dorinát, és ő is ért el helyezést, harmadik lett. Nagyon élveztem vele a felkészülést.

Mikor lesz a következő megmérettetés?

Most tavasszal nagyon sok verseny lesz, így most azokra készülök, ugyanezzel a koreóval, kicsit továbbfejlesztve. Reménykedem, hogy 2025-ben is megrendezésre kerül a Fővárosi Nagycirkuszban a Légtorna Fesztivál. A cirkusz varázslatos helyszíne miatt kicsit artistaként érezhetném magam. Lesznek még más versenyek is, és tervben van, hogy egy MALESZ (Magyar Levegősportok Szövetsége) versenyen is elinduljak, akár kvalifikációt is szerezzek. Ez még a jövő rejtélye.

Mit üzennél azoknak, akik hezitálnak a versenyzéssel kapcsolatban?

Ez az egész felkészülési folyamat nagyon sokat tud adni fizikailag és mentálisan is. Több stílusba, elembe és kombinációba is belekóstolhatsz. Feszegetheted a határaidat, sokszor meglepődsz majd, mert ilyenkor derül ki, hogy olyanra is képes vagy, amire nem is gondoltál volna. Beléd épül és a részeddé válik a koreó, szabadon megmutathatod mit tudsz. Türelemre és kitartásra tanít ez az időszak. Bátran vágjatok bele, csodás tapasztalás az egész versenyzés az elejétől a végéig!

>>videó<<

Innen is szívből gratulálunk Mercinek, és nagyon sok sikert kívánunk neki a továbbiakban!