Uszi

Arany után kapásból ezüst az úszó MEFOB-on

2014. 11. 25.
Uszi

Európa-bajnok hallgatónk, Kapás Boglárka rögvest bekezdett az éremhalmozásba élete első egyetemi bajnokságán. A régi időket idéző népes ELTE-s csapatunkból Bicskei Petra is feliratkozott a pontszerzők közé.

Úszás:

Régi időket idéző nagy létszámmal vett részt az ELTE csapata az év legnagyobb egyetemi úszóviadalán, amelyen olimpikonok és világbajnokságon is megfordult sportolók is vízbe szálltak. Egyetemünknek jelenleg nincs „saját” uszodája, ám a nehezített körülmények ellenére is 18(!) jó úszó képviselte egyetemünket a hétvégi rendezvényen.

Kapás Boglárka először indult ELTE-s hallgatóként ezen a bajnokságon és rögvest le is tette a névjegyét az egyetemi úszók között! 400 méteres gyorsúszásban 4:30,16 perces idővel ő csapott először a célba, míg az 50 méteres gyorsúszásban elért ezüstérme miatt sem kell szégyenkeznie. Rajta kívül még Bicskei Petra zárt pontszerző pozícióban: 200 méteres vegyesben elért 3:12,45 perces eredménye hatodik helyet ért.

Női vegyes váltónk is rajtkőhöz állt: a Csízi Judit, Gábos Vanda, Bicskei Petra, Arató Csilla összeállítású kvartett 6:02,23 perces teljesítményükkel tisztességesen helytállt, és megmutatták, hogy egyetemünk is ki tud állítani jó úszókból álló vegyes-váltó csapatot.

Hosszútávú célok a hosszútávon: 10x50 méteres intézményi váltóban is indult egyetemünk csapata és teljesítményükért nem is érheti szó a "ház elejét". Kis Gyula és Szűcs Attila csapatvezetők szerint ez a verseny remek alapjául szolgált egy nagyszámú ELTE-úszóbázis kiépítésében, amelynek tagjai a jövőben remélhetőleg mind versenyszámban képviselni tudják egyetemünket. Mindenesetre szépen fejlődik egyetemünkön a versenyszerű és hobbi úszás is, ezt hűen bizonyítja a folyamatosan növekvő létszám az edzéseken, versenyeken.

úszó_MEFOB_csapatkép

Úszócsapatunk tagjai

Somogyi Krisztián (TATK) - 50m gyors; Mezei Sándor (PPK) - 100m hát, 400m gyors(bronz); Pintér Luyi (TATK) - 100m gyors; Kapás Boglárka (PPK) - 50m gyors (ezüst), 400m gyors (arany); Kovács Zsuzsanna (TATK) - 50m gyors, 100m gyors; Gábos Vanda (PPK) - 50m gyors; Németh Zsófia (PPK) - 50m gyors

A 10x50 méteres intézményi váltó tagjai voltak

Szabó Katinka; Bari Nándor (PPK); Haraszin Edgár (TATK)

4x100 ffi váltó

Mezei Sándor - hát; Somogyi Krisztián - mell; Pintér Luyi - pillangó; Haraszin Edgár - gyors

Funkcionális körtréning:

trxTisztes helytállás a mélyvízben! Szakosztályunk nyolc fős különítménnyel (Horváth Fanni, Virág Tünde, Gölöncsér Dániel, Horváth Ákos, Répási Károly, Veres Dániel, Vida Norbert és Sárosi Tamás) indult el a Pasta Station Cross Challenge Open elnevezésű versenyen. Igazi mélyvíznek bizonyult ez a viadal sportolóink számára, akik alig két hónapja kezdtek bele az ilyen jellegű edzésekbe - egyesek szűk két hónapja fogtak először tárcsás súlyzót.

A versenyen három, úgynevezett wod (versenyszám) volt: az elsőben kettlebellekkel, a másodikban tárcsás súlyzóval és a saját testsúllyal kellett dolgozni. Az első két eredmény alapján jutott be 9 férfi és 9 nő az utolsó versenyszámba, ahol a nők airbikekkal, fa érfiak ergométerrel dolgoztak, majd a gyengébbik nem képviselői közel 70, a férfiaknál majdnem 130 kg-os traktorgumit kellett lapjáról lapjára görgetni, és végül a saját testsúllyal munkálkodni. Az első wodban BEAC-os részsikert hozott: a gyakorlatot Gölöncsér Dániel 3:15 perc alatt hajtotta végre. Szinte minden versenyzőnk javított az edzésidején, sőt, Vida Norbi majdnem egy percet faragott a legjobbjából. Ennek a remek rajtnak köszönhetően a férfiaknál hárman is a top tízben végeztek az első versenyszámban.

A második wodban sajnos már nem tudtunk ennyire jól szerepelni: sok érvénytelen ismétlést állapítottak meg nálunk, de remek érzéssel töltötte el edzőnket, mennyire egy csapatként küzdöttek és biztatták egymást versenyzőink, valamint versenyzőink eltökéltsége, motiváltsága, küzdeni tudása. A 9 fős döntőről Veres Dániel csupán egy helyezéssel csúszott le, míg Gölöncsér Dánielnek sikerült átverekednie magát a mezőny jelentős részén. Ugyanakkor a második wodban elért eredmény végett a fináléban már csak a 6. hely jutott Gölöncsér Dánielnek. Összességében elmondható, hogy a fiúk többsége a középmezőny elején végzett. Eközben a lányoknál Virág Tünde mindössze két helyezéssel maradt el a döntőzéstől, míg a pehelysúlyú Horváth Fanni úgy végzett a mezőny közepén, hogy a mezőnyben messze ő bizonyult a legkönnyebbnek. Két hónap ilyen jellegű edzés után, versenytapasztalat híján, de óriási akaraterő meglétével nagyon biztató eredményt produkált Szakosztályunk.

Rögbi:

mókusokHatodik helyen telelnek a Mókusok a Magyar Olimpiai Rögbi Bajnokságban! A pontvadászat második fordulójára Százhalombattán került sor, ahol a véletlenek folytán a meccsek közötti szünetben a BEAC női utánpótlás kosárlabda csapatának is szurkolhattunk.

A torna nyitányán a sors régi ismerősként újra utunkba sodorta a kecskemétieket, ám a találkozó koreográfiája némiképp eltért a legutóbbi összecsapásukétól. Ugyan célt újfent nem sikerült vinnie fiainknak, viszont a hírös városiakban sem volt meg az átütő erő – más kérdés, az enervált kezdés miatt a mieink sem tudtak ebből profitálni.

A folytatásban azzal a Fehérvárral játszottak fiaink, ahol együttesünk alapító atyja jelenleg a vezetőedző, így érthető okokból minkét csapat égett a bizonyítási vágytól. Az első félidő számunkra kifejezetten jól indult: két céllal elhúztunk, amely meg is nyugtatta a társaságot - talán túlságosan is. A második játékrész fordulatos játékot hozott: előbb egyenlítettek a ‘Vadkanok’, ám időközben csapatunk tagjai több ígéretes lehetőséget is elpuskáztak. A csapatsportok íratlan törvényei büntettek: a mélypontból feltámadó ellenfelünk 12-22 arányban a maga javára fordította a találkozót. Úgy fest, nem múlik el forduló a kezünkből kiadott győzelem nélkül.

Társaságunk harmadik, kvázi helyosztó mérkőzését az Érd ellen vívta meg. Ezen a találkozón már komolyabb tét nélkül játszottak a Mókusok: ez egyrészt nyugodtságot biztosított a csapattagok számára, másfelől ez a meccs az utolsó esélyünk volt, hogy a vereség keserű piruláit a győzelem ízével lemossuk - sikerült is. Végig Németh Andorék irányítottak, nem aludtak bele a mérkőzésbe, a sok, tetszetős egyéni megmozdulás és az egységes csapatjáték eredményre vezetett. A 26-12-es győzelem azt jelentette, hogy rögbiseink a nap végén a táblázat 6. helyét foglalták el.

Futsal:

futsalosAz ország egyetlen olyan klubjával találkozott női futsal együttesünk, amely évek óta párhuzamosan uralja a női nagypályás és futsal mezőnyt. Ennek tudatában nem a mi lányaink futottak ki esélyesként a parkettre, de szerettek volna mindent megtenni egy szoros eredmény eléréséért. Az első félidő elején a rózsaszín mezes hazai csapat vezetést szerzett, de kevesebb mint egy perccel később Orbán Csilla érkezett a hosszún és gólra váltotta Pfundtner Vivien álompasszát. A 10. percig tudtuk tartani a lépést az Astrával, majd egy 5 perces kihagyás megpecsételte az egész mérkőzés sorsát. A Dombó lányok kihasználták védelmi megingásainkat: úgy szereztek négy gólt, hogy közte Szabó Ancsi bravúrt bravúrokra halmozott.

A második félidőben kissé változott a játék képe: több helyzetet sikerült kialakítanunk, de az utolsó passzaink rendre pontatlanok voltak, így nem is tudtunk faragni tetemes hátrányunkból. Az Astra sem vett vissza lendületéből a második félidőre: számtalan helyzetet dolgozhattak ki, de Szabó után Móczik is parádézott a kapuban. Fegyelmezett játékunknak köszönhetően sikerült egy szoros második félidőt játszanunk a tavalyi bajnokcsapattal. Érdemes kiemelni még Szabó Éva játékát, aki fáradhatatlanul robotolt a védelemben egész mérkőzés során.

(nők - NB I.) Astra HFC – ELTE-BEAC 7-1

(férfiak - NB II. Nyugati csoport) ELTE-BEAC – Kormányőr SE 4-5

(férfiak U17 - NB II.) ELTE-BEAC – Airnergy FC 1-3

ELTE-BEAC – Kelen SC 4-7

ELTE-BEAC – BME Futsal Club 6-2

Kézilabda:

fiu keziRajt-cél győzelem az egyetemi derbin! Női kézicsapatunk a műegyetemisták otthonába látogatott a Budapesti Egyetemi-Főiskolai Kézilabda Bajnokság legutóbbi játéknapján és már az első percektől kezdve összeszedett játékkal zúzták szét az ellenfél védelmét. A mieink már a találkozó első felében 4-5 gólos előnyre tettek szert, amelyben döntő szerepet játszott lendületes szélsőjátékunk és kiváló átlövéseink is. A BME-sek jobbára a kissé idegesítő, pattintott átlövéseikkel zárkóztak fel, amelyek védhetetlenül zúdultak a kapunkba. A 2x20 perces mérkőzésen az együttesek közti különbséget a támadójátékon kívül a kapusok teljesítménye jelentette, így lányaink megérdemelt győzelemmel masíroztak előre a tabellán.

(nők- Budapesti Egyetemi-Főiskolai Kézilabda Bajnokság) BME – ELTE-BEAC 16-24

(férfiak - Budapesti Egyetemi-Főiskolai Kézilabda Bajnokság) BME-Schönherz ELTE-BEAC 26-24

(férfiak – Budapest Bajnokság I./A) Pénzügyőr – ELTE-BEAC 29-34

Kosárlabda:

tehetetlenHetedhét világra szóló győzelmi sorozatot ért véget az MTK ellen! Az amatőr női kosárbajnokság legutóbb fordulójában fővárosi rangadót játszott Balogh "Bubu" együttese a Városmajorban. Ellenfelük lelkes, motivált fiatalokból állt, akik a meccs egész során "harapósabbak" voltak, jobban akarták a győzelmet. Lányaink sok hibával játszottak: különösen a támadójátékunk volt gyér, ugyanis 60 dobott ponttal nem lehet mérkőzést nyerni még az amatőr bajnokságban sem. A védekezésünk sem működött kifogástalanul, rengeteg támadólepattanót szedtek az MTK-s hölgyek, amelyekből újra és újra támadhattak. Egy vesztes meccs természetesen még nem a világ vége, lányaink bizonyára tanultak a vereségből és a pénteki, Kecskemét elleni találkozón sikerült kiköszörülni a csorbát.

(nők - Amatőr NB Keleti Csoport) MTK Budapest – ELTE-BEAC Újbuda 73-60 (19-17, 20-15, 19-19, 15-9)

kosarasTúlélték a Hepp Kupa második körét is női kosarasaink! Amatőr együttesről lévén szó, Balogh "Bubu" lányai nemigen szoktak hozzá a hétközi mérkőzésekhez, most a Hepp Ferenc Kupa soros fordulójának hivatalos időpontja szerdára esett. Rengeteg telefon, pályacsere előzte meg az összecsapást, hogy egyáltalán legyen megfelelő hely és idő a mérkőzés lejátszására. Szerencsére a technikai gondok időben elhárultak, így a hölgyek már teljes mértékben a meccsre tudtak koncentrálni - igaz, ez nem ment zökkenőmentesen.

Lányainknak szüksége is volt a figyelemre, hiszen a csapatunk egyik nagy riválisának számító Tatabányát fogadták, amely 8(!), tavaly még BEAC-os mezekben kosarazó játékost vonultattak fel. Jó szerkezetű csapat benyomását kellették a vendégek, minden poszton több, azonos képességű dobóval, akiket bármikor be lehet vetni. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a rangadónak kikiáltott találkozó kiélezett kupacsatát hozott a találkozó a kis létszámú, ámbár lelkes közönség legnagyobb örömére. Az első és második negyedben is fej-fej mellett haladt a két társaság: lányaink ugyan végig vezettek 1-2 ponttal, de igazán csak a rövid pihenőt követően tudtak nagyobb, tízpontos előnyt szerezni. Azonban a különbség növelése helyett több figyelmetlenségi hiba ütközött ki játékunkban, így az ellenfélnek sikerült néhány pontra felzárkóznia. Sok olyan faultot ütöttek lányaink, amelyeket büntetődobás kísért. Amennyiben a tatabányaiak csak egy kicsit hatékonyabban büntetőznek, az a meccs végkimenetele szemszögéből számunkra végzetes válhatott volna.

(nők - Hepp Kupa) ELTE-BEAC Újbuda – Tatabányai Kosárlabda Club 64-61 (22-21, 11-12, 16-16, 15-12)

fiu kosaras

A hajrát, csak azt tudnánk feledni! Újabb kiélezett férfi kosármeccset rendeztek a BEAC Sportcsarnokában a mieink főszereplésével: a miskolciak elleni múlt heti hosszabbításos sikert követően ezúttal a nyíregyháziak látogattak a fővárosba. Ahogy szinte az egész szezon során, ezúttal is visszafogottan, tompán kezdett a továbbra is erősen tartalékos, sérülések miatt gyakorlatilag egy csapatra való játékosát nélkülöző együttesünk. A vendégek a nyitó szakaszban szintén megszokott módon a Czura Attila – Oláh Zoltán kettős vezetésével haladtak előre, ezúttal oly hatékonyan, hogy 10-2-re vezettek az első negyed közepén. A folytatásra kiegyenlítetté tette a játékot a hazai csapat, így különösen felértékelődött a nyíregyháziak meccs elején szerzett 5 és 10 pont közötti fórja. Előnyüket lényegében az egész első félidőben tartani tudták a vendégek: a játék képe alapján megnyugtatónak tűnő 10 pontos vezetéssel mehettek pihenőre.

Akárcsak legutóbb a miskolciak ellen, ezúttal is alaposan "megnyomta" a harmadik negyedet az ELTE-BEAC csapata. Szabari Krisztián és Marjay Ádám vette vállaira a patinás fővárosi intézmény együttesét, és a harmadik negyed közepére megfelezték a mieink szünetbeli hátrányát. Sőt, a "fonalat alaposan elvesztő" nyíregyháziak ellen fokozatosan átvettük az irányítást. Az is igaz, a miskolciak ellen nagyot alakító Varga-Vajda páros tagjai ezúttal nem tudtak olyan hatékonyak játszani, mint egy hete.

A záró szakasz előtt 2 pontra olvadt a nyírségi legénység előnye, sőt a befejező etap közepén 62-61-re már a hazaiak vezettek. Azonban a vendégek az idei szezon során hírhedten jól hajrázók hírében álltak, és erre ezúttal sem cáfoltak rá. Köszönhetően többek között annak, hogy csapatuk két vezéregyénisége mellé ezúttal a dupla-duplát "villantó" Szondi Ákos (13 pont, 12 lepattanó) is felnőtt a feladathoz, és Gáspár Balázs is nagyon hasznosan kosarazott: az utolsó 5 percben egy 18-7-es rohanást produkálva igen értékes idegenbeli sikert értek el a BEAC katlanban.

(férfiak – MEFOB) ELTE-BEAC – NYFSE 69-79 (12-18, 16-20, 20-12, 21-29)

(férfiak - NB II. Közép B csoport) ELTE-BEAC – FSzSE 74-78 (22-13; 16-28; 12-17; 24-20)

Nagypályás labdarúgás:

férfi fociRangadót nyert Szabó András együttese az őszi szezonzárón. Villámrajttal indította budakeszi vendégszereplését férfi labdarúgócsapatunk: az első negyedóra végére Erdei Gábor és Magyar László találatainak köszönhetően már kétgólos előnybe kerültek és a félidő folytatásában is a mieink előtt adódtak a nagyobb gólszerzési lehetőségek. A pihenőt követően a tabella élmezőnyében található budakesziek magasabb fordulatszámra kapcsoltak, ám mindösszesen egyetlen ízben sikerült átjátszaniuk a jól záró BEAC-reteszt. Sikerükkel fiaink egyre feljebb kapaszkodnak a tabellán, és amennyiben a Büske elleni elhalasztott találkozón is remekelnek, úgy nem csupán a ligában szerzett legtöbb gól és a legkevesebb kapott találat predesztinálja őket a dobogós pozíciókba!

(BLASZ III.) Budakeszi SC – ELTE-BEAC 1-2

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni Jooble BGA NEA